Május 1-je, egy kis családi program

2014-05-02

sponsored links

Nem telhet el úgy május 1-je, hogy valamilyen fõzés sütögetés ne legyen. Most egy kicsit sikerült túl vállalni magunkat, maradt is belõle, úgyhogy két napig ismét nem kell fõzõcskézzek. Anyukáméknál töltöttük a mai napot, ahol egy kis kerti és udvari munkát iktattunk be két fõzés közé levezetésképpen. Reggel korán keltünk, hogy idõbe fel tudjuk tenni a pörköltet, amit javarészt a párom készített, csupán az ízesítést bízta ránk, de a kóstolgatásnál õ is jelen volt. :) Amíg õ vigyázott a tûzre és a pörköltre addig anyuval összehoztunk egy mágnás-diós pitét, amire titokban a párommal igen csak rájártak, úgyhogy ebédre már fele el is fogyott. Délután folytatódott a fûnyírás és a kerti munkát próbáltuk befejezni, de sajnos ránk ijesztett az esõ, így hát kénytelenek voltunk bevonulni. Természetesen pár csepp esõ esett még a paradicsom palántáinknak sem volt elég. Jah, azt említettem már, hogy 150 apró palánta került a kertbe? Tudom, nem vagyok normális... :) Ha minden úgy akarja, akkor az idén a ketchuptól kezdve a szárított paradicsomon át és a sûrû ház paradicsomlén keresztül minden lesz.
Tehát, mivel bevonultunk elkezdtük a kürtöskalács tészta bedagasztását és elõkészültünk a grillezéshez. A húsokat már elõzõ este bepácoltuk. Volt zöld fûszeres tarja, joghurtos-citromos-tárkonyos csirkemell, mustáros-bazsalikomos-oregánós fasírt, cukkini, parázsban sült újburgonya és görög saláta.
Egy óra múlva már ismét sütött a nap, mehettünk ki sütögetni. Ismét a párom volt az étel és a tûz felelõs, addig tekergettem a kürtöst és törtük a diót. Fahéjas cukorba és dióba forgattuk, de a kakaós is a kedvencünk közé tartozik, ami most sajnos kimaradt. De akkora sikere volt, hogy hamarosan egy következõ grillezés alkalmával tuti nem hagyjuk ki.
Rengeteg fotóval és recepttel jövök és ha nem baj a házi kedvenceinkrõl is beszúrtam egy képet, mert egyszerûen ezt most nem lehetett kihagyni.


Hozzávalók:
30 dkg fehér liszt
1 csomag sütõpor
12 dkg zsír
2 ek. tejföl
7 dkg cukor
1 citrom reszelt héja és kicsi leve

Tetejére:
házi sárgabaracklekvár

2 db tojás
4 ek. porcukor
10 dkg darált dió

Elkészítés:
A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze, majd sütõpapírra téve nyújtsuk ki kb. 3-4 mm vékonyra. Helyezzük a tepsibe, kenjük meg a lekvárral.
A tojások sárgáját keverjük ki a porcukor felével, a fehérjét verjük habbá a cukor másik felével. 
A felvert habhoz adjuk hozzá a krémesre kevert tojás sárgáját, majd a darált diót.
Kanalazzuk a lekvárra és kenjük el egyenletesen.
25-30 percig süssük, elõmelegített 180°C-os sütõbe.



 Hozzávalók:
3,5-4 kg feldarabolt birkahús
4 nagy fej vöröshagyma
5-6 gerezd fokhagyma
1 paprika
só, bors
1 ek. õrölt kömény
7 dl házi száraz vörösbor
4-5 ek. házi paradicsomos-paprikakrém
1 ek. házi csípõs paradicsomos-paprikakrém
2 nagy ek. fûszerpaprika
1 ek. sertés zsír

Elkészítés:
A vöröshagymát daraboljuk fel, a fokhagymát pucoljuk meg, vágjuk kisebb darabokra.
Vegyünk elõ egy bográcsot és tegyünk az aljára egy sor csontos húst. Válasszuk ki azokat, amik a legcsontosabbak illetve, ha van csont az is mehet az aljára. Sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg õrölt köménnyel. Tegyünk rá egy sor vöröshagymát és fokhagymát. Így rétegezzük tovább, amíg el nem fogy. Öntsük fel 5 dl borral, a többit tartalékoljuk a vége felé, ha pótolni kellene folyadékkal.
Tegyük fel így a bográcsot és ügyeljünk arra, hogy csak éppen rotyogjon, mert így a hús kiengedi a saját levét és nincs szükségünk vízzel pótolni feleslegesen. Amikor már csak egy óra van hátra ízesítsük még, ha szükséges sóval, borssal, illetve adjuk hozzá a házi paprikakrémeket. Az utolsó 20 percbe adjuk hozzá a zsírt és a fûszerpaprikát.


Hozzávalók:
Zöldfûszeres tarja
1 kg sertés tarja
1 tk. õrölt mustármag
1 tk. õrölt koriandermag
1 ek. szárított zsálya
3 g. fokhagyma
só, bors
3 ek. olaj

Joghurtos, tárkonyos, citromos csirkemell
1/2 kg csirkemell
15 dkg sûrû joghurt
3-4 citromkarika
2 tk. szárított tárkony
2 g. fokhagyma
bors

Mustáros, fûszeres fasírtocskák
1/2 kg darálthús
1 ek. dijoni mustár
1,5 tk. oregáno
1,5 tk. bazsalikom
1 tk. fûszerpaprika
2 g. fokhagyma
só, bors

2 nagy cukkini
1/2 kg újburgonya (nagyobb szemû)
só, bors

Elkészítés:
Készítsük el a pácokat a húshoz és elõzõ éjszaka pácoljuk be. A csirkemellet sütés elõtt sózzuk. 
A cukkinit vágjuk fel hosszába és sütés elõtt 1 órával sózzuk és borsozzuk be.
A burgonyát mossuk meg, vágjuk ketté, sózzuk jól meg, csomagoljuk egyesével alufóliába és dobjuk a faszén közé. Kb. 15-20 perc kell neki, de ellenõrizzük, mert a hõtõl is függ.



Hozzávalók:
1 kígyó uborka
6 közepes paradicsom
1/2 lilahagyma
3 szál újhagyma
1 pritamin paprika
150 g fetasajt

dresszinghez:
3 ek. extra szûz olívaolaj
1 ek. fehérborecet
1 ek. frissen facsart citromlé
1 tk. méz
oregáno, bazsalikom
só, bors
kevés víz



Hozzávalók:
300 g tk. tönköly búzaliszt
200 g fehér liszt BL55
1 citrom reszelt héja
25 g élesztõ
1 tk. cukor
kb. 2,5-3 dl langyos tej
1 csipet só
1 tojás
1 tojás sárgája
50 g olvasztott vaj

Továbbá:
kb. 100 g olvasztott vaj
cukor
(dió, fahéj, kakaó)

Elkészítés:
Az élesztõt morzsoljuk bele 1 dl langyos tejbe, adjuk hozzá a cukrot és hagyjuk 15 percig pihenni. 
Mérjük ki a liszteket egy tálba, adjuk hozzá a tojást és a tojás sárgáját, a citrom reszelt héját, a csipet sót és a felfuttatott élesztõt. Dagasszuk jól ki, a tésztánk ne legyen túl lágy, inkább egy kicsit keményebb. Mi a kenyérsütõgépre bíztuk, anyu azzal szokott dolgozni. Kelesszük duplájára. Osszuk 6 egyenlõ részre formáljunk belõle gombócokat. Vegyünk legalább kettõ darab papírtörlõ gurigát. Vonjuk be grill alufóliával. Vegyünk elõ egy tálcát a sima cukornak, továbbá annyit még, amennyi félét szeretnénk készíteni. 
A cipókat egyesével nyújtsuk kör alakúra, egészen vékonyra. 
Spirál alakba vágjuk körbe, befele haladva (csiga alakba) 1 cm széles csíkba. Az alufóliát kicsit melegítsük meg, kenjük meg olvasztott vajjal és tekerjük fel a tésztát úgy, hogy ahogy elkezdjük az picit legyen beljebb és hajtsunk rá egy tekercset, így nem esik le és a végét is hajtsuk az elõtte lévõ "csiga" alá. Gurigassuk át egy kicsit, hogy jól összetapadjon a tészta, kenjük meg vajjal, forgassuk cukorba és már lehet is sütni. Mi úgy oldottuk meg, hogy a grill felszereléshez volt egy nyárs, amire grill csirkét lehet fogatni, így könnyû dolgunk volt, mert ezt is rá tudtuk csavarozni. Kb. 5-6 perc kell neki. Parázs felett süssük, folyamatosan forgassuk és figyeljünk rá, mert ahogy elkezd karamelizálódni a cukor rajta szinte mindjárt elkészül. Még forrón hempergessük meg az elkészített diós, fahéjas, vagy kakaós cukorba.


Jobbra fent: Manci; Balra lent: Lili (Puli); Jobbra lent: Gombóc (Máltai selyem)






Folytats a blogon ... koskacukor.blogspot.com/2014/05/majus...

sponsored links

Keres?s