Tüzes grillcombok

2014-06-10

sponsored links


Nagyon szeretünk az udvaron sütögetni, igaz, eddig még nem sok idõnk volt rá, de nemsokára vakáció, így rendszeresen sor kerül erre is.
A grillezésben az a legjobb, hogy nem kell bonyolult étel legyen ahhoz, hogy finom legyen. A lényeg ugyanis a füstös íz, amit benti sütésnél semmiképp sem érhetünk el, ez a füstös íz pedig olyan finom plusszot kölcsönöz az ételeknek, hogy mindenképp megéri egy kis kinti tüzelés. Ráadásul elkerülhetjük a bõ zsiradékban való sütést is, tehát az étel jóval egészségesebb. Szóval akinek még nincs grillezõje, mindenképp ajánlom, hogy szerezzen be egyet.
Arról már nem is beszélve, hogy a kinti sütögetésnek megvan a maga varázsa, és a baráti összejöveteleket is élvezetesebbé teszi.
Bevallom, az étel ízesítése, elkészítése, férjem keze munkáját dícséri, és ilyenkor mindig igazat adok a mondásnak, miszerint a férfiak jobb szakácsok, mint a nõk :) Én csak a salátakészítõ-fotózó-falatozó voltam.
Nagyon-nagyon finom!

Hozzávalók (4 személyre):

  • 1 kg csirkecomb
  • 1 kis doboz joghurt
  • 0,5 dl vörösbor
  • 3 evõkanál olívaolaj
  • 2 evõkanál apróra vágott majoránna
  • 2 evõkanál apróra vágott petrezselyemzöld
  • 2 teáskanál magos mustár
  • 2-3 cikk reszelt fokhagyma
  • só, õrölt bors
A csiliszószhoz:
  • 3 zöld csilipaprika
  • 1 evõkanál ketchup
  • 1 evõkanál olívaolaj


Elkészítése:
  • A hús pácolását a legjobb, ha elõzõ este elkészítjük, de sütés elõtt 1-2 óra is pácolás is szokat számít.
  • A húst megmossuk, majd egy nagy tálban összekavarjuk a hozzávalókkal. Fóliával letakarjuk, és hûtõszekrényben tároljuk másnapig.
  • A csípõs szószhoz apróra vágjuk a csilipaprikát, majd a ketchuppal, és az olajjal egy mozsárban alaposan összezúzzuk. Mozsár hiányában a paprikát reszeljük le, vagy vágjuk nagyon apróra, és alaposan keverjük ki a hozzávalókkal.
  • A bepácolt combokat grillrácsra helyezzük, és megkenegetjük a csípõs szósszal, mindkét oldalát. Szép pirosra sütjük.
  • Friss salátát fogyaszthatunk mellé, tetszés szerintit zöldségekbõl. Amit én készítettem: kétféle zöld saláta, zöldhagyma, retek, extra szûz olívaolaj, balzsamecet, só.

Folytats a blogon ... gergelyne.blogspot.com/2014/06/tuzes-...

sponsored links

Keres?s