Amikor valaki nagyon kerek, az nálam betalál. Ha ezzel egy idõben, egyszerre többen vannak így, az a fotós szempontjából laborkörülmény, a 35 fokos hõség ellenére is. És engem nagyon inspirál. Az a többlet energia, amit mi együtt generáltunk az Újpesti Polgármesteri Hivatal elõtti parkban, az betenne Fukusimának.

Ajándék családi fotózásnak indult, de részemrõl maradandó élmény, és utólag azt gondolom, hogy a ha másért nem, az elkészült képek miatt ezzel Õk is így lesznek :) Olyan ritkán találkozni ezzel a kifogyhatatlan vidámsággal és elégedettséggel beoltott embertípussal, hogy végtelen üdítõ élmény volt.

Öttagú család várt engem a megbeszélt helyen. Jólesõ lámpalázzal szálltam ki a kocsiból, de már a bemutatkozáskor kiderült, hogy olyan nagyon kardinális problémákkal nem fogunk küszködni :) Az elsõ találkozáskor általában azzal kezdem, hogy felteszem a kérdést, hogy van-e az alanyok között olyan, aki zavarba jön az objektív láttán. Csak mert én igen, én marhára zavarba tudok jönni, bár ezt valószínûleg kevesen hiszik el :) Az én helyem a kamera mögött van egyértelmûen. Így ezt a kérdést nekik is feltettem, de mivel egyöntetûen közölték, hogy nem, mert õk rendkívül fotogének együtt is és külön-külön is, ezt a kérdést kár lett volna tovább feszegetnem, gondoltam, hiszem ha látom. Hát láttam :D Valóban azok. És nekem a fotózások alkalmával az a dolgom, hogy azt és csakis azt a pillanatot kapjam el, amiben több mutatkozik meg annál, mint amit a szem láthat. Azt, ami megmagyarázza, hogy hogyan ennek az öt embernek az élete miért olyan amilyen. Lehetek én a világ legjobb fotósa, ha köztük nincsen semmilyen áramlás, akkor nincsenek jó képek sem.


Ez a fotózás az emberi kapcsolatok szövevényes egyvelege volt :) Volt szerelmespárom, volt szülõ-gyermek viszonyom, volt testvéri szeretetem, volt az a bizonyos eltéphetetlen apa és fia között, volt zavarbajövõ kamasz kontra egész világ, és úgy ugráltunk egyikbõl a másikban, hogy észre sem vettük. Mindezt egy fõtéren, egymillió ember szeme láttára, délután 4 órakor. Bármit kérhettem, õk a fotósok álmaként csinálták végig, volt ötletük, volt kedvük és vidámságuk. És volt a legfontosabb is: az a kapcsolat, amit csak azok között valósulhat meg, akik ennyire nagyon szeretik egymást :) És mivel ezen a ponton kezd a történet szirupossá válni, abba is hagyom az ömlengést, beszéljenek õk a képeken keresztül. Én csak az eszközt adtam hozzá, minden más az õ érdemük :)


Az általam jónak ítélt fotók aránya messze ebben a sorozatomban a legmagasabb.És mind közül ez a sokatmondó, egymásba fonódó két kéz a legkedvesebb számomra.

sponsored links