Paleo lúdláb torta ? Békebeli ízek
sponsored links
Íme a bejegyzés fõszereplõje!
Nálunk nyár a születésnapok fõ szezonja, ezért ilyenkor készítek több tortát, mert persze két egyforma sohasem lehet :-)!
Ezzel a tortával Sománkat köszöntöttük, mert elérkezett az õ második születésnapja!!!!
Ennek a tortának az ötletét régóta dédelgetem már magamban, bár magam sem tudom az okát. Életemben egyszer ettem finom cukrászdában készített lúdláb tortát. Általában nem szerettem a vajkrémes, ragadósan édes tortákat, a lúdláb pedig a maga párizsi krémével pont ilyen. De azért ez a csokoládé, meggy kombó mégsem hagyott nyugton és elkezdtem tervezgetni a receptet magamban. Például tudtam, hogy a receptekben megadott vaj helyett nem akarok kizárólag kókuszolajat használni, mert mindig ott marad a háttérben kicsit az íze. Majd eszembe jutott, hogy kezdõ paleos korunkban Pocak Pannánál olvastam egy mandulavaj receptet. Ez az ötlet már jobban tetszett, így hát ezt használtam a vaj helyettesítésére.
A mandulavaj elkészítése nagyon egyszerû: 15 dkg blansírozott mandulát s-késes robotgépben addig kell járatni, amíg vaj állagot kapunk. Ez kb. 12 perc.
Szorgalmasan keresni kezdtem a receptek között, míg rábukkantam erre két számomra elfogadható cukrász változatra, az egyik a párizsi krémhez ad útmutatót, a másik pedig a torta összeállításához, tehát megpróbáltam visszamenni a torta gyökereihez, és így építettem fel a paleo változatot.
Hozzávalók (24 cm-es tortához):
Piskóta:
8 dkg blansírozott mandula, vagy héj nélküli török mogyoró finomra õrölve
2 dkg gesztenyeliszt
8 dkg eritrit
4 tojás
2 ek. holland kakaó
fahéj ízlés szerint
csipet só
Párizsi krém (paleo)
4 dl Cocomas
200 gr eritrit
10 dkg kakaó
15 dkg mandulavaj
1/2 üveg magozott meggybefõtt (elkészítés itt)
10 dkg + 1 ek kókuszolaj
Csokimáz
10 dkg 74 %-os étcsokoládé
1 ek olaj
Elkészítés:
A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét csipet sóval és az eritrittel kemény habbá verjük, majd egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját. A száraz összetevõket egy tálban csomómentesre keverjük, majd a tojásos keverékhez adagoljuk kanalanként. Elõkészítjük a csatos tortaformát, úgy, hogy az alját kibéleljük sütõpapírral, majd az alját is és az oldalát is bekenjük pici kókuszolajjal, ezután kakaót szitálunk bele, és egyenletesen eloszlatjuk. Mehet bele a massza. Ütögessük meg néhányszor, hogy a levegõbuborékok kijöjjenek! 180 °C-ra elõmelegített sütõben, alsó-felsõ sütéssel 20 percig sütjük, vágjuk körbe éles késsel, vegyük le róla a karikát, és rácson hagyjuk kihûlni!
A párizsikrémhez a Cocomast öntsük lábosba, adjuk hozzá a ?cukrot? és forraljuk fel, hagyjuk még forrni egy kicsit, és próbáljuk meg a szálpróbát elvégezni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy olyan tökéletes lett mint a cukrász által bemutatott videóban, de egy rövid szál kétség kívül megjelent ujjaim között, úgyhogy késznek tekintettem a mûvelet eme részét :-)! Ezután mehet bele a kakaópor, keverjük el csomómentesre, és végül jöhet a mandulavaj. Ezt is oszlassuk el, ehhez én elektromos habverõt használtam, majd betetettem a fagyóba, hogy mielõbb megláthassam az eredményt. Izgultam na, mi tagadás! Amikor már kihûlt, akkor további 10 dkg puha kókuszolajat adtam hozzá, és ezzel kevertem habosra, vissza tettem még rövid idõre a hûtõbe, ezalatt elõkészítettem a tortalapot.
Piskóta, meggyréteg, jöhet a párizsi krém, csoki és díszítés!
A piskótát tortatányérra borítottam, lehúztam róla a sütõpapírt, és beterítettem meggyel. Majd elõvettem a krémet ? egy keveset félretettem a díszítéshez -, és minden ügyességemet latba vetve megpróbáltam egyenletesen elteríteni. Mivel elég kemény volt már a krém, a meggy szemekkel nem mindenhol boldogultam könnyen :-(. Így együtt is visszaköltöztettem a tortát a hûtõbe, és elkészítettem a csokimázat a tetejére. Gõz felett felolvasztottam a csokoládét, gõzrõl levéve hozzákevertem az olajat, majd a torta tetejére öntöttem és habkártyával egyenletesen eloszlattam rajta, ezután ismét hûtés következett.
Már csak a díszítés maradt hátra, a megmaradt krémet habzsákba tettem és csillagcsövön keresztül habrózsákat nyomtam a tortára, a rózsákra pedig egészben hagyott magozott meggyet ültettem.