Pisztácia - pisztáciából (is)

2014-05-17

sponsored links


Mint említettem, fiam szülinapja a szürreális édességekrõl is szólt. Az volt az egyik roppant egyszerû ötlet, hogy készítsünk pisztáciát. Kis gondolkodás után rájöttünk, hogy pisztáciából lesz a legjobb. :))

Azt tudtam, hogy az õszibarack mintájára fog készülni, csak sokkal-sokkal kisebb méretben, elvégre a mag is picuri. Így begyúrtam a sütemény tésztáját, és együtt a kis ünnepelttel sütõpapíros lemezre halmoztunk legalább 70 pici, mogyorónyi golyócskát, majd pár perc alatt megsütöttük õket. Gömbölydedebb maradt, mint szerettem volna, de senkit az égvilágon nem zavart, engem meg különösen nem, örültem, hogy minden idõre kész lett.


Az ott középen a kosárban mindössze egy tepsinyi golyócska, szóval jó sok tésztám maradt, de már erõm nem sok, hogy legyártsam mind, lett volna kazalnyi. Fél adag tehát bõven elég.

Több ötlet elvetése után maradtunk a legnyilvánvalóbb tölteléknél, a pisztáciamarcipánnál. Így színezékre sem volt szükség, az íze pedig utánozhatatlan. Most mandula nélkül készült, csak pisztáciából.

A hozzávalók tehát:

Pisztáciamarcipánt készíthetsz így, vagy így:

100 g pisztácia megpucolva, héjától ledörzsölve
100 g porcukor
mogyorónyi vaj
nagy csipet só

A késes darálóban nagyon finomra daráltam, sõt, kicsit túl is, mert kicsapódott az olaj, ám most nem bántam, krémesebb állag kellett. Így tovább pörgettem a csipet sóval, a pici vajjal, majd tálba kivéve összenyomkodtam-gyúrtam a porcukorral. Lágyabb lett, mint múltkor. Azt muszáj volt nyújtani, ezt nem lehetett volna. Ez viszont sokkal intenzívebben pisztáciaízû lett. És a színe is sokkal élénkebb zöld, nem olyan sárgás beütésû, mint mandulával.

Már csak összeragasztgattuk a krémmel a héjakat . Féloldalasan terveztem, hogy csak egyik oldalt bukkanjon elõ, mint az igazinál, de mivel sokkal kerekdedebb a linzer, így egy idõ után már nem foglalkoztam vele, csak töltöttem õket.

Kellett még némi türelem, meg még egy pici, mert legalább egy napig jó lenne, ha pihenhetne fémdobozban, hadd puhulhasson fel kicsit. Vigyázat, eteti magát! :)


Jó böngyörgetést kívánok! :)


Dina világa a facebookon is elérhetõ, így biztosan nem maradsz le semmirõl! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelõt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Folytats a blogon ... dinavilaga.blogspot.com/2014/05/piszt...

sponsored links

Keres?s