Tefal-GoodFood örömfõzés

2013-12-17

sponsored links

November 19.-én került megrendezésre a II.GoodFood fõzõklub. Olyan mázlista vagyok, hogy Tesómmal együtt vehettem részt az eseményen. Elõször kicsit aggódtam, hogy egy átdolgozott nap után milyen lesz este 10-ig fõzõcskézni, másnap pedig hajnalban kelni, de annyira jó volt az egész, hogy másnap vigyorogva keltem :-)))












Tehát Tefal- GoodFood örömfõzés a Blanchir fõzõiskolában. Szerda, fárasztó nap, szakadó esõ... Így indultunk Csepelrõl Budára. Aztán az események 180 fokos fordulatot vettek :) A fõzõiskola nagyon hangulatos, a szervezõk (beleértve a Tefal és a GoodFood képviselõit, valamint a séfet: Szatmári Ferit is) végtelenül jófejek voltak. Elõre jeleztük, hogy mindketten cukorbetegek vagyunk, amire figyeltek is a fõzés során. Egyedül a desszert okozott problémát, de szóltak, hogy becsomagolják nekünk, hozzuk csak haza a családnak. 
Tehát odaértünk, megcsodáltunk mindent, megkaptuk a csini GoodFood-os kötényeket, és kezdõdött a buli. A hozzávalók már az asztalon sorakoztak, jöhetett a találgatás: mibõl mi készül majd. Aztán 3 fõs csapatokat kellett alkotni. Persze a két Hortobágyi el sem mozdult egymás mellõl, így Rékával kibõvülve Mi lettünk a Kakukkfû csapat. (Milyen meglepõ... :-) )
És ami izgalmassá tette a fõzõcskézést, az a verseny volt. Ugyanis minden fogást úgy kellett tálalni, hogy elnyerje a szakavatott (és szemfüles) zsûri tetszését. A legszebbnek ítélt fogások fotói megjelennek a januári GoodFood-ban. És a tálaláskor kapott pontok -és némi kóstolás- után az este végén a zsûri eredményt hirdet, az elsõ három csapat pedig könyveket kap, valamint választhat egyet a fõzéshez is használt Tefal edények közül. Tehát belehúztunk... Most beszéljenek a képek helyettem:

Sorakoznak a hozzávalók

Mézi sütilapát. IMÁDOM!!!
Balzsamos céklasaláta
A jobb felsõ a miénk,
a tükörtojásba kakukkfüvet is sütöttünk!
:-)

Mindenki kever-kavar, forognak a fakanalak

Dolgozik a zsûri. Mi pedig kukkolunk...

A séf, Szatmári Feri


Roston sült tõkehalfilé pirított zöldségekkel
A fõétel

Pálinkával flambíroztunk

Vaníliás sütõtökleves is készült









A zsûri figyel, a csapatok izgulnak...



Vaníliás sütõtökleves tejhabbal, chilis tökmaggal
A nyertes levesünk :-)


A desszertünk :-)




És akkor a sok keverés-kavarás-tálalás és falatozás után megszülettek az eredmények: az elõkelõ második helyen végeztünk! :-))) Annyira örültünk, hogy az ott felejtett sütik csak félúton hazafelé jutottak eszünkbe... 
Majd megmutatom a nyereményünket és elmesélem, mit is fõztünk, de most belehúzok a karácsonyi sütis bejegyzésekbe, mert már sokan várjátok.
Ezúton is köszönöm a szervezõknek a szép estét :-)

A bejegyzéshez az enyémeken kívül a GoodFood fotóit is felhasználtam.

És akkor pótolom is a mulasztást: íme a nyereményem :-)

 A 2014 januári GoodFood-ban megjelent egy cikk a fõzõestrõl.
A csoportképrõl szerencsésen lelógtunk (nemhiába Mi voltunk a renitens csapat), úgyhogy ezen senki ne keressen! :-D










Folytats a blogon ... kakukkfu-hortobagyianna.blogspot.com/...

sponsored links

Keres?s