Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Most azt hiszitek viccelek...
sponsored links
pedig véresen komolyan mondom, hogy ez a legjobb gyerekkönyv, ami felnõtt kezébe kerülhet. (Elég hülyén néz ki a "véres" és a "gyerekkönyv" szó egy mondatban de ne foglalkozzatok ezzel sem). Megkockáztatom, hogy háztartásonként egyet mindenképpen alanyi jogon ráerõltetnék az emberiségre. Alapmû. Biztosan, hogy kötelezõ olvasmánnyá tenném és nem csak az 60 cm alattiak körében. Mert hivatalosan 5 éves kortól ajánlott, de szerintem a végtelenben és tovább van a vége.
Ma a gyerekkönyvekre gyúrtam rá. A fiúk demokratikus alapon, szavazással döntöttek, hogy mi megy, mert már nem kompatibilis velük valamiért, persze én vállalhatatlan módon befolyásoltam olykor a végeredményt:)) Az egyetlen könyv ami mind a négyünktõl maximális pontszámot kapott, az a Miú és Vau volt :)
A kényszer nagy úr alapon sok gyerekkönyvnek csúfolt tárggyal már volt dolgom. Tulajdonképpen ez sem elsõsorban gyerekeknek szól, ez meggyõzõdésem, függetlenül attól, hogy nekik íródott és nekik akadály nélkül át is megy. Aki tét nélkül akar naponta negyed értékes órát eltölteni, nem akar filozófikus magasságokban úszkálni, vagy depresszióba esni, igazira, nagyon emberire, nagyon meghatóra, iszonyú vidámra és mégis magvas gondolatokra vágyik, az egészen nyugodtan vállalja be, hogy furán néznek rá majd a családtagjai, ha ezzel és egy jó hideg sörrel kivonul a teraszra olvasni.
Ez az a könyv, amit újra kellett kezdenem, mert a fiúk nem bírták abbahagyni, de én sem. Durván megmerültünk benne. És az a könyv, aminek az egyik fejezeténél konkrétan olyan szomorúságot éreztem, amit már nagyon régen nem. Azt az igazi, gyerekkorillatú, nagyon õszinte és ettõl fájdalmas szomorúságot.
Elég hülyén érzem magam, hogy egy kiskorúaknak szánt könyvet promótálok mert elképzelem, ahogy kétszer is elolvassátok a könyv címét: Miú és Vau. Valóban nincs túldimenzionálva a címadás :D :D kábé annyira nem, ahogy Simi két hét gondolkodás után a frissropogós kismacskákat Cirminek és Korminak bírta elnevezni. De ez a könyv nem is a címadástól különleges, hanem Miú és Vau barátságától. Valójában a történet a szeretetrõl, a toleranciáról, a barátságról, az elfogadásról, a játékról, az empátiáról és a türelemrõl szól Vau részérõl, aki ettõl sziklaszilárd és vakon bízunk benne. És a szertelenségrõl, a csalfaságról, az önzõségrõl, a jellemtelenségrõl, a lustaságról és a hûtlenségrõl Miú részérõl, aki ettõl esendõ és egy ideig nagyon nem szeretjük. És nem szûnünk meg reménykedni, hogy ez bekövetkezhet és be is következik :)
Sokkal-sokkal magasabbröptû, minthogy mi felnõttek elsõre megérthetnénk. És miközben nagyon mély érzésekkel operál, aközben brutálisan vicces:) Mindenkinek az életébe kell egy Vau. Meggyõzõdésem.
Van egy kedvenc részletem. Az utolsó fejezetben Miú és Vau egy almafa alatt ücsörögnek egymás mellett, a szájunkban szalmaszállal, a fejükön kalappal és dumálnak:
"-Mi történik, ha mi már nem leszünk?-suttogta Miú.
-Ez az almafa azután is emlékezni fog ránk.
-És ha már a fa sem lesz? - kérdezte Miú.
-A ház még az almafánál is tovább fog ránk emlékezni.
-És ha már a ház is elkorhad és összeroskad?
-Akkor majd a domb...
-És ha az is elkopik egészen?
-Akkor is ugyanaz a nap süt le erre a helyre.
-És ha már nem süt? Ha örökre kihuny? Akkor mindennek vége lesz? - kérdezte Miú könnyben úszó szemmel. Vau felült, és átkarolta a barátja vállát. Egy barázdabillegetõ megrázta farktollait, s odalent, a tó víztükre felett szinte vibrált a forró levegõ.
-Úgy gondolom, csak akkor kezdõdik el minden - mondta Vau.
-Hogy érted?
-A sötétségben egyszer csak felragyog a Nap.
-És aztán?
-Megszületik a föld, a felszínén kialakul az élet. A madarak megtanulnak repülni, a folyók elkezdenek folyni, az erdõk növekedésnek indulnak.
-Így képzeled? És mi lesz ezzel a dombbal?
-Kiemelkedik a földbõl, itt, a tó és az erdõ között.
-És a ház?
-Kék lesz, az udvarán pedig almafa áll majd.
-Hadd találam ki a végét!-kérte Miú.- Az almafa alatt egy macska meg egy kutya ül. Szörpöt isznak, és õk a legeslegjobb barátok a világon.
-Igen. Így lesz. Leszámítva, hogy mindez nem a vég, hanem a kezdet.
-Hát persze!-kacagott fel Miú. - Az lesz a kezdet!"
El lehet mondani ettõl egyszerûbben egy gyerek számára, hogy mindennek van kezdete és vége, és ez egyáltalán nem szomorú? Hogy a szomorúságot azt mi emberek erõszakoltuk hozzá ehhez az egészhez ami valójában körforgás? Szerintem nem. Tagadjátok le, de olvassátok el. Álcázzátok esti mesének :) Mindeki jól jár!
