Õszbarack szörbet pezsgõbe merítve

2014-08-06

sponsored links

Szörbet, szorbet, serbet, sorbetto, sörbet, sherbet, mindegy hogyan nevezzük, az élmény mit nyújt ugyanolyan fantasztikus lesz.

Jelen változatban a sorbetet egy pohár pezsgõben tálaltam, mennyei lett, próbáljátok ki ti is.

barack szorbet

Sokan ezt a jeges desszertet a fagylaltokhoz sorolják, pedig azzal ellentétben ezt nem enni, hanem inni kell. A keletiek jeges italként fogyasztják, de érdekesség képen a törökök nem csak a gyümölcsös édes változatát, hanem a sós például sárgarépás változatot is szívesen kortyolgatják.


A sorbet  valójában  fagyasztott cukros víz és gyümölcslé vagy püré. Állaga lágy, de nem selymes, mint a tejszínes fagyi ? kissé szemcsés, de nem  durva, mint a jégkása. Ezt állandó vagy sokszoros keveréssel lehet elérni ? ezért a sorbet többnyire fagylaltgépben készül, míg a jégkása készítéséhez nem szükséges gépezet, és a jégkristályok teljes összetörése sem.
a sorbet nem ital (azaz jégdara), és nem összetévesztendõ a modern sherbet-tel sem, a gyümölcsös joghurtos-tejes fagylaltfélével, amelynek a zsírtartalma maximum3% lehet.
A sorbet sokszor alkoholt is tartalmaz, amelytõl még lágyabb lesz az állaga. Éppen ezért sok modern recept zselatinnal vagy habosra vert tojásfehérjével készül, amely összefogja a jégkristályokat (bár némelyek szerint ez már nem igazi szorbet. Azonban  nem is serbet!)

Az eredeti sorbet a gyümölcsön, cukron, kevés vízen túl nem tartalmaz más hozzávalót, de sokan készítik tejjel vagy tejszínnel. Hazánkban az újított változatban felvert tojásfehérjét adnak hozzá.

Mivel a sorbet készítésekor nem habarunk sok levegõt a masszába, az eredmény egy tömény, intenzív ízû desszert. Éppen ezért nincs szükség extra ízesítõkre, alkotóelemekre, és sikeresebb is csupán egyféle gyümölcsbõl elkészíteni.

A sorbet elkészítése látszatra nagyon egyszerûnek tûnik, hiszen nem kell hozzá más, mint cukor, víz és gyümölcs. Azonban ha nincs fagylaltgépünk, a tökéletes állagot nem könnyû elérni, amely a cukor és a víz megfelelõ arányától függ. A sok cukortól túl lágy lesz ? ha nincs elég cukor, akkor kõkeményre fagy. Mivel se a cukor, se az alkohol nem fagyasztható, ezek kétségtelenül lágyabbá teszik az állagát, azonban a mélyhûtõbõl kivéve 1-2 percen belül a szorbet szétesik. Ezt meg lehet akadályozni felvert tojásfehérje vagy zselatin hozzáadásával,  vagy cukor helyett használhatunk tömény mézet is, amely tovább marad hideg, így jobban összefogja a jégkristályokat.

A sorbet remek lehet friss gyümölcsök tálalásához, önmagában vagy alkoholos italok ízesítésére is.

Ne feledjük, nagyon hamar olvad, így fontos, hogy gyorsan tálaljuk -  ha pohárkelyhet készítünk, csakis az utolsó pillanatban adjuk hozzá a sorbet-tet!

Érdekes sorbetek:

rózsasorbet: a cukorral ízesített forralt vízhez rózsaaromát csepegtetünk, majd ha van rózsaszirmot tördelünk bele. Fagylalt gépben fagyasztjuk és hûtjük.

sárgarépa sorbet : a megtisztított sárgarépát, kockázzuk, megfõzzük. A fõzõvízzel együtt, cukorral, vaníliás cukorral leturmixoljuk majd újra felforraljuk, hûtjük, fagyasztjuk.

sárgadinnyesorbet: 2 nagy sárgadinnye, 1 citrom leve, 2 pohár cukor, 1 pohár tejszín. A dinnyét felkockázzuk és a tejszínnel cukorral, citromlével leturmixoljuk. Fagylaltgépben elkészítjük, hûtjük.

1




Folytats a blogon ... vacsinalam.cafeblog.hu/2014/08/06/osz...

sponsored links

Keres?s