Falatozó-Gyors Étterem, Tárnok?

2010-10-15

sponsored links

Jó Étvágyat!
 

Mostanában ilyen is ritkán történik, mármint hogy egy poszt még a ?teszt? napján kikerül a blogra. Volt már ilyen, aztán meg egyre ritkábban. Pacalvadász kollégával megbeszéltünk ebédidõre egy együtt evést, én dobtam be a helyet mert már egyszer voltam itt és emlékeim szerint jót ettem, illetve félúton õ is megemlítette, hogy már többször szemezett a mûintézménnyel. Ma meg szép napos õszi nap lévén adottak voltak a körülmények egy kis kocsikázásra. Közigazgatásilag hova tartozik a Falatozó nem tudom, Tárnokhoz van a legközelebb, de ha pontos akarok lenni Sóskút és Érd között van félúton.(a térképes etetõsbe majd beteszem).
Betettük a gépjármûvet az udvaron létesített parkolóba, és már léptünk is be a beltérbe ahol egybõl a pulttal kezdõdik az egység. Majd a bal oldalon kint a napi kínálat, olyan megjelenítõn mint régen nálunk a fagyisnál volt. Mégpedig hosszúkás téglalap alakú cetlikre külön felírva az étel neve, majd egymás alá szépen becsúsztatva a damilos fõtartóba. Majd ha valami elfogy, huss egy laza mozdulattal a cetli eltávolítható, így a kínálatról is lekerül. Hely most volt bõven csak mi voltunk, van terasz is de azt most hanyagoltuk.
Az aktuális kínálatból Pacalvadász kolléga a zúzapörköltet, én a velõsmájat céloztam meg fõtt burgonya körettel. Persze hogy volt pacalpörkölt is de péntek lévén most nem õ nyert. Ment még hozzá savanyú mix (ubi+almapaprika), én még rátromfoltam egy szelet kenyeret is. Ímhol a kép is valahol az evés elõttrõl. Jól emlékeztem, megéri ide betérni, a velõs májam nagyon ízletes volt, nem kért semmi utóízesítést, az ízek megfelelõen harmonizáltak egymással, velõ is máj is volt a zaftban, nem az a vékonka jellegû. Szó ami szó kellemesen jóllaktam az adaggal és árban sem volt olyan vészes, 1030Ft lett a vége és még a kajajegyem is játszott. Mikor már megettünk minden ehetõt belépett egy kéményseprõ, és kezdtem keresni a gombomat de aztán nem emlékeztem mit is kell ilyenkor csinálni, hogy szerencsém legyen. (leköpni a gombot vagy mi?) De a pultos hölgy is keresgette a gombokat ahogy láttam, na mindegy, azért veszek egy kaparós sorsjegyet hátha....
A lényeg hogy jóllaktunk ha mondhatom így, péntek is van, a nap is süt, pontozok is:
 
  • Parkolás: 3/5 (szemlyautónak jó, nagyobbnak marad az útszéle)
  • Kiszolgálás: 5/5 (nincs gond)
  • Íz: 5/5 (fííínom)
  • Ár/érték: 4/5 (ennyi)

Nem hiszem hogy tartanak elektromos elérhetõséget, azért feldobom az asztalra kihelyezett étlapot, biztos ami fix alapon. Igen most jutott eszembe hogy legutóbb amikor itt jártam pont elõttem rántották le a szalontüdõt a kínálatról, szóval az is szokott volt lenni. Ja és az elsõ képen a canga a kéményseprõé, rajta a cajg! 

Na mindenkinek olyan hétvégét amilyet megérdemel!

 

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!


Folytats a blogon ... pacalvadasz.blog.hu/2010/10/15/falato...

sponsored links

Keres?s