Pudingos epertorta.

2014-05-22

sponsored links




Errõl a pudingos epertortáról, csakis annyit tudok elmondani, hogy szeletelés után szépnek nem mondható, viszont nagyon finom. Mivel pedig szépségversenyre nem szeretném benevezni, és mi igencsak szeretjük az ilyen könnyû, és kissé lágy krémeket, így ez a torta éppen a kedvünkre való. Persze, ha esetleg vendégeknek készült volna, akkor jobban odafigyelek a krém állagára, és egy kevés zselatinnal masszívabbá tettem volna, de így........  Mivel a linzertésztát vaksütéssel kell megsütni, így akár már elõzõ nap is elkészíthetjük, majd a tálalás napján csak meg kell tölteni a pudingos krémmel, és jól megpakolni eperrel. Na, és persze az olvasztott csokoládéról sem feledkezzünk meg, mert igazán kár lenne lehagyni a tetejérõl.







Tészta hozzávalói:

22 dkg liszt
10 dkg zsír (v. vaj)
5 dkg cukor
1 db tojás
1/4 sütõpor
csipet só


A lisztet keverjük össze a sütõporral, és egy csipet sóval, majd adjuk hozzá a zsírt (v. vajat) és kezdjük el összemorzsolni. 

Amikor mikor már kellõen morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojást, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. 

Ezután nyújtsuk ki sütõforma nagyságúra a tésztát, majd béleljük ki vele az elõzõleg kikent, kilisztezett sütõformát. (én teflonos formában sütöttem, így azt nem kellett kikenni, és kilisztezni)

Ezután villával böködjük meg több helyen a tésztát, majd helyezzünk rá egy sütõpapírt, és töltsük fel nehezékkel. (pl. rizzsel, babbal......)

Helyezzük be elõmelegített sütõbe, majd közepes hõmérsékleten süssük 20 percig. Ezután vegyük le a tésztáról a nehezékkel  megtöltött sütõpapírt, majd tegyük vissza a sütõbe, és kb. 10 perc alatt süssük szép világos színûre. 

A sütõbõl kivéve hagyjuk pár percig a formában hûlni, majd helyezzük rácsra, és hûtsük ki egészen a tésztát mielõtt megtöltenénk a pudinggal.







Pudingos töltelék hozzávalói:

1 cs vaníliás pudingpor
5 dl tej
15-20 dkg kristálycukor
2 cs vaníliás cukor
3 db tojás

A tetejére eper és csokoládé.


A tojások sárgáját keverjük habosra a cukorral, és a vaníliás cukorral. Ezután keverjünk hozzá egy kevés tejet, majd a adjuk hozzá a pudingport, és keverjük simára.

A maradék tejet tegyük fel melegedni, majd amikor már majdnem forr, állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tojásos-cukros-pudingos keveréket. Ezután kevergetve addig fõzzük még besûrûsödik.

A tojások fehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a forró pudinghoz.

A kihûlt tésztába öntsük bele az elkészült pudingos krémet, majd hagyjuk teljesen kihûlni.

Amikor a pudingos krém teljesen kihûlt, rakjuk ki a tetejét félbevágott eperszemekkel, majd ízlés szerint csorgassuk meg olvasztott csokoládéval.

Tálalás elõtt éles, vízbe mártott késsel szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


Folytats a blogon ... gizi-receptjei.blogspot.com/2014/05/p...

sponsored links

Keres?s