Gévagomba fasírt

2007-05-05

sponsored links

:-) Jajj! :-)) Jajjajajjj!!
Úgy jóllaktam, mint a duda :-)
Valaki jár elõttem az erdõben mert minden gévagomba meg volt faragva, alig tudtam egy kilónyit összeszedni. Ez az 'alig' ez gévagomba esetében azt jelenti, hogy legalább 10 percet kellett keresnem, mire találtam egy olyan fát, amit még nem 'raboltak le' elõttem. Túrtam még egy vénülõ kétspórás csiperkét is, szóval nem kellett sokat törni a fejem, hogy mit fõzzek. Pláne nem kellett sokat költenem a piacon :-)
A csiperke szárát félretettem a holnapi leveshez, a kalapot pedig beledaráltam a gévagomba-fasírtba. Csak úgy, fûszer gyanánt.

Három hatlmas, tenyérnyi gévagombát felszeleteltem, kétszer egy órát váltott hideg vízben kiáztattam majd lecsöpögtettem és aprítógépben a csiperke-kalappal együtt finomra daráltam. Fûszereztem sóval, borssal, kanálnyi pirospaprikával csipetnyi csilivel(*), ollóval belevagdostam egy újhagyma friss zöldjét és végül belenyomtam három gerezd fokhagymát. A fûszeres gombára ráütöttem egy tojást, lazán összekevertem majd annyi zsemlemorzsát dolgoztam bele hogy jól formázható masszát kapjak. Hagytam pihenni néhány percet - csak annyit, amig a zsákmány másik felét bepaníroztam.  Vizes kézzel féltenyérnyi lepénykéket formáztam, zsemlemorzsában meghempergettem és bõ forró olajban kisütöttem a fasirtokat.
Nem mondanám, hogy óriási fantázia kellett a  megalkotásához, de nagyon finomra sikerült, úgy belaktam, hogy alig tudok mozogni.
Lehetett volna rizzsel és tartármártással vagy valami finom vegyes salátával köríteni, de valahogy nem volt hozzá kedvem, úgy ettem magában, köret nélkül.
Ráadásul desszertnek tejberizst készítettem aszalt gyümölcsökkel, hát mit ne mondjak, majd' kiszakad a hasam :-)




-------------------------------------------
(*)= én a csilivel úgy vagyok, mint más a sóval-cukorral. Sós ételekbe is jó egy csipet cukor, édes ételekbe is kell egy csipet só.
Hát szerintem meg majdnem minden ételbe kell egy csipet csili. Nem sok, nem lesz csípõs, csak valahogy kiemeli az alapanyag természetes aromáját. Pörköltbe meg ilyesmibe másnak is természetes, de én tejszines levesekbe, zöldséges ragukba is teszek egy leheletnyi csípõset.


Folytats a blogon ... brunnhildekonyhaja.freeblog.hu/archiv...

sponsored links

Keres?s