Paradicsomos káposzta

2014-07-10

sponsored links

Igyekszünk mindig valami finom ebédet kitalálni Törpirivel, aminek nem csak laktatónak, de olcsónak is kell lennie. Mindezen kritériumoknak maradéktalanul megfelel a paradicsomos káposzta, amelyet már több alkalommal is készítettünk. Számunkra friss kenyérrel, önmagában is nagyon laktató volt, de persze aki akarja, az ne legyen rest valamilyen feltétet kreálni hozzá!

10539134_852872761390208_630589137_o.jpg

Hozzávalók:

-1 kg káposzta

-1 nagy üveges paradicsompüré

-1 nagy fej vöröshagyma

-Ízlés szerint só, bors, cukor, babérlevél

-Kb. 3 evõkanál olaj, és 3 evõkanál liszt a rántáshoz

Távolítsuk el a káposzta külsõ leveleit, majd vágjuk félbe, és szedjük ki a torzsáját. Daraboljuk fel csíkokra, és tegyük fel fõni annyi vízben amennyi ellepi. Ízesítsük sóval, borssal, 1-2 babérlevéllel, no és persze az apróra vágott vöröshagymával.

1925571_852872754723542_289104243_o.jpg

Amíg a káposzta fõ, addig készítsük el a zsemleszínû rántást. Ha a káposzta megpuhult, akkor rántsuk be az életünket, és keverjük el benne a paradicsompürét is. Végül nincs más dolgunk, mint ízlés szerint cukorral ízesíteni, esetleg utófûszerezni.

Pár percig forraljuk ki a fõzeléket, és készen is vagyunk! Ehetjük valamilyen feltéttel, esetleg csak önmagában kenyérrel, a paradicsomos káposztában sosem csalódunk!

Jó étvágyat hozzá!

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!


Folytats a blogon ... aprochef.blog.hu/2014/07/10/paradicso...

sponsored links

Keres?s