Gnudi

2010-11-29

sponsored links

Valamelyik nap, a Paprika Tv-n, David Rocco mûsorát és nagyon megtetszett az egyik étel, képen :) Hogy miért képen? Hát azért, mert a technika csodája folytán, a szinkron teljesen más volt, mint az, amit a képen láttam. Sajnos a magyar, nem odavaló szöveg teljesen elnyomta az eredetit, tehát a káosz teljes volt :) A honlapon azonban mindent megtaláltam :)


Ez egy nagyon egyszerû - bármilyen diétába beilleszthetõ :) - étel. Semmi más nem kell hozzá csak ricotta, spenót, bazsalikom, paradicsom és sajt. Ennyi az egész!
Ha jól számolom sütéssel együtt 40 perc alatt kész és tényleg egy nagyon finom, és ahogy, a képen is látszik, látványos étel.
Egy nagyobb marék spenótot olíva olajon, fokhagymával, kevés sóval megfonnyasztok és hagyom kihûlni.
400 g ricottát elkeverem a kihûlt és apróra vágott spenóttal, sóval, 50 g parmezán sajttal. Miután a boltban csak a szarvasi ricotta volt, és az egy kicsit szárazabb, mint az olasz, ezért egy kevés extra szûz olíva olajjal segítettem ezen a dolgon.
Egész paradicsomkonzervet, a fakanállal összetöröm a serpenyõben, szeletelek hozzá 2 gerezd fokhagymát, sózom és beledobok 5-7 levél bazsalikomot. Ezt egy pár percig forralom és kész is a csodás nyarat idézõ paradicsomszósz.
Egy tûzálló tál aljára teszem a szósz 2/3-ad részét, majd olajos kézzel gombócokat formálok a ricottából, és szépen sorba lerakom a szószra. Ha kész, akkor a tetejét meglocsolom a maradék szósszal és mozzarellát tépkedek rá.
Ez az egész mehet 25 percre, a 190 C-os sütõbe.
Fokhagymás, olíva olajos pirítóssal, vagy fûszeres cantuccival tálalva, megér egy misét :)

/Hozzávalók: 400 g ricotta, 100 g spenót, 3 gerezd fokhagyma, 50 g parmezán sajt, 1 nagy mozzarella, 1 doboz egész paradicsom, friss bazsalikomlevél, só, olíva olaj)



Folytats a blogon ... feedproxy.google.com/~r/Aglio-e-olio/...

sponsored links

Keres?s