Yun Étterem és Kávézó ? Szezámmagos csirke pirotott tésztával

2014-01-14

sponsored links

Próbáltuk elkerülni a tucat kínai postokat, mert különösebben nagy csodát nem lehet velük mûvelni. A sors persze közbeszólt, így a mai tesztalany a távol-keleti konyha egyik remeke. Az ok amiért ide betértem jó pár évvel ezelõtt kezdõdött. Anno mikor még a XIII. kerületben volt a cég ahol koptattam a billentyûzet napról-napra, sokszor a rendelést mellõzve inkább a közeli Yun Lai kínait látogattam meg. A hely maga nem volt egy csoda, sokszor a dohos, párás levegõ arra kényszerített, hogy inkább elvitelre kérjem az ételt minthogy odabenn próbáljam elfogyasztani.

A cég pár éve felcsomagolt és átnyergelt egészen a XI. kerület szélére, emiatt ez a kínai is kiesett a perifériámból. Egyik langyos téli estén battyogtam a Baross utcán mikor egy ismerõs hang rám köszönt. Bizony ugyanaz az apró kínai telivigyor csaj volt aki anno lapátolta nekem a XIII-ban az ebédet. Kedvesen beinvitált, de inkább valami idióta indokkal továbbálltam, hirtelen nem tudtam mit kezdeni a ténnyel, hogy egy kínaiba csak úgy behívnak, aztán a végén úgy végzem, mint a szomszéd macskája.

A történetet tovább tarkítja, hogy nem is oly rég a Baross utca 3. alatt egy olasz fagyizó mûködött, ami gyanús hirtelenséggel az egyik napról a másikra be is zárt. Nem sokkal késõbb helyén pedig megnyitott a Yun Gyorsétterem, pontosabban átköltözött Angyalföldrõl a nyóckerbe. Minden bátorságomat összegyûjtve végül ellátogattam egy tesztre. Belépve kicsit meglepõdtem, egyrészt a szokványos tucat kínaihoz képest ez olyan akár egy palota, kulturált és tiszta mindenhol. Tovább bogarászva sikerült megfejteni, hogy a fagyizó berendezése szinte egy az egyben maradt és azt vette át a keleti csapat.

Esztétikai megjelenés: Természetesen az ezerszer próbált szezámmagos csirkénél maradtam amihez köretként csakis a tészta dukál szerintem. Miután a pultban csak 2-3 falat volt már a húsból rákérdeztem, hogy mennyit kellene rá várni, amire jött az automata válasz ékes magyarsággal, hogy “hááááom nééégy pec”. Megérkezett hát a kért adag, amit mikor megláttam, hogy mekkora egybõl tudatosult bennem, hogy a kicsi is tökéletesen megfelelt volna. Púpozott tálca, nem tudom van-e benne némi protekció az elõzetes ismeretség miatt, de ahogy figyeltem a többi vendéget, õk is hasonló megadagot kaptak. Átlagos kinézet, de egy ilyen fogással valljuk be nehéz csodát mûvelni.

Pont: 7/10

Ízvilág: A legtöbb kínai nem képes belõlem ujjongást kiváltani, ehetõ kaják mi tagadás, de azért nem bírnám minden nap ezekkel “kényeztetni” gyomrom. A tészta jó puha és meglepõen kevés hagymát tartalmaz, pedig sok helyen legalább egy fél fejet beleaprítanak, hogy tutira meglegyen a szájszag. A húst aki ismeri, hogy milyen édes, mézes és mennyire szeret minden apró zugba beleragadni a szánkban, ez erre is tökéletesen illik. Néhol valamiféle keserû íz meglep, lehet valami kisebb malõr (megszökött egy macska) volt a konyhában mikor éppen ezeket a falatokat készítették. Az ajándékba adott szerencsesüti ízre továbbra is felejtõs.

Pont: 6/10

 

Mennyiség: Ez tipikusan az a rész amiben szinte lehetetlen lenyomni egy kínait. A nagy adagok igazi birkózóbajnokoknak van kitalálva legalább egy milliárd kalória és olyan laktató, hogy rendesen odaláncol minket a székhez/kanapéhoz pár órára. Egyaránt bõséges mennyiséget kapunk tésztából és a húsból is. Átlagos halandó számára a kisebb adag is megfelel, nem lesz csurig, de nem is marad mellette éhes. Ez a nagy dózis gond nélkül osztható lenne két részre akár. Bõséges öt óra és a kajakóma garantált.

Pont: 9/10

Ár/érték: Annak ellenére, hogy a belvároshoz közeli egy sétálóutcás szakaszán van a Barossnak kicsit sem szálltak el az árak. A kis adag 500 forint, míg a nagy csupán 700 amiért ma már tényleg szinte semmi nem kapni, sõt máshol többe kerül egy korsó átlagos sör is. A Yun remek példája mi történik akkor ha egy kínai beköltözik egy olasz fagyizó helyére. Felkerülnek a kihagyhatatlan irritáló piros ledszalagok az ablakra illetve a méretes villogó undorító OPEN/NYITVA tábla. Ezen túljutva viszont potom pénzért dugig zabálhatjuk magunkat. Ha kifejezetten azt nézzük, hogy mennyiért kaptunk mekkora adagot akkor erõsen a megéri kategóriába kerül.

Pont: 9/10

560true thumbnails under 315true true 800http://mitettemma.hu/wp-content/plugins/thethe-image-slider/style/skins/frame-black
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide1
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide2
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide3
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide4
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide5
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide6
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide7
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide8
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide9
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide10
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Folytats a blogon ... mitettemma.hu/yun-etterem-es-kavezo-s...

sponsored links

Keres?s