Zsályás, tárkonyos bárányragu knédlivel

2018-06-25

sponsored links

IMG 7419

IMG 7465

A múltkor Tibi, a sógorom meglepett egy báránnyal, illetve azzal, hogy amikor lemegyünk Szegedre, akkor vágják le szegénykét - és a kedvem szerint dolgozzuk majd fel. Így is történt, azaz a legutóbbi látogatásunk alkalmával hajnalban kimentünk Baktóba, ahol szegény báránynak lezárult  földi pályafutása - vagyis szûk egy órán belül már a hûtõtáskákban várta a hazautat Egerbe.

Itthon azért még kellett foglalkozni a húsokkal - a bordákat franciásan feldolgoztam, a combokat letisztítgattuk, de egyben hagytuk, a hús egy részét szépen felkockáztuk, na meg daráltunk is egy szép adag húst - vagyis fagyasztás elõtt azért melóztunk még a báránnyal egy keveset.

A srácok a hétvégére hazaérkeztek, és amikor Tomi megtudta, hogy lehetõség van bárányt ebédelni, akkor azt kérte, hogy legyen egy jófajta ragu, Õ pedig elkészíti a knédlit - így egy klassz közös fõzésben volt részünk, amit mindig is szeretünk mindketten.

Hozzávalók a raguhoz:

  • 1 kg felkockázott bárányhús
  • 3 szál újhagyma
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1-2 szál gyökér zöldség
  • 4 szál répa
  • 8-10 nagyobb fej csiperke gomba
  • 1 marék friss zsályalevél
  • 2 szél friss tárkony
  • 1 marék friss petrezselyem zöld
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 2 dl száraz fehérbor
  • liszt, tejföl a habaráshoz
  • só, bors, kevés chili
  • 2 ek zsír

IMG 7419

IMG 7426

Az újhagymát és a vöröshagymát kevés zsíron megdinsztelem - és gondolom, felmerül a kérdés, hogy miért kell az újhagyma? Szóval úgy éreztem, hogy egy friss, kicsit "zöld íz" nagyon jót tenne a ragunak - és szerintem ez így is lett. Tehát amikor már a fedõ alatt a hagymák kiadták az illatanyagaikat, akkor a szépen megtisztogatott és felkockázott bárányhúsokat beleszórtam az edénybe - és hagytam, hogy szépen kifehéredjenek.

IMG 7422

IMG 7423

IMG 7428

IMG 7429

Ezt követõen sóztam, borsoztam a húst, majd érkezhettek a felkockázott gyökér zöldségek. Az az igazság, hogy én ezt a zöldséget nagyon szeretem mint ízorgiát, de szinte teljesen szét szoktam fõzni - úgyhogy nálam ez mindig elég hamar belekerül a ragu alapjába.

IMG 7434

IMG 7443

A hús a só hatására egy kicsit már levet is ereszt, de jöhet Tóth Feri bácsi száraz fehér bora, érkezhet a feldarabolt zsálya és tárkony levél - majd továbbra is fedõ alatt rotyoghat a ragu.

IMG 7436

IMG 7439

Amikor már kicsit elkezd puhulni a hús, de még nem omlós - akkor jöhetnek a répa kockák is, na meg a felaprózott fokhagyma darabkák is, vagyis tovább gazdagodik a ragunk ízvilága. Kicsit késõbb ismét kóstolgatok, a hús tovább puhult, a répa is lassan kész - vagyis érkezhetnek a felkockázott gombák és a friss petrezselyem zöldje. Na ettõl aztán tényleg olyan szép és kerek ízvilág jön létre, hogy most én is nyelek jó nagyokat ...

IMG 7446

IMG 7448

IMG 7452

IMG 7455

Véghajrának már csak egy könnyed habarást csinálok, Tomi pedig szépen elkészíti a knédliket - vagyis már csak a teraszon meg kell teríteni, a poharakba ki kell tölteni a gyöngyözõ, pincehideg rozét, és élvezhetjük az ízeket.

IMG 7465

IMG 7461

IMG 7464

 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!


Folytats a blogon ... https://husimado-eger.blog.hu/2018/06...

sponsored links

Keres?s