Mentás zöldborsókrémleves.

2014-05-06

sponsored links




A krémlevesek a kedvenceim közé tartoznak, mivel kb. fél óra alatt puhára fõnek a hozzávalók, utána csak botmixerrel pépesíteni kell, és már kanalazhatjuk is. A zöldségesnél jártam, és haza jött velem többek között egy póréhagyma is. Konkrét tervem még nem volt, hogy mi is készüljön belõle, míg nem a kertben megláttam a mentabokrot. Eszembe jutott, hogy nem is olyan régen láttam egy mentás zöldborsóleves receptet, melyhez póréhagymára is szükség volt, csak akkor éppen még nem volt hozzá menta. Így aztán a póréhagyma, a zöldborsó, és a menta is a rendelkezésemre állt, már csak fél órára volt szükségem ahhoz, hogy tálalni tudjam ezt a finom krémlevest.







 Hozzávalók:

40 dkg zöldborsó
1 kisebb póréhagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csokor menta
2 dkg vaj
2 ek étolaj (nálam rizsolaj)
 1 dl fõzõtejszín
1 l zöldségalaplé
õrölt fehér bors
szerecsendió








A póréhagymát vékonyan szeleteljük fel, a fokhagymát vágjuk fel apróra.

A vajat és az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a vékonyra felszeletelt póréhagymát és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, futtassuk meg, majd adjuk hozzá a zöldborsót is. Keverjük alaposan össze, és pár percig pároljuk.
Végül ízlés szerint szórjuk meg õrölt borssal, és egy csipet szerecsendióval, majd öntsük fel a zöldségalaplével. Ezután sózzuk, és forraljuk fel, majd a hõfokot mérsékelve addig fõzzük, még a borsó megpuhul.

Amikor a borsó már puha, vegyük le a tûzrõl és csipkedjük bele a mentaleveleket. Ezután botmixerrel pépesítsük, majd keverjük hozzá a tejszínt. Tegyük vissza a tûzre és kevergetve melegítsük forráspontig, majd zárjuk el a gázt és tálalásig tartsuk melegen. (pépesítés után kóstoljuk meg, és ha szükséges még ízesítsünk utána)

Tálalás elõtt merjük a krémlevest tányérba, majd úgy kínáljuk.


Folytats a blogon ... gizi-receptjei.blogspot.com/2014/05/m...

sponsored links

Keres?s