Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
És még mindig paradicsom és egy születésnap és egyéb gondolatok
sponsored links
Be kell valljam, tegnap egy (egészen) kis idõre elegem lett a paradicsomfõzésbõl... Már az üres üvegek is erõsen megfogyatkoztak. Számomra szentségtörés, de már színeset is muszáj volt megtöltenem...
Ez az én mániám, hogy csak fehér/színtelen üvegbe töltöm a paradicsomot... De drága emlékû Édesanyám is így csinálta, sõt a legdrágább nagyanyám is... Ha akkoriban nem is konyhatündérkedtem - írtam már róla korábban, hogy fiatal lány koromban, mivel én elég kései gyerek voltam, nem igazán volt rám szükség a konyhában és nem is igazán tolongtam kíváncsian. A konyha az nagyanyám fennhatósága alatt állt. Ha szükség volt segítségre, akkor ott volt édesanyám, ha még mindig kellett volna segítség, akkor ott volt a nõvérem, aki 8 évvel idõsebb nálam és éppen ma van a születésnapja!:) A 67-et töltötte be a drágám! Jókívánságaimat már kora reggel telefonon átadtam...
Azokra az idõkre pedig, amikor még egészen kislány voltam és ott sertepertéltem nagyanyám körül a konyhában (is), mivel õ vigyázott rám, míg édesanyám dolgozott, igazán szívesen emlékezem vissza. Szóval, szerettem ott ücsörögni, nézni, ahogy a tésztát gyúrja, öregedõ, eres kezeivel, kipirulva süti nyári hõségben, a kukoricaszárral nagy lángot csinálva, a palacsintát (akkoriban még csak sparhelt állt rendelkezésünkre), vagy nyújtja, szinte soha véget nem érõen a rétestésztát és mondja: Kislányom, ez olyan jó lett, hogy el tudnám húzni a Pógár kútig! (A Pógár kút a falutól nem messze egy gémeskút volt... Hogy mitõl volt Pógár? Sajnos, már senki sincs, akitõl megkérdezhetném:( De ez - fõleg abban az idõben - egyáltalán nem szomorított el. És ha nagyanyám el tudta volna húzni a rétest a Pógár kútig, ahhoz gyermeki kétségem nem is fért!:) Elmosolyodtam ugyan a képzeletemben megjelenõ látványon, ahogy nagyanyám húzza a tésztát, ki az ajtón, át az udvaron, és még mindig húzza, aztán ki a kapun és csak húzza és csak megy és húzza, néha meglebegteti, aztán egyszer csak a Pógár kúthoz érve csak annyit mond: nnahh! És csipõre teszi lisztes kezét...
Lehet, jobb kedvem lett volna, amikor már az üvegekbe töltögettem a paradicsomot és a hátam be akart szakadni, ha mindez akkor jut eszembe!:) De sajnos, akkor csak az jutott eszembe, hogy én még egy üveg paradicsomot meg nem fõzök, annyi szent! Igaz, mikor már a dunsztba rakva óvatosan és nagy gonddal takargattam be õket, ezek a gondolatok már szétfoszlottak, mint a nyári bárányfelhõk:)
Ez az én mániám, hogy csak fehér/színtelen üvegbe töltöm a paradicsomot... De drága emlékû Édesanyám is így csinálta, sõt a legdrágább nagyanyám is... Ha akkoriban nem is konyhatündérkedtem - írtam már róla korábban, hogy fiatal lány koromban, mivel én elég kései gyerek voltam, nem igazán volt rám szükség a konyhában és nem is igazán tolongtam kíváncsian. A konyha az nagyanyám fennhatósága alatt állt. Ha szükség volt segítségre, akkor ott volt édesanyám, ha még mindig kellett volna segítség, akkor ott volt a nõvérem, aki 8 évvel idõsebb nálam és éppen ma van a születésnapja!:) A 67-et töltötte be a drágám! Jókívánságaimat már kora reggel telefonon átadtam...
Azokra az idõkre pedig, amikor még egészen kislány voltam és ott sertepertéltem nagyanyám körül a konyhában (is), mivel õ vigyázott rám, míg édesanyám dolgozott, igazán szívesen emlékezem vissza. Szóval, szerettem ott ücsörögni, nézni, ahogy a tésztát gyúrja, öregedõ, eres kezeivel, kipirulva süti nyári hõségben, a kukoricaszárral nagy lángot csinálva, a palacsintát (akkoriban még csak sparhelt állt rendelkezésünkre), vagy nyújtja, szinte soha véget nem érõen a rétestésztát és mondja: Kislányom, ez olyan jó lett, hogy el tudnám húzni a Pógár kútig! (A Pógár kút a falutól nem messze egy gémeskút volt... Hogy mitõl volt Pógár? Sajnos, már senki sincs, akitõl megkérdezhetném:( De ez - fõleg abban az idõben - egyáltalán nem szomorított el. És ha nagyanyám el tudta volna húzni a rétest a Pógár kútig, ahhoz gyermeki kétségem nem is fért!:) Elmosolyodtam ugyan a képzeletemben megjelenõ látványon, ahogy nagyanyám húzza a tésztát, ki az ajtón, át az udvaron, és még mindig húzza, aztán ki a kapun és csak húzza és csak megy és húzza, néha meglebegteti, aztán egyszer csak a Pógár kúthoz érve csak annyit mond: nnahh! És csipõre teszi lisztes kezét...
Lehet, jobb kedvem lett volna, amikor már az üvegekbe töltögettem a paradicsomot és a hátam be akart szakadni, ha mindez akkor jut eszembe!:) De sajnos, akkor csak az jutott eszembe, hogy én még egy üveg paradicsomot meg nem fõzök, annyi szent! Igaz, mikor már a dunsztba rakva óvatosan és nagy gonddal takargattam be õket, ezek a gondolatok már szétfoszlottak, mint a nyári bárányfelhõk:)
8,5 liter lett. Meg az eddig megfõzött 26,5 liter, az ugye, akár hogy is számolom, 35 liter...
És a paradicsom még érik tovább... És még ott van Laci fiam párjának, Zsuzsinak a nagy lelkesedéssel ápolgatott paradicsomja, amirõl a termést ide hozzák és természetesen nekik is befõzöm!:) Hadd legyen meg a jól végzett munka öröme és eredménye, ha az x üveg szépséges paradicsomról elmondhatják, hogy õk termelték...
És még eszembe jutott, amíg így a képet nézegettem, hogy a kép elõterében látható 6 db egyforma 0,5 literes üveg még édesanyámtól maradt meg. Mindig jól elraktam õket, nehogy eltörjenek, mert ezekbe még õ fõzte a paradicsomot. Ugyan ilyen becsben tartom a nagy 5 literes savanyúságos üvegeit is... Nem is tudom, manapság talán nem is kapni akkora üvegeket. Abban az idõben savanyúságot kisebb üvegbe nem is tettek. az un. literes (ma már 7 dl-es) üvegekbe rakták a befõtteket, lekvárokat. És akkoriban voltak 1 literes befõttes üvegek. Még van azokból is. és a 3 literes savanyúságosból is:)) Kész múzeum!:) Egy papírba csavarva, a kamrában egy fiók mélyén még õrzöm a hatalmas lekvárkeverõ kanalat is... És meg vannak az üstök, csak üstház nincs.
Nah, nem untatlak benneteket a nosztalgiázásommal. De nekem most nagyon jólesett visszagondolnom ezekre az idõkre és tudjátok miért? Mert az unokahúgom, a tesóm lánya, ma azt írta emailben, amikor beszámoltam neki róla, hogy hol tartok a paradicsommal, õ hozta elõ édesanyámat, az õáltala nagyon szeretett nagyanyját: Szegény mama , biztosan ül a felhõ szélén , és azt mondogatja : - Rózsi , Rózsi , te hibás vagy ... ! :) Hát minek csináltál ennyi szószt ... !? (Valahogy így képzelem ... :)
Hát, én csak abban reménykedem, ha drága édesanyám látja, mennyire vigyázok még a paradicsomos üvegeire is, azért megelégedettem mondja édesapámnak: - Te papa! Mégis csak lett ebbõl a lányból valami!
Ugyanis egyszer bevallotta, hogy tenageerként amilyen hozzáállásom volt a dolgokhoz , nem hitte volna, hogy majd már asszonyként és édesanyaként annyira megállom a helyemet. (Lehet, ezt az utolsó gondolatot jobb lenne törölnöm?:)