Szilva chutney

2014-07-21

sponsored links

Tavaly valamiért több szilvánk volt, bár azért az idén sem szomorkodhatunk. Készítettünk egy jó pár üveg szilva lekvárt és még mindig van egy fácska, ami kései és kell még neki pár hét, mire újra lesz érett szilvánk. Soha nem ettem és nem is készítettem meg, de most eljött az ideje, hogy kipróbáljam. Hát mit is mondhatnék, nagyon ízlett. Finom ebéd mellé készült, a receptje is jön hamarosan, de most lássuk mit is tettem eme ízletes chutneyba. Rá pár napra 4 kg szilvából télire is eltettünk belõle.





Szilva chutney
Hozzávalók:
500 g szilva
1 nagy fej lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
5 dkg cukor
3 ek. balzsam ecet
1 tk. gyömbér
1 tk. fahéj
1 tk. õrölt szegfûszeg
csipet só és bors

Elkészítés:
A szilvát vágjuk ketté és távolítsuk el a magját. A lilahagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe és vékony félkarikákra szeljük fel. A fokhagymát pedig törjük össze a késsel és daraboljuk apróra. Tegyünk mindent egy fazékba, fûszerezzük, cukrozzuk. Addig fõzzük, amíg a szilva és a hagyma szinte teljesen szét nem fõ. Ennél a mennyiségnél, közepes lángon, folyamatos kavarás mellett kb. 30-40 perc.

Ízlés szerint az alábbiakkal variálható:

  • vörösbor, almaecet
  • szegfûbors, mustármag, koriander, kakukkfû, curry
  • mazsola, aszalt szilva


Folytats a blogon ... koskacukor.blogspot.com/2014/07/szilv...

sponsored links

Keres?s