Zölddió befõtt

2014-06-29

sponsored links


Évek óta készítem, nagyon finom, különleges, de nem egyszerû elkészíteni. Pontosabban nem is nehéz, inkább azt mondanám, hogy idõigényes.
A legfontosabb, hogy jó idõben kell leszedni a diót, ami azt jelenti, hogy ne kezdjen el még héjasodni. Ez nálunk általában június eleje szokott lenni, ekkor már elég nagyok, de még puhák.

  • A leszedett dió két végérõl én levágom a szárvégeket, de ez igazából nem szükséges. Az viszont igen, hogy több helyen megszurkáljuk. Mi ezt már egyszerûen csak egy villával csináljuk, így kap elég lyukat.
  • Az elsõ 10 nap - 2 hét azzal telik, hogy a vízbe áztatott dióról naponta legalább kétszer / lehet háromszor is, ha valaki otthon van / le kell cserélni a vizet. 
  • Ahogy telik az idõ, úgy változik a dió színe. Az áztatás végére egészen besötétedik, néhol fekete foltos lesz. Ha kicsit habos a víz, az nem jelent rosszat, nem fog megbuggyanni és nem fog megrohadni sem. Az áztatás azért kell, hogy elveszítse a keserû ízét.



Általában elég a tíznapos áztatás, de nekem már többször volt két hétig is, mert csak a hétvégén érek rá ilyesmivel foglalkozni. Még sosem volt semmi baja a diónak. Most is két hétig ázott.

  • Fõzés elõtt a leszûrt, kicsit szikkadt dió így néz ki. 


Nekem most kicsit több, mint 5 kiló dióm lett, ebbõl egy kg-t vettem el és diabetikus befõttet készítettem belõle, a többit hagyományosan készítettem el.
A befõtt elkészítése két napos, de a cukorszirupos dió is eláll hûvös helyen két napig, ha valami mégis közbe jönne.

HOZZÁVALÓK 1 kg-nyi mennyiséghez


  • 1 kg zöld dió
  • az elõfõzéshez:  2 x 4 evõkanál 10 %-os ecet
  • a sziruphoz:  1 kg kristálycukor----4 dl víz----5 szem szegfûszeg----kis db fahéj----1/2 citrom
-------Az 1 liter vizet felforraljuk a 4 ek ecettel és ebben a vízben az újraforrástól számítva kb. 4 percig fõzzük a diót. Ha sok a dió, akkor kisebb adagokban. -----én több vizet készítek és arányosan több ecetet teszek bele és nagy lábasban egy adagban megfõzöm. Az öt kiló diót most kétszerre tudtam elõfõzni.
---------A második fõzés szintén arányosan az ecettel 1 liter víz + 4 ek ecet /--1kg dióhoz / , de ebben már addig fõzzük a diókat, amíg meg nem puhul. Ez a dió nagyságától és gyengeségétõl függõen lehet kb. 15 - 20 perc. Közben óvatosan meg kell szurkálni, hogy mikor puhult meg? Ekkor már szinte fekete lesz.
---------A leszûrt diót félre tesszük addig, amíg elkészítjük a szirupot a 4 dl vízzel + 1 kg cukorral. Hozzáadjuk a fûszereket és az egészet kiforraljuk néhány perc alatt--kb. 4 - 5 perc.
---------A sziruppal felforraljuk a diót és az újraforrástól számítva fõzzük kb. 4 - 5 percig.
Ebben a szirupban hagyjuk állni másnapig.
----------Másnap alaposan kimosott, csírátlanított / én a mikróban szoktam 850 W-on 3 percig / üvegekbe szedjük a diót.
Nem kell felforralni, csak majd a szirupot magában.
------A megrakott üvegeket alulról a tenyerünkkel kicsit ütögessük meg, hogy tömörüljön a dió, mert nyomkodni nem szabad, ugyanis a dió összenyomódik.
---------A szirupot felforraljuk és rászûrjük a dióra. Lezárjuk és vizes dunsztban kigõzöljük az újraforrástól számítva kb. 20 percig.


Változtattam rajta annyit, hogy a forró sziruppal felöntött üvegeket szárazdunsztba teszem, alaposan betakarom és így hagyom két napig. Elég meleget csinálnak maguknak, hogy ez is jó legyen utókezelésnek.


Nem kell fogkefével dörzsölni a diókat, ezt én akkor találtam a vödörben a diók között, amikor leöntöttem róla a vizet.  Az unokám azt játszotta  elõtte, hogy megmosta a diókat és alaposan megdörzsölte, de beledobta a vödörbe a fogkefét.


Ezek nem az idei üvegek, mert azok még most is melegítik egymást a gyapjútakarók alatt.
-------------A leszûrt szirupot szörpként el szoktam tenni, mert mindég több lesz, mint amennyire szükség van. Tisztára mosott üvegekbe öntöm és kidunsztolom a befõttekkel együtt.

Folytats a blogon ... daisyterme.blogspot.com/2014/06/zoldd...

sponsored links

Keres?s