Lelkiismeret

2010-08-05

sponsored links

Most nem azért hogy felvágjak, de gyakran olvasgatom a Wang folyó verseit. Persze nem elég gyakran, így ez a felhívás csak most jutott el hozzám.  Akkor talált meg, amikor kellett. Éppen a szokásosnál is jobban el vagyok telve önmagamtól. Ami persze nem egyszerû, mert általában 99.8%-on állok, szóval ez a 99.99% már szinte ijesztõ. Az ÉN dolgaim jól mennek, na.  És ma reggel éppen segítettem a lakótársamnak, aki gyenge angoltudásával belekeveredett egy munkajogi vitába, ahol persze én sem jogilag, csak fordítóilag segítek, és biztatom, hogy ha el is bukja azt a pénzt, az nem a világ vége, 340 font (kb. 100 000 Forint) nem olyan borzasztó. És ekkor kimondtam a mai bûvös mondatot, hogy hiszen ez csak pénz. (önelégült, ld. mint fent)

Erre most olvasom, hogy ez a ?csak pénz? milyen fontos, ha már személyesen nem tudok odamenni, hogy házat építsek, lelket tartsak, gyereket dajkáljak, tyúkocskát mentsek amikor összedõlt az otthon. A PÉNZ viszi el az üzenetem nekik, az ismeretleneknek. A pénz most a gondolataim kivetítõdése. Nem a szánalmam, hanem az egyetlen igaz lehetõségem, hogy kimutassam az együttérzésem.  Amúgy konkrétan sokkal egyszerûbb, mint a sárban taposva menteni a menthetõt, mert én csak ülök a számítógépem elõtt, és gombokat nyomogatok. (a széki árvízkárosultakról van szó, nem a magyarországi árvízrõl. Ott nincs állami segítség, szervezett mentés, pénzosztás. Ott csak mi vagyunk, magánemberek, és szolidaritás - micsoda elcsépelt szó...)

Nem, nem gondolom, hogy az általam elküldött pénzecske hozza majd a megoldást. Nekem csak annyit jelent, hogy amikor az itteni ?Fedél nélkült? áruló fiatalember elõtt csak elmegyek, nyugodt lelkiismerettel teszem majd meg. Mert ÉN voltaképpen támogatom a rászorulókat, nem?

Hogy nekik mit jelent? Elképzelni sem tudom.

 

 


Folytats a blogon ... triticumaestivum.freeblog.hu/archives...

sponsored links

Keres?s