Szarvaspörkölt gombás krokettel

2010-06-26

sponsored links

Hozzávalók: 1 kg szarvascomb, 4 fej vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, zsiradék, só, bors, borókabogyó, pirospaprika,  2 dl vörösbor.
A hagymát kockákra vágjuk és forró zsíron elkezdjük dinsztelni, közben felkockázzuk a húst, amit megmosunk, és lecsöpögtetünk. Mikor a hagyma már megpuhult, hozzáadjuk a zúzott fokhagymákat, a húst, kicsit megpirítjuk, majd pirospaprikával megszórjuk, és felöntjük egy kevés vízzel, csak annyival, hogy épp ellepje a húst - ekkor adjuk hozzá a borókabogyót is. Addig fõzzük, míg a hús puha nem lesz (jó pár óra...), majd ízesítsük sóval, borssal, öntsük fel a borral, és hagyjuk még 20 percig fõni.

Készítsünk hozzá gombás burgonyakrokettet az alábbi módon: fõzzük meg a darabokra vágott krumplit, majd utána fûszerezzük szerecsendióval, sóval, borssal, petrezselyemmel. Keverjük hozzá a felkockázott hagymával együtt dinsztelt, apró darabokra vágott gombát, adjunk hozzá egy tojást, és annyi lisztet, hogy könnyen lehessen formázni. Ezek után már csak tojásba és zsemlemorzsába kell forgatni, majd forró olajban kisütni.


Folytats a blogon ... doog.freeblog.hu/archives/2010/06/26/...

sponsored links

Keres?s