Egyszerû hagymás csirkemellcafrangok

2007-11-29

sponsored links

A magam részérõl sajnos nincs itthon olyan késem, amivel hatékonyan fel tudnám szeletelni a csirkemellet, mindig félórás reszelésbe torkollik, mikor ezzel megpróbálkozok, ezért egy ideje már nem is próbálkozok vele. A csirkemell nyersen igen puha hús, nekem viszont sztékvágó késeim vannak. De jó sok.
Viszont a csirkemellnek van egy olyan igen jó tulajdonsága, hogy puszta kézzel könnyen téphetõ, ha rostirányban próbálkozik az ember. Ez nem csak felettébb gyors megoldás a másikhoz képest, de még azt a perverz agressziót is ki tudom rajta élni, amit rosszabb esetben embertársaimon élnék ki. Ráadásul a nyers csirkemellnek igen finom íze tud lenni, ha valaki erre vevõ.
Khm. Én persze neeeeeem.

 

Egy filézett csirkemellet közepesen nagy darabokra szaggatunk, majd egy tálba tesszük, mert csak késõbb lesz rá szükségünk.
Egy közepes fej vöröshagymát megpucolunk, felszeleteljük (én félkarikákra szoktam vágni, nemcsak azért, mert viccesebben néz ki, mint az apró kocka, hanem mert így tudom felvágni a leggyorsabban), miután kellõképpen elsirattuk a fiatalságunkat, megismételjük ugyanezt három gerezd fokhagymával (nem kell túl apróra vágni ezt sem).
Egy evõkanálnyi margarint teszünk egy serpenyõbe, hozzáöntjük a felszeletelt hagymát (azért nem forró margarinba tesszük, mert akkor hamar odaég), üvegesre, esetleg barnára pirítjuk, majd rátesszük a csirkecafrangokat. Néhány perc múlva megfordítjuk õket, ha nagyon serceg, akkor megkavarjuk a hagymát alattuk.
Addig sütjük, amíg át nem sül, ha nagyobb szeleteket vágtunk, akkor tíz percre lefedjük, és remélhetõleg már kész is.
Ereszthet egy kis levet, de ha azt elfõzzük róla, akkor a csirke ki fog száradni.
Bár, mindenki a saját meggondolása szerint.


Folytats a blogon ... klopf.freeblog.hu/archives/2007/11/29...

sponsored links

Keres?s