Sütõben sült parmezános sügér falatok medvehagymás joghurtszósszal, friss salátával

2014-03-30

sponsored links






Még nem készítettem sügért, így nézelõdtem kicsit, hogy találjak az ízlésemhez megfelelõ elkészítési módot. Nem kellett sokat kutakodnom, hogy több találatra is ráakadjak.
Egy Viktória tavi sügér felét vásároltam meg filézve, úgy hiszem ez kisebb testû egyed, mint a tengeri változat. 
Mindössze 40 dkg-ot nyomott a bõrözött sügér filé, így éppen két, egyszemélyes adagra volt elegendõ.
A prémium részét a sügérfilének félretettem vacsorára, a hasaalja és farok részét pedig ehhez a könnyû ebédfogáshoz használtam fel.
Locatellinél olvastam, hogy a sügér nagyon jól harmonizál a bazsalikommal, így mindkét fogásban jelen van a bazsalikom, illetve becsempésztem egy kis medvehagymát is, az íze, az aktualitása, és a vitaminforrás miatt. J

Hozzávalók 1 adaghoz:

20 dkg sügér filé kisebb darabokra vágva
2 evõkanál frissen õrölt zsemlemorzsa
2 evõkanál frissen reszelt parmezán
1 teáskanál fûszerpaprika
? teáskanál morzsolt bazsalikom
1 evõkanál vaj
Himalája só, frissen õrölt bors

? jégsaláta
? kígyóuborka

1 ? dl görög joghurt
1 evõkanál durvára vágott medvehagyma
1 kisebb fokhagyma
2 teáskanál olívaolaj
Himalája só

260 C fokra felforrósítottam a sütõt.

A joghurtot elkevertem a zúzott fokhagymával, olívaolajjal, sóval és a medvehagymával. Tálalásig behûtöttem.


A morzsát, a parmezánt, a paprikát és a morzsolt bazsalikomot alaposan elkevertem. A sügér darabokat bebalzsamoztam a puha vajjal és alaposan megforgattam a morzsa keverékben. Sütõlapon elrendeztem õket, és 10 percre a sütõbe toltam.





A ropogósra és pirosra sült sügér falatokat friss salátával és a medvehagymás joghurtszósszal tálaltam. 

Igazán látványos, ízletes, friss és könnyû ebéd lett belõle. Csak ajánlani tudom! J





Folytats a blogon ... nemvagyokmesterszakacs.blogspot.com/2...

sponsored links

Keres?s