Sajttorta

2014-02-24

sponsored links





















Hozzávalók:
25 dkg keksz
12,5 dkg vaj.

A túrós részhez:
45 dkg túró
25 dkg Mascarpone
4 egész tojás
4 dkg Maizena
15 dkg kristálycukor
1 citrom leve és reszelt héja.

A kekszet összetörjük, hozzáadjuk az olvasztott vajat. Összedolgozzuk és kivajazott piteformába nyomkodjuk. Hûtõbe rakjuk, amíg elkészül a túrós töltelék.
A töltelékhez mindent késes aprítóval összekevertem.
A tölteléket a kekszes alapra öntjük. Elõmelegített sütõben kb 45 percig sütöttem. Ezután 10 percig még a kikapcsolt sütõben hagytam úgy, hogy a sütõ ajtaját nyitva hagytam.
Amikor teljesen kihûlt, hûtõbe rakjuk legalább egy éjszakára.

Kb. 1 teáskanálnyi vajon kristálycukrot (2-3 evõkanálnyi) felolvasztani, felönteni kevés vízzel, bele a fagyasztott gyümölcs (Lidl-s kevert), felmelegíteni, majd kb 1-2 teáskanálnyi maizenával, amit kevés vízben elkevertünk, besûrítjük.

Megj. . Az én sajttorám alapja most keksz helyett muffinból készült. Ugyanis multkor lefagyasztottam a muffinokat, és ahogy minap pakolásztam a hûtõben, véletlenül kint maradt a doboz, a muffinok kiolvadtak. Így gondoltam akkor felhasználom a sajttorta alapjához. Azzal is jó lett. (A muffinokat kézzel széttépkedtem és kevés vajjal összegyúrtam.)




Folytats a blogon ... lenka-blog.blogspot.com/2014/02/sajtt...

sponsored links

Keres?s