Mézes körtebefõtt rozsérõ körtébõl tartósítószer nélkül

2014-07-12

sponsored links

Tavaly találtam egy körtefát, amire elsõre azt hittem, hogy vadkörte, aztán kiderült, hogy az nem lehet, hiszen az júliusban még nem érik. Kicsit utána nézve kiderült, hogy ezeket az apró, sárga, néhol pirosas foltos körtéket úgy hívják, hogy rozzsal érõ körte, vagy rozsérõ körte, vagy nem utolsó sorban árpával érõ körte. Akkor egy kicsivel több, mint két kilónyit sikerült belõle szedni, és gondoltam, kipróbálom belõle a körtebefõttet, mert méreténél fogva elég csak félbe vágni, és már mehet is az üvegbe. Sajnos csak két üveggel lett. Azért sajnos, mert utólag kiderült, hogy nagyon, de nagyon finom körtebefõtt lett belõle. El is döntöttem még a télen, hogy idén is szedni fogok. Amikor azonban ezen a nyáron meglátogattam a fát, szomorúan konstatáltam, hogy bár idén nagyobbacskák a körték, de sokkal kevesebb van belõle.



Szerencsére azonban még tavasszal találtam egy ugyanolyan fát a kerület egy másik részén. Ez a fa sokkal nagyobb, és ezen is szép nagy körték voltak, így nem is gondolkodtam sokat, megszedtem ezt a fát is. Egy nagy részét megettem még nyersen, mert hát a gyümölcs frissen, ropogósan a legértékesebb, a maradékból pedig úgy döntöttem, idén is körtebefõtt lesz, de ezúttal a cukor egy része helyett mézet fogok használni, ergo mézes körtebefõttet készítek. Én a cukornak csak egy részét helyettesítettem mézzel, hogy ne legyen nagyon méz ízû, de természetesen, ha valaki szeretné, akár a teljes cukormennyiséget helyettesítheti mézzel. Azt azonban tartsuk szem elõtt, hogy a méznek a 17%-a víz (ettõl folyékony), így 17%-al több kell belõle, mint a cukorból (ez azt jelenti, hogy a 60 dkg cukor helyett 70.2 dkg méz szükséges).

A hozzávaló mézet ezúttal is Lendvai Tibor méhész, apiterapeuta méhészetétõl, a Tibi Méztõl rendeltük, mert kiváló magyar termelõi mézet és egyéb méhészeti termékeket kínál emberbarát árakon, és még mennyiségi kedvezmény is van nála. Mi elégedettek vagyunk a Tibi Mézzel. :-)

Hozzávalók a mézes körtebefõtthöz:
- 1-1.5 kg rozzsal érõ körte
- 23.5 dkg akácméz (20 dkg cukor helyett)
- 40 dkg kristálycukor
- 5 db szegfûszeg
- 4-5 kisebb fahéj
- 2 liter csapvíz

Elõkészületek:
Az üvegeket és a lapkákat alaposan mossuk el mosogatószerrel, majd forró vízzel többször is öblítsük át. Ezután tegyük õket tiszta konyharuhára, és hagyjuk õket maguktól megszáradni. Nem törölgetjük el! 

Körtebefõtt elkészítése rozsérõ körtébõl:
A körtéket tisztítsuk meg. Mivel igen aprók, mi nem hámoztuk meg, csak az alját és a magházat vágtuk ki. Szintén mérete miatt nem kell gerezdekre vágni, félbe vágva pont jó lesz. Feldolgozás közben, hogy meg ne barnuljon, citromleves (vagy borkõsavas) vízbe tegyük a megtisztított gyümölcsöket. Ha ezzel készen vagyunk, akkor a vízbõl, a kristálycukorból , a mézbõl és a fûszerekbõl fõzzünk szirupot. A méz miatt hab képzõdik majd a tetején, ezt szedjük le egy kanállal, majd dobjuk bele a felezett körtéket, és fõzzük néhány percig. Ezt követõen töltsük az üvegekbe, majd zárjuk le azonnal, csomagoljuk újságpapírba, és mehetnek a száraz dunsztba, hogy ott hûljenek ki teljesen. Mi amúgy stílszerûen a már kiürült Magyar Termelõi Mézes üvegekbe tettük el, és az azokhoz dukáló méhsejtmintás lapkákkal zártuk le.

Folytats a blogon ... eztfaldfel.blogspot.com/2014/07/mezes...

sponsored links

Keres?s