Sütõtökös zserbó

2014-02-27

sponsored links

Régebben nem szerettem a zserbót, ma már ebben is megváltoztam, mint sok minden másban. És rájöttem, hogy a zserbót is ezer féle változatban el lehet készíteni. A sütõtököt imádom, úgy hogy kikerülhetetlen verzió volt számomra.

Sütõtökös zserbó

Hozzávalók a tésztához: 60 dkg liszt, 30 dkg vaj, 2 tojás, 2 dkg élesztõ, 2 dl tej, 10 dkg cukor, kevés só; a töltelékhez: 1 kg sütõtök, 20 dkg mascarpone krémsajt, ízlés szerint mézes fûszerkeverék, 30 dkg darált dió, 20 dkg porcukor; a tetejére: 10 dkg étcsokoládé, fél dl tejszín.

Elkészítése: Az élesztõt kevés langyos tejben felfuttatjuk. A lisztet a hideg vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a cukrot, a felfuttatott élesztõt, csipet sót és a 2 tojást. Könnyen gyúrható tésztává dolgozzuk. Négy cipót formázunk a tésztából, az egyiket a tepsi méretével azonos nagyságúra kinyújtjuk, és beleterítjük a kilisztezett tepsibe, majd villával óvatosan megszurkáljuk.  A sütõtököt sütõben megsütjük, belsejét kikaparjuk, a krémsajttal és a mézes fûszerkeverékkel elkavarjuk, majd háromfelé osztjuk. Az egyik rendet az alsó lapra kenjük, majd rászórjuk a cukros dió egyharmadát. Mindhárom maradék cipóból tésztalapot nyújtunk, mindegyikre ugyanezt a tölteléket rakjuk és betakarjuk vele a tölteléket. Ráterítjük az utolsó lapot, körbe kissé lenyomkodjuk, villával megszurkáljuk, és mérsékelt tûznél megsütjük. A tetejét gõz fölött felolvasztott csokoládé-tejszín keverékkel lekenjük.

 


Folytats a blogon ... ottisfoz.szhblog.ro/2014/02/27/sutoto...

sponsored links

Keres?s