Karácsonyi menü 2010

2010-12-27

sponsored links



Akkor most pár szót ejtenék a karácsonyi menürõl, amit 26-án készítettem, mert az elõtte levõ két napon anyukámnál vendégeskedtünk. Nála Szenteste elõételnek ráksalátát, fõételnek harcsafilét ettünk Orly módra, hagymás-ecetes krumplisalátával, a desszert pedig csokitorta volt (ezt én készítettem, és nálunk is ez volt a harmadik fogás). Karácsony elsõ napján pedig jött a hagyományos erdélyi töltött káposzta, sok füstölt hússal, tejföllel és kenyérrel.

Ezeket az ételeket én természetesen sosem fõzöm meg az ünnepre, viszont nálunk is kezd kialakulni az az ételsor, ami remélhetõleg hagyománnyá is válik majd az évek során.


Elsõ fogásként halászlét készítettem pontyból, sok belsõséggel.


Fõételként már második éve hízott szárnyasmájat sütök almával, aszalt gyümölcsökkel, tokaji boros pecsenyelével. Ennek az ételnek már több elkészítési módjáról is írtam itt a blogon.


A desszert idén egy GoodFood-recept alapján továbbfejlesztett csokoládés-narancsos sajttorta volt, a lányom kívánságára sok tejszínhabbal.

És természetesen idén sem maradhattak ki a már hagyományosnak mondható aprósütemények (vaníliás kifli, hósipka), ezeket idén még ischlerrel egészítettem ki, valamint készült két rúd mákos bejgli is, mindenki legnagyobb örömére.

A torta receptjével hamarosan jelentkezem!



Folytats a blogon ... feedproxy.google.com/~r/blogspot/nouR...

sponsored links

Keres?s