Raffaello süti egy kis citrommal

2014-08-11

sponsored links

Imádom ezt a kis fehér golyócskát! Régebben nagyon spéci technikám volt az elfogyasztására: foggal, nyelvvel leszedtem a külsejérõl a kókuszos krémet, aztán leharaptam az ostyagolyó egyik felét (lehetõleg nem azt, amelyikben a krém nagy része és a mandula volt), majd maradt a tömény krémes élvezet, egy szem mandulával és egy kis ostyával, csak úgy kísérõnek. Most már nem variálok ennyit, egyben bekapom, ?oszt kész. :)

Az inspiráció egy amerikai blogról jött, de annyira nem akartam túl citromos desszertet, és volt itthon még egy kis marék mandula is, úgyhogy gyorsan összeállt a fejemben a Raffaello sütisítése, egy leheletnyi citrommal.



4



photo 3



Az elkészítése amúgy elég egyszerû, a tésztának csúfolt valamit az aljára (felvágósok nyugodtan meséljék mindenkinek úgy, hogy õk márpedig tésztát gyúrtak :p ) egy késes robotgép készíti, nekünk csak le kell nyomkodni a tepsi aljára. A citromos krémhez egy robotgép és egy tál kell, megszórjuk kókusszal, és már készen is vagyunk. A sütése, na az viszont stresszes volt. :) Figyelgettem a kis újoncot a sütõben, és pár perc elteltével azt láttam, hogy felfújódik, és majd? kiugrik a tepsi oldalán. Szentségelés, hogy basszus-nagyobb-tepsi-kellett-volna, na nem baj, majd maximum pohárkrémként végzi (az mindent megment, komolyan!), stb. Aztán elkezdett visszalapulni ? biztos megérezte a gyûlöletemet és megijedt ? , és a végére egész szépen nézett ki.



photo 5



Hozzávalók (22 x 22 cm-es tepsihez):

13 dkg liszt

8 dkg vaj

8 dkg cukor



egy marék mandula (kb. 6 dkg)



3 kicsi tojás (vagy 2 db L-es)

18 dkg cukor

1 ek. házi vaníliás cukor (vagy 1 zacsi vanillincukor)

80 ml citromlé (én most felesben limot is használtam, nem érzõdött rajta, úgyhogy majd kipróbálom csak lime-mal)

1 tk. sütõpor



5 dkg kókuszreszelék



A lisztet, a hideg vajat és a cukrot késes robotgépben összekeverjük (vagy kézzel összemorzsoljuk). Ennek is olyan vizes homok állagúnak kell lennie. Ezt a keveréket lenyomkodjuk a sütõpapírral bélelt tepsi aljára. Ezt 175 fokon, 10-15 percig sütjük.

A krémhez a tojásokat a cukorral, vaníliás cukorral felverjük. Hozzáadjuk a citrom/limelevet, sütõport.

A tésztára szórjuk a darált mandulát, amit én szintén a késes robotgépbe dobtam be.

Az elkészült citromos masszát a mandulás tésztarétegre öntjük, majd az egészet meghintjük kókuszreszelékkel.

Mehet a sütõbe, 175 fokon kb. 20 percig. Figyeljük, hogy a kókuszreszelék ne égjen meg. Én az idõ felénél kicsit lejebb vettem a hõfokot. Hagyjuk kihûlni (akár egész éjszakát is), mert csak akkor tudjuk igazán szépen szeletelni.

Nagyon finom, üde, de tömör sütike. Aki szereti a Raffaellot, próbálja ki, aztán küldje fel a fotót facebookra. ;)



8





(Az ötlet innen van: http://www.mybakingaddiction.com/lemon-coconut-bars/)


Hasonló bejegyzések:




9
Oreo-s sajttorta


2
Túró rudi pohárkrém piros bogyósokkal


IMG_0913
Kókusztorta friss eperrel


1
Mandulás piskótatekercs trüffelkrémmel




Folytats a blogon ... sutitakarok.cafeblog.hu/2014/08/11/ra...

sponsored links

Keres?s