Tombola torta vörösben és feketében, valamint esetem a mûtortával

2013-01-02

sponsored links



Az év utolsó napjára készültek õk itt ketten a Sláger Klub szokásos, idén Vörös és fekete jeligével fémjelzett szilveszteri bulijára. Bloggerina barátnõm, Picijuci kért meg, hogy segítsem ki ezzel a melóval, mert õ szervezte a bulit és az annyi mindennel jár, hogy már nem fért volna az idejébe, ha a tortasütést is be kell vállalni.

A tombola fõdíjának szánták a tortát és azért van belõle kettõ, mert az egyik kiállítási célra készült, azaz egész este nézegethették a résztvevõk. Ebbõl kifolyólag ez a példány nem igazi torta volt, hanem egy hungarocell alapra kellett torta küllemû dolgot varázsolnom.
Aki nem annyira járatos az efféle dolgokban, azoknak elmondom, hogy ez egy bevett szokás azoknál a cukrászoknál, akik kiállításra, vagy vitrinbe, esetleg katalógusfotózásra szánnak egy tortát.
Én még sosem találkoztam ilyesmivel, de véleményem már volt róla, és most, hogy feladatul kaptam a dolgot, már úgy is álltam hozzá, hogy igazoljam a felvetéseimet.

Tény, hogy a gyárilag levágott hungarocell karikáknak egészen éles peremük van, és ez az ilyen technikával elkészített ...

Folytats a blogon ... jepatojtavan.blogspot.com/2013/01/tom...

sponsored links

Keres?s