Visegrádi Palotajátékok, Lili születésnapján

2014-07-14

sponsored links


Lili már nagy, erõs jellem, határozottan tini. Születésnapjára nem kért tortát, vagy gyerekzsúrt. Pedig már kiválasztottam a témát, megvoltak a tervek, ám ahogy kezdett formát ölteni, mit is szeretne, egyre jobban tetszett az ötlet. A néptánc mellett nemrégiben íjászkodni kezdett hatalmas lelkesedéssel, olyannyira, hogy öccsét, Bendegúzt is megfertõzte vele. Éreztem, tudtam én, hogy tetszeni fog nekik, eddig bármikor esélyük nyílt lovagolni, íjászatot kipróbálni, mindig csillogó szemekkel meséltek róla. Így volt ez a Hajógyári szigeten, Bösztörpusztán, Solt-Révbérpusztán, a Múzeumok éjszakáján is, amikor a helyi római kõtár területén összegyûltek az íjászok.

Most Visegrádra látogattunk, ahol a 30. Visegrádi Palotajátékok keretében az edzõvel felvonultak a Mezõföldi Sólymok is. Köztük mindkét fiókám. Büszke, büszke! :)

Korán reggel indultunk, hogy idõben odaérjünk. Budapest után bevettük magunkat a hegyek közé, szerpentineken kocsikázva haladtunk a cél felé. Jaj, olyan szép volt! Imádom a hangulatát, friss, harsogó, madárfüttyös környezet. Rengeteg homályos fotó jelzi szorgalmamat, eddig eredmény nélkül, de sebaj, nekem élmény volt. :D


A városba érve a kempingben vártak minket. Szorgos kezek már korán reggel bõrdíszmûvekkel játszadoznak. :)



Mivel korán érkeztünk, csatangoltunk is kicsit. Bendi kérésére megörökítettük a hajnali harmatot a kemping csúszdáján. :)



Lesétáltunk a partra is. Jó, hogy nem hagytuk ki.







Ez egy 3-4 milliméteres kis apróság volt, közepén harmatcseppel.




A visegrádi Nessy :D

Visszatérve a kempingbe a csapat beöltözött és felfegyverkezett, majd rohamtempóban szaladtunk a felvonulás kezdõhelyére.





A felvonulás hatalmas volt, jöttek az ország minden tájáról, sõt, jöttek németek, lengyelek, csehek, olaszok teljes udvartartással, királyokkal az élen, harcosokkal, bolondokkal, mutatványosokkal, dobosokkal, lovagokkal, íjászokkal, igazán élvezetes volt. :) Sokan közülük önfeledten nevettek, viccelõdtek, énekeltek, jelenetet rendeztek szerepük szerint.













A királyi pár, Károly Róbert, és kedvese, Erzsébet királyné.

























Itt jönnek a kis sólymok :))








Itt már majdnem a célnál vagyunk, végül bevonultak a lovagi torna színhelyére, és Károly Róbert király mellé telepedve páholyból nézhették végig az elõadást. :)

A mûsor végeztével visszatértünk a kempingbe, szép egyenes sorban vonulva, mögöttük az edzõ folyamatosan vezényelve õket, miközben sûrûn fújta kürtjét, hogy utat vágjunk a vásári forgatagban. Mosolyogva hallgattuk a felcsattanó, halk vezényszavakat: Lili! Másik kézbe az íj! Gergõ! Tartsd a sort! Bõbe! Egy íj távolság! Ne lógj ki! Tartsd a lépést! Törj utat! Haladjunk! Végig, egészen a kempingig. Ott aztán nagy dicséret várta õket, és egy kedves gesztus: a csapat körbeállta Lilit, vállára tették a kezüket, és felköszöntötték: Huj, huj, hajrá! :)

Civilbe öltözve aztán bevettük magunkat a középkori vásárba. Ó, nekem Dáriusz kincse sem lett volna elég, annyi, de annyi gyönyörû holmi, kézmûves portéka várta a nagyérdemût! Közben pedig egy-egy beöltözött csapat tartott rögtönzött kiselõadást a tömeg közepén, hûen hozva a középkori hangulatot. Volt ott minden, gyönyörû lenvászon ruhák, igazi, kézmûves cipõk, ásványok, figurák, kézzel készült szappanok, sajtok, különleges sörök, édességek, ékszerek, hangszerek, fegyverek, öröm volt nézni. Az elsõ hely, ahol muszáj volt lassítani, az egy édességes bódé volt. Hihetetlen mi? ;) Ráadásul marcipános bódé. Mivel a vásárokban megszokott színes kókusztekercs látszott elõl, elõször meg sem akartam állni. De bökte a csõröm a marcipán felirat. Bevallom szkeptikus voltam. Apró kóstoló falatkát kaptunk, simán rákészültem az avas cukormasszára, amit ilyenkor vár az ember sima vásárokon. Mekkorát csalódtam! Persze pozitívan. Tényleg, valódi csemegemarcipán volt, és nem is akármilyen! Ah, ezt próbáljátok ki, ha belebotlotok, õk a Netti Fondant néven futó kis csapat, Érdrõl.


A tekercsek mellett apró mignonok sokasága állt halomban. Mint kiderült, nem süteményt, hanem különbözõ ízesítésû marcipánt rejtenek a fondantburkok. Szívem szerint mindet megkóstoltam volna, de most csak kettõt választottunk.


Karamellás marcipán bronzcsokival és joghurtos epres marcipán cukorgyönggyel. Mindkettõ igazi ízbomba volt, rajtuk érezhetõen házi fondant, omlós, finom, és egyáltalán nem túl édes. Ó, már most hiányzik! :D


A vásárról több fotó nem készült, teljesen lekötött, hogy igyam a látványt, hogy mindenkinek kerítsünk szíve szerinti vásárfiát. Közben véradásra is volt lehetõség, amit nem hagyhattam ki. Bár a nyomát még mindig viselem, szép zöldeslila folt formájában, de simán megérte, ha ezzel segíthetek valakin. Jó volt látni, hogy nem vagyok ezzel egyedül, folyamatosan ültek a véradó székekben.

Míg rám vártak, õk pihengettek kicsit az árnyékban.








A nap zárásaként pedig elköltöttük az ünnepi vacsorát a budapesti Dzsungel éteremben. Szépen berendezett, hangulatos hely, négy külön teremmel, óceán, szavanna, dzsungel és kalóz témában. Mi Lili kérésére a dzsungel teremben foglaltunk asztalt. Hosszas válogatás után mindenki választott a bõséges étlapról. Egyszerûen minden van, amire vágyhat az ember a legegyszerûbb rántott szelettõl a bélszínen, lazacon és struccgulyáson át a krokodil steakig. A kiszolgálás kedves és villámgyors, az adagok hatalmasak. Az elõre eltervezett desszertekre senkinek nem futotta az erejébõl - pedig az online étlapról már kiválasztottuk elõzõleg - pukkadásig jóllaktunk. :) A fotók elég torzak, csak halvány hangulatvilágítás volt, ami nagyon jól illett a helyhez.



Apát napokkal elõtte felkészítettem, hogy fotózni fogok. Már elõre húzta a száját, halk blogger... megnyilvánulással. :D Itt rászóltam, hogy gyerünk, apa, egy morcos ábrázatot kérek! Mire elvigyorogta magát. :D






Ollósok nemzettsége: Currys brandyvel flambírozott tigrisrák vinaigrettes zöldségekkel.


Bujkáló ormányos: bazsalikomos fetasajttal töltött karajszeletek görögsalátával és steakburgonyával. Nyamm. :)


Éhes tuareg: Parmezános csirkemell pikáns öntettel és burgonyagolyókkal. :)

Este értünk haza, mondanom sem kell, hogy nagyon fáradtan, de boldogan mosolyogva. Boldogságos születésnapot gyönyörû kincsem! :)


Dina világa a facebookon is elérhetõ, így biztosan nem maradsz le semmirõl! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelõt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!


















Folytats a blogon ... dinavilaga.blogspot.com/2014/07/viseg...

sponsored links

Keres?s