Rizskása nem csak ráérõs reggelekre

2014-02-04

sponsored links

Régebben csak ráérõs hétvégi reggeleken ettünk (inkább csak én ettem) kását. Valahogy olyan hosszadalmasnak tûnt az elkészítése, és akkor is csak zabkását csináltam tejjel. 

Aztán, ahogy Albert egyre többet félét reggelizhetett, és rólam is kiderült, hogy laktózérzékeny vagyok, egyre többféle kása került az asztalra. Lehet, hogy a gyakorlat miatt is, de ma már 10 perc az elkészítése, ami bármilyen rohanós reggelbe belefér.

A kedvencünk, mert most már Gáborom is nagyon szereti, a rizskása lett rizstejjel és fahéjjal. Mindig kerül bele friss gyümölcs, a tetejére szórunk még valami finomságot: mandulát, aszalt gyümölcsöt. 

Az abszolút gyõztes, a friss körtés. Próbáljátok ki, mert nagyon, de nagyon finom!

rizstejes-kortes-rizskasa-aszalt-cseresznyevel-es-kokusszal.jpg

Rizstejes, körtés rizskása, aszalt cseresznyével és kókusszal

Elkészítési idõ: 10 perc

Hozzávalók (3 személyre):
3,5 dl rizstej
6 evõkanál rizspehely
1 teáskanál fahéj
2 érett körte
egy kisebb darab friss kókusz (SPAR-ban mindig lehet kapni)
20-25 szem aszalt cseresznye

Elkészítés:
1. Egy kis lábasban, öntjük a rizstejet, beletesszük a rizspelyhet. Folyamatos keverés mellett addig fõzzük, míg besûrûsödik ez körül-belül 5 perc, majd hozzáadjunk a fahéjat. Fedõvel lefedjük, és félre tesszük. 

2. A körtéket megmossuk, és nagy lyukú reszelõn lereszeljük. A kókusz vékony szeletekre szeljük.

3. A kásába belekeverjük a körtét. Kis tálkákba szedjük, és a tetejét megszórjuk a cseresznyével és a kókusszal.

Megjegyzés: Laktóz- és gluténmentes, nincs benne hozzáadott cukor, de ez nem érzõdik rajta, mert nagyon finom! :)

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!


Folytats a blogon ... kenyerotthon.blog.hu/2014/02/04/rizsk...

sponsored links

Keres?s