Mikulás-Télapó advent második vasárnapján

2010-12-08

sponsored links

Az idei Borbála napról úgy lemaradtam, mint lassú csiga a reggeli gyorsvonatról. Bizony nem volt lábalóga, de kemény munka egész nap.

Manóval mézeskekszet sütöttünk, hihetetlen buzgalommal és odafigyeléssel gyúrta, nyújtotta, szaggatta, két tepsinyi kekszet szinte teljesen egyedül. Aztán ahogy kisültek és ehetõre hûltek, boldogságtól fénylõ arcocskával uzsonnázta a maga-sütötte kekszeket és kiválasztotta, melyeket szaggatott kifejeztten édesapjának és nekem.


A nap másik nagy feladataként levelet írt. Kettõt is. Egyet Mikulás-Télapónak és egyet Angyalkának. Rettentõ buzgalommal írta, borítékolta, s a borítékokat természetesen meg is címezte :)
Szerencsére, hangosan sorolta, mit ír, így mosolyogva nyugtáztuk, hogy az elmúlt 24 órában nem változott a szíve vágya :)


A vasárnap délutáni szundi nehezen telt. Elalvás elõtt kétszer is megszámolta a szobájába saját kezûleg felakasztott ünnepváró díszeket, köztük három saját maga színezte, függönyre aggatott díszt is.
Mikor felkelt - de még bõven nem felébredve - elsõ kérdése, édesanyám, járt a Télapó? Nem hallottam a csengõjét vagy a köszönését. Lehet megfázott és nem tudott köszönni. Menjünk nézzük meg!


A Karácsony titkai könyvet szívbõl ajánlom minden kisgyereknek és felnõttnek is :) Nagyon szépen rajzolt könyv, tele rejtett ablakokkal, Mikulás sajátkezûleg írt levelével és rengeteg titokkal Mikulásról, a szánjáról - ki gondolta volna, hogy a szán hossza rénszarvasok nélkül 4m 11 cm és még idõmegállító gömböt is szereltek rá, no meg ételmelegítõt, ahol a rénszarvasoknak mohás-zuzmós pite melegedhet, ha megéheznek a nagy úton -, a manókról, sõt, még Mikulás asszony karácsonyi sütireceptje is benne van. (Jut eszembe, valahol melaszt kell vennem a sütihez :)


A sok ajándékon kívül Mikulás bizony egy kis virgácsot is becsempészett Manó csizmácskájába. Amolyan figyelmeztetésként, ugyanis néhány kisebb-nagyobb csak-az-nem-tudom-mi-bajom nyafogáson vagyunk túl.
Manó nézegette a virgácsot, majd miután meggyõzõdött arról, hogy a kis csizma, amiben van, valóban az övé, behurcolta az aranyvesszõt is a nappaliba, a játékokkal együtt. Idõnként rásandított, majd összeszedte a bátorságát és tüzetesebben szemügyre vette, s közölte, édesapám, én annyira nem akartam, hogy virgácsot is hozzon Mikulás ...
Késõbb, az esti hancúr alatt, egyszercsak odarohant a virgácshoz, felkapta, pucsított és megütögette a saját kis fenekét ... majd hamiskás mosollyal közölte, ez nem is fájt :)


Az esti mese utáni duruzsolós beszélgetés közben, széles mosollyal, de komoly arcocskával mondta,
Édesanyám, nem is baj, hogy kaptam virgácsot Mikulástól.

Nocsak - kérdeztem -, de hiszen ez azt jelenti, hogy bizony volt, mikor csúnyán viselkedtél.
Igen
- folytatta Manó bölcselkedve -, de ha ti rosszak vagytok, akkor most én meg tudom virgácsolni a feneketek ...
Mikor vagyunk mi rosszak? - kérdeztem és nagyon kíváncsi voltam, merre forog furmányos kis gyereklogikája.
Hát amikor annyiszor elmondtok valamit nekem vagy mikor könyörögtök, hogy végre elpakoljam a játékaim - felelte.
Nem tudom idézni tovább a beszélgetésünk, legközelebb zsebrevágok egy diktafont, megérné :) Végül megegyeztünk abban, hogy mi igyekszünk csak egyszer elmondani-kérni, amit szeretnénk, hogy megtegyen, õ pedig igyekszik elsõre is nemcsak meghallani, de csinálni is :)


Folytats a blogon ... garffyka.blogspot.com/2010/12/mikulas...

sponsored links

Keres?s