Nyári, gyors, édes: clafoutis

2010-06-16

sponsored links

A clafoutis, vagy, ahogy elneveztem, a kanalazós piskóta a legegyszerûbben elkészíthetõ desszertek egyike nyáron, sõt, akár egész évben, hiszen mélyhûtött vagy befõtt gyümölcs is lehet az alapja. Egyetlen hibáját, miszerint mindig gyorsabban elfogy, mint szeretnénk, azzal igyekszem ellensúlyozni, hogy eleve dupla adagot sütök belõle. Most egy olyan változatot próbáltam ki, amiben nincs liszt, a tészta sûrûjét túró és mandula adja, és hogy bármilyen könnyednek tûnik is, biztosan hizlaljon, porcukorral gazdagon meghintve, tejszínnel meglocsolva kell tálalni. A gyerekek szerint azért jó, mert olyan, mintha a túrós bélesbõl csak a tölteléket ennénk. És milyen igazuk van! Így készül:

TÚRÓS-MEGGYES CLAFOUTIS
Hozzávalók: 1 evõkanál vaj, 2 evõkanál étkezési búzacsíra, 50 dkg meggy (magozva mérve), 25 dkg tehéntúró, 15 dkg cukor, 4 tojás, 15 dkg mandula, 2 kiskanál vanília aroma
a tálaláshoz: porcukor és tejszín

1. A sütõtálat a vajjal kikenjük, a búzacsírával behintjük, majd a megmosott, kimagozott meggyet beleszórjuk. 2. A túrót a cukorral, a tojások sárgájával és a darált mandulával simára keverjük. Az aromával ízesítjük, majd a tojások keményre vert habját lazán beleforgatjuk.
3. A túrós-tojásos masszát a meggyre simítjuk, azután közepesen meleg (180 °C, légkeveréses sütõben 165 °C) sütõbe toljuk.
4. A süteményt 25-30 percig sütjük, ezalatt szép aranysárga lesz a teteje. Porcukorral meghintve, tejszínnel meglocsolva langyosan tálaljuk.

Tippek:
- Szép fehér lesz a clafoutis tésztája, ha a bele kerülõ mandulaszemeket elõször megfosztjuk barna héjuktól, és csak azután daráljuk meg. A hámozás úgy a legegyszerûbb, hogy a szemeket 1 percre forró vízbe dobjuk, majd egy kissé lehûtjük, és a bõrükbõl egyenként ügyesen kibújtatjuk.
- Ha nincs otthon mandula, süthetjük dióval, mogyoróval vagy akár búzacsírával is.

Folytats a blogon ... konyhaklub.blogspot.com/2010/06/nyari...

sponsored links

Keres?s