Szalonnával tûzdelt szarvascomb áfonyával

2010-11-15

sponsored links

 3 éves a blog.

A kép innen van.

Erre az alkalomra igazán megérdemel egy különleges receptet. Mivel ritkán jutok vadhúshoz, ez nálunk különlegességnek számít.

Gyönyörû szarvascombot kaptam a múlt héten. Vendégeket is hívtam rá, de szegények megbetegedtek, így mi ettük meg az egészet. A receptet nem én találtam ki, de már nem emlékszem hol olvastam,. mindenesetre már régen készülök rá, hogy kipróbáljam, és most eljött a nagy alkalom.

A húst borssal, sóval megszórtam, és minden oldalát pirosra sütöttem, majd hagytam kihûlni. Ezután apróra vágott füstölt szalonnával megtûzdeltem, majd jól megkentem mustárral és diabetikus áfonyalekvárral, majd egy jól záródó edényben 2 napig hagytam a hûtõben érlelõdni. Az ebéd napján kivettem, egy tepsibe fektettem, öntöttem alá 1 pohár vizet, 2 pohár száraz vörösbort, és egy evõkanál olajat, és a sütõben 180 fokon, fedõ alatt 40 percig sütöttem. Akkor  rászórtam 10 dkg friss áfonyát, és fedõ nélkül további 20 percig sütöttem. Kivettem a levébõl, és tálra tettem. A levét jól beforraltam, tettem hozzá egy evõkanál áfonyalekvárt, és egy kávéskanál étkezési keményítõt, kicsit még forraltam, és külön tálkában tálaltam.
Melegen és hidegen is nagyon finom volt.

Hozzávalók:

Kb 1 1/2 kg szarvascomb
10 dkg füstölt szalonna
3 evõkanál diabetikus áfonylekvár
2 evõkanál mustár
2 dl száraz vörösbor
só, bors, olaj
10 dkg friss áfonya






Mivel a betörõ elvitte a fényképezõgépem, még mindig a telefonnal készülnek a képek :-((((

Folytats a blogon ... cukroskata.blogspot.com/2010/11/szalo...

sponsored links

Keres?s