Vörösboros feketekagyló dinótésztával

2014-01-08

sponsored links

Nem ér röhögni a dinótészta miatt!!! Kicsit elszámítottam magam, és csak ez a száraztészta volt itthon, amit fel is használhattam ehhez az ételhez. Cérnametéltet mégsem tehettem bele! :)
És azt sem tudom, hogy a vörösborral szentségtörést követtem-e el, de az tény, hogy nekünk ízlett így, ahogy volt. A színe kissé fura lett a mártásnak, de azonkívül semmi hátrányát nem láttam. Hiába, egyszerûen igazodtam a meglévõ alapanyagaimhoz. Azért a másfél-deci borért, most bizony, nem bontottam meg egy üveg fehérbort! :P Ketten a férjemmel ettük, de sok volt kettõnknek, egy harmadik felnõtt is jóllakott volna belõle. (Látod, Ani)Lánykáink idegenkedtek tõle; a nagyobbik segített a tisztításnál (igaz, befogott orral, bár nem tudom miért), és csodálgatta a kis állatkákat, a kisebbik pedig miután élvezettel lenyelt egy falatot (gondolom, nõvére hatására), azt mondta: pfuj. :D Na, ez van. Még úgyis sokat alakul az ízlésük!

Mivel élõ kagylót most vettem-készítettem elõször, kissé szétnéztem a neten, hogy kb. hogyan kell elõ- és elkészíteni, de végül nem tartottam magam egyetlen recepthez sem, mentem a saját fejem után. Mindenesetre, ha valami elõször készít ilyesmit, érdemes szétnéznie ITT, hogy tudja, hogyan kell/lehet tárolni, kiválogatni, tisztítani stb. Itt én is megtaláltam minden információt, pontosan egyértelmûen, közérthetõen leírva. Köszönöm szépen: :) Nem volt éppen 1 kiló kagylóm, és 70 deka maradt meg belõle kiválogatás után. S bár elég nagy veszteségnek tûnik, szerintem így is eléggé gazdaságos. Nagyon sok hús volt, szinte minden falat tésztához jutott kagyló is. És olyan jól megválogattam õket tisztításkor, hogy elkészítés közben egyetlenegy sem maradt zárva, tehát utólagosan nem kellett kidobnom egyet sem.



Vörösboros feketekagyló (dinó)tésztával

Hozzávalók 3 személyre: 70 dkg feketekagyló, 25 dkg száraztészta/spagetti, só, 5 cikk fokhagyma, 1 csípõs paprika, 1 csapott teáskanálnyi szárított-morzsolt rozmaring, , 1,5 dl vörösbor, 1 púpozott teáskanál étkezési keményítõ, 1 dl tejszín, citrombors, friss petrezselyemzöld, 3 evõkanál olívaolaj.

Elkészítése: A kagylókat kiválogatjuk: a zárt egyedeket felhasználjuk, a szétnyílt, kocogtatásra sem összezáródó példányokat kidobjuk. Ezután a jókat folyó víz alatt megtisztítjuk-sikáljuk, majd az egészet átöblítjük. A tésztát sós vízben kifõzzük, és leszûrjük. Az olajat felhevítjük, és néhány másodperc alatt megfuttatjuk rajta a finomra aprított fokhagymát meg csípõspaprikát, és a morzsolt rozmaringot. Ezután rádobjuk a kagylót, elkavarjuk, és 1-2 percig nagy lángon pároljuk. Ekkor felöntjük a borral, lefedjük, és továbbra is nagy lángon még 4-5 percig pároljuk. A keményítõt elkeverjük a tejszínnel, ráöntjük a kagylóra, és állandóan kevergetve besûrítjük. Ekkor hozzáadjuk a leszûrt tésztát, összekavarjuk, végül megszórjuk frissen õrölt citromborssal és aprított petrezselyemzölddel. Én sót nem használtam hozzá, elég sós lett önmagában is, de akinek nem elég, az sózza ízlés szerint. Szintén ízlés szerint meg lehet locsolni kevés citromlével is. Én nem tettem. De így tökéletes volt.





Folytats a blogon ... edithreceptjei.blogspot.com/2014/01/v...

sponsored links

Keres?s