Szokástól eltérõen

2014-02-25

sponsored links


Két hete elég korán mentem a piacra ahhoz, hogy finom, friss pisztrángot kapjak. Ez az egyetlen olyan halféle, amit a közeli piacon is meg tudok venni, mivel a pontyért nem vagyunk oda, a többi halat meg leginkább még fagyasztott állapotában árulják, a lazac pedig méregdrága. De a pisztráng, az még rendben van. Általában fokhagymásan, citrommal, rozmaringgal szoktam készíteni, de most valahogy újítani akartam. Megéri néha eltérni a szokásostól. :) Õszintén ajánlom mindenkinek, szerintem fantasztikus íze lett, a mandulás rizzsel igaz különleges fõtétellé lehet varázsolni az amúgy egyszerû fogást.

Kurkumás-fûszeres pisztráng mandulás rizzsel


- 2 kisebb pisztráng (kb. 20-25 dkg-osak)
- 1/2 tk kurkuma
- 1/2 tk mustármag
- 1/2 tk köménymag
- 1 kis szárítot chili
- 2 gerezd fokhagyma
- 1/2 citrom
- 1/2 tk só
- 10 dkg basmati rizs
- 2,5 dkg mandula
- 3-4 szem szegfûszeg

A fûszereket mozsárban összetörjük, majd hozzá préseljük a fokhagymákat és így fûszerpasztát keverünk belõle. Az alaposan megmosott s letörölgetett halakat bedörzsöljük a fûszerkeverékkel, a hasába pedig fél szelet citromokat fektetünk. Legalább egy órán át pácoljuk így a hûtõben. A sütõt 180 fokra (légkeveréses) elõmelegítjük. Egy tûzálló tálat sütõpapírral kibéleljük, belefektetjük a halakat. Alaposan meglocsoljuk olívaolajjal, alufóliával lefedjük és a sütõbe tesszük. Az elsõ 15 percben lefedve sütjük, majd levesszük az alufóliát és további 30 percig sütjük, amíg szépen megpirul a teteje. Közben elkészítjük a köretet: egy vastag aljú 1 evõkanálnyi olajat hevítünk, egy percig pirítjuk rajta a rizst és a szegfûszeget, majd felöntjük kétszeres mennyiségû vízzel, megsózzuk és kb. 15 perc alatt puhára fõzzük a rizst. A mandulát cikkekre aprítjuk (ha szeletelt, erre nincs is szükség), majd száraz serpenyõben megpirítjuk. Tálaláskor a rizst megszúrjuk amandulával. A halat még kevés citromlével meglocsolhatjuk.

CH tartalom: 40 g lassú CH/adag
Kalóriatartalom: 544 kcal/adag






Folytats a blogon ... flamcsi.blogspot.com/2014/02/szokasto...

sponsored links

Keres?s