Zöldborsós édesburgonya

2014-03-06

sponsored links


Ezen a télen folyamatosan zöldségragukat ettünk, és úgy tûnik, hogy tavasszal is folytatódik a trend. Teljesen elbûvöl, hogy ugyanaz a pár zöldségféle egészen másként viselkedik sütõben sütve, serpenyõben vagy wokban, mindig valami más lesz belõle. Általában a legegyszerûbb zöldségeket használjuk (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, káposzta), és fûszert is elég keveset rakunk hozzájuk, mert nem kell elnyomni a jó kis sültzöldség-ízt. Ez az édesburgonyás egy kifejezetten jól sikerült darab, megérdemli a megörökítést.

Hozzávalók:
4 nagy édesburgonya
kb. 30 dkg fagyasztott zsenge borsó (tényleg zsenge legyen, abból jó csak)
4 nagy vöröshagyma
1 darab gyömbér
5-6 fokhagymagerezd
pici õrölt római kömény
õrölt fekete bors
1-2 kávéskanál erõspaprika-krém
1 kávéskanál méz
olívaolaj

kecskesajt
egy darabka füstölt szalonna (ha belefér, mert isteni ízt ad neki)

A felkockázott picike szalonnát (tényleg nem kell sok, olyan negyed tenyérnyi darabka, ha vékony, egyébként még kisebb) egy wokban kiolvasztjuk, öntünk még hozzá némi olívát, és megsütjük benne a felkarikázott hagymát, szigorúan só nélkül, mert nem szaftot akarunk, hanem ropogós hagymát. Ha már kezd barnulni, hozzáadjuk az átnyomott fokhagymát és a lereszelt gyömbért, kevergetve sütjük még egy percig. Ekkor rádobjuk a meghámozott, feldarabolt édesburgonyát, és elkezdjük együtt sütni. Közben mehet hozzá már só, római kömény (tényleg nem kell sok, ne domináljon az íze), erõspaprika-krém. Egy idõ után már nagyon száraz, de még félig nyers a krumpli, ekkor szoktam alá önteni egy kis vizet (jobb lenne alaplé, de az valahogy nincs kéznél sosem ilyen kis mennyiségben). Ha már gyakorlatilag kész, akkor mehet hozzá a fagyasztott borsó, a bors meg a méz, ezzel már csak egy-két percig kell együtt fõzni. Utána még ráteszem a fedõt, és úgysem olyan a családunk, hogy az asztalnál várná a kész ételt, szóval fél órácskát még elpihenget alatta, a vastag öntöttvasban meleg marad, hála istennek. Érlelt kecskesajttal mennyei.

Napi cukinak meg egy kis délutáni nézés.





Folytats a blogon ... csincsilla.blogspot.com/2014/03/zoldb...

sponsored links

Keres?s