Vacsora Szamócánál - 1. rész (Élménybeszámoló)

2010-07-26

sponsored links

Még június végén volt nálam csoportunk 3. vacsorája. Már a játék eleje óta foglalkoztatott a gondolat, hogy mi legyen a menü, ha majd hozzám jönnek a lányok vacsorázni. Gondoltam elõször valamilyen indiai menüre, vagy ha ez nem, akkor valamilyen téma mentén kéne a menüt összeállítani. Persze semmi jó nem jutott eszembe, majd amikor megtudtam, hogy én leszek a következõ vendéglátó, kb. fél óra alatt kitaláltam a menüt és a témát is. A téma adott: a nyár. Olyan könnyû, hûsítõ ételeket szerettem volna készíteni, amihez aktuális, friss, nyári, most szezonban lévõ alapanyagok szükségesek. Ez ráadásul olyan jól sikerült, hogy a fõételhez, az italhoz és a desszerthez is a kertünk elõtti kiskertbõl szedtem a hozzávalókat.

A menü olyan jónak bizonyult, hogy a vacsoráig eltelt néhány hét alatt szinte semmit nem változtattam rajta, csak a közben elkezdett gluténmentes diétám miatt a fõételt gluténmentes változatban készítettem el. A különleges alapanyagokat már jó elõre beszereztem, hogy semmi váratlan esemény ne hátráltassa a menü elkészítését. A friss alapanyagokat pedig a vacsora elõtti napon szerettem volna megvásárolni. Hiba volt.

Szerény kis városunkban, de még a környékbeli hipermarketben sem tudtam mindent megvenni a vacsora elõtti este, így a nagy nap reggelén még az összes kisebb helyi zöldségest bejártam alapanyagokért, de friss bazsalikomot még így sem kaptam, úgyhogy rászántam magam egy B tervre és jó néhány óra rászámolással nekiálltam a fõzésnek, sütésnek, hogy bármi történjék is, idõben készen legyek és frissen, tisztán, üdén várhassam este a lányokat. Ráadásul annyira jó menüsort találtam ki, hogy csak néhány dolgot kell megfõzni hozzá, aztán már csak össze kell állítani az egyes ételeket. Szóval, biztos, hogy minden gyorsan és simán el fog készülni. De olyan vis maior eseményre, ami ezután történt, még legvadabb rémálmaimban sem számítottam.

A négykörös fõzõlapomra szép sorjában felpakoltam minden fõznivalót; legyen csak megfõzve mihamarabb minden, aztán majd elpepecselek az összeállítással még délután. Rotyogott is szépen minden, amikor egyszer csak a fõzõlapom minden elõzetes bejelentés nélkül sztrájkba kezdett. Nem szép tõle. Kikapcsolt az egész és se kép, se hang. Hiába nyomkodtam rajta bármit, hiába vettem le róla minden edényt, hiába hagytam kihûlni a fõzõlapot, csak annyit sikerült elérnem, hogy néhány óra múlva hatalmas ERROR felirat kezdett vad villódzásba rajta. Még sosem láttam ilyet, de õszintén szólva, megvoltam nélküle, ráadásul nem épp most voltam erre kíváncsi.

Szerencsére a desszerthez a rizs megfõtt, sõt, az elõételhez a csicseriborsó is, de a fõételbõl semmi nem készült el. Gondoltam, amíg a fõzõlapom sztrájkol, addig összedobom azt, ami kész van. Igen ám, de a rizst teljesen ki kéne hûteni, úgyhogy addig azt félretettem. Az elõételhez pedig még szezámmagot kéne pirítani, addig nem tudok a csicseriborsóval mit kezdeni, úgyhogy azt is félretettem. Marad az uborka meg a leves, ami még esetleg idõben elkészülhet. Az uborkát lereszeltem, besóztam és ezt is félretettem állni egy kicsit.


Már kitakarítottam az egész lakást, rendbe szedtem a teraszt, a kerti bútort, hogy majd ott vacsorázunk. Már mindent megcsináltam estére, kivéve a vacsorát, mert a fõzõlap még mindig nem méltóztatott mûködni. A levest sikerült bekevernem, de a rizs még mindig hûlt, úgyhogy ott álltam a konyha közepén 2 órával a vacsora elõtt, úgy hogy csak leves volt és reményem sem volt másra.

Közben rájöttem, hogy a sütõ mûködik, úgyhogy beraktam egy lábas vizet, hátha felforr és majd ott fõzök addig, de ez sem vált be. Végsõ elkeseredésemben már vészjelzéseket adtam le a facebook-on is, hogy valaki segítsen így virtuálisan, aki ért a fõzõlaphoz és árulja el, hogy mit kell vele csinálni, hogy abbahagyja ezt az ERROR villogást, mert már az idegeimben is ez a szó villogott, bár akkor még nem estem kétségbe, mert még reménykedtem, hogy a férjem idõben hazajön a munkából és õ majd megoldja ezt a problémát, aztán egy kis kapkodással ugyan, de még mindig lehet idõben vacsora.

Nos, férjem mit sem sejtve fõzõlapunk remek állapotáról, munka után elindult bazsalikombeszerzõ körútra és addig haza sem jött, míg nem talált. Jó késõn érkezett meg, de az tény, hogy nagyon szép bazsalikomot hozott. Persze, ez akkor nem vigasztalt, mert vacsorára egyenlõre uborkaleves volt és friss bazsalikom. Nem biztos, hogy ezt értékelik majd a lányok, úgyhogy gyorsan felvázoltam férjemnek a helyzetet, hogy azonnal csináljon valamit a fõzõlappal, különben este nem fogunk tudni mit adni a vendégeknek. Uram neki is esett a fõzõlapnak, de annak semmi nem használt. Végül az egész lakás áramtalanítása után sikerült újra elindítani ezt a vacsoragyilkos masinát. Ekkor már délután fél öt volt. A lányokat fél hatra vártuk...

Gyorsan feldobtam mindent ismét a fõzõlapra, de mondanom sem kell: a krumpli nem két perc alatt fõtt meg. A szezámmagot pillanatok alatt megpirítottam, így elkészülhetett végre az elõétel is. Összedobtam az italt is és nagy nehezen a krumpli is megpuhult öt órára, mire Szilda megérkezett, úgyhogy ciki, nem ciki, de együtt pucoltuk a burgonyát. Majd jött a kesutejszín gyártás és bekeverhettem végre a kihûlt rizsbõl a desszertet is, mire megérkeztek a többiek. A konyha és vele együtt az étkezõ egy hatalmas csatatér volt ekkor, ugyanis kevés munkapult van a konyhámban, ezért az étkezõasztalt is ki szoktam használni fõzésnél. Mindenesetre a kupin át a lányokat gyorsan kitessékeltem a teraszra, ahol egybõl ittunk, fotózkodtunk, ajándékoztunk.
Ezt a szépséget kaptam:


És a csoportkép:


Mindeközben a fõételbõl csak a bepácolt töltelék volt meg, de a krumplipürének még nyoma sem volt, a szõlõlevelek nincsenek kifõzve, hát még megtöltve és kisütve, és persze ott van még a mézes hagyma a tetejére. Mire ez az egész esetleg elkészül, addigra szerintem mindenki hazamegy.

Délelõtt még nem épp ezek voltak a terveim.

Nem baj, még mindig van megoldás: minden fogás között jótékony, emésztési szünetet tartunk és míg a lányok a teraszon beszélgetnek, addig eltûnök mindig kicsit és a konyhában sürögve megpróbálom még menteni a menthetõt. Ez már majdnem sikerült is, de közben olyan hûvös lett a teraszon, hogy még pulcsiban sem lehetett kint megmaradni, úgyhogy be kellett költöznünk a házba. Igen ám, de az étkezõ csupa vacsoracsatatér, ahol a délután folyamán szép lassan elvéreztem. Minden tervem és jószándékom ellenére sincs még fõétel. Ekkora edényhalmot, és félkész illetve megmaradt ételkupacokat, ami az étkezõasztalt és környékét uralta, még Harry Potter sem tudná eltüntetni hirtelen, fõleg, hogy a fõétel még csak most készül ott, úgyhogy az étkezõasztalt semmiképpen nem tudjuk körbeülni, de még csak megközelíteni sem, pedig ott kényelmesen elférnénk. Kényszermegoldásként a nappali kis indiai társalgóasztalát ültük körbe a kanapé párnáival kényelmesebbé téve. Ez legalább pár lépéssel távolabb volt a csatatértõl, úgyhogy csak fõztem, kapkodtam, kevertem, fûszereztem rendületlenül a fogások között, míg végre számomra is hihetetlen módon, de nagy sokára elkészült a fõétel is. Mire minden megsült, fõtt, akkor jöttem rá, hogy a nagy kapkodásban elfelejtettem salátát készíteni, de pár perc alatt lett az is. A fõzõlap minden gonoszsága ellenére sikeresen megvívtam hát a saját vacsoracsatámat. :)

A nagy kapkodás közepette a beszélgetésbe csak fél füllel tudtam bekapcsolódni, de azért örültem, hogy itt vannak a lányok, hogy újra együtt vagyunk és remélem, azért a nagyon kapkodósra sikerült, de annál nagyobb szeretettel készült vacsora is ehetõ lett.

A menü:

Elõétel:
Szezámos humusszal töltött paradicsom rukkola ágyon

Leves:
Tarator (bolgár uborkaleves)

Fõtétel:
Mézes-mustáros tofuval töltött szõlõlevelek színes burgonyapürével, mézes-mustáros sült zöldségekkel és salátával

Desszert:
Levendulás rizskehely kesutejszínnel és mézkaramellel

Ital:
Levendulás limonádé

Folytats a blogon ... tofuatortan.blogspot.com/2010/07/vacs...

sponsored links

Keres?s