Mandulás csokoládé álom

2014-05-03

sponsored links



Ezzel a névvel nyerte meg a Borsodi Tájház kemencés Baráti köre és a Mûvelõdési Központ  által szervezett sütemények versenyét ez az álom. Szerzõje, legalábbis a piskótának Julia Child , megálmodója, és kivitelezõje, pedig Kissné Eperjesi Katalin. A Paszternák János cukrászmester vezette zsûri egyöntetû véleménye érthetõ. Mivel szervezõje, végén már kóstolója is voltam az eseménynek, mindenképpen meg kellett sütnöm nekem is. Mennyei. A receptet, amit a nyertestõl kaptam ide másolom. csak ajánlani tudom mindenkinek.
Egyetlen értelmes fotó, még a húsvéti ünnepekben készült. Én torta formában sütöttem, a versenyen kockára vágva tálalták.

Hozzávalók a piskótához:

220 gr. étcsokoládé ( 70%) 
220 gr. vaj
1,5 kávéscsésze cukor
2 evõkanál porcukor
6 tojás
1,5 kávéscsésze liszt
2/3 csésze darált mandula (  durvára törve még finomabb)
4 kávéskanál rumaroma
csipet só
1 evõkanál holland kakaópor

Elkészítése:
A vajat egy keverõtálban alaposan kikeverjük a cukorral,majd hozzáadjuk a tojások sárgáját és habosra verjük. A tojások fehérjét egy csipet sóval felverjük, közben adagoljuk hozzá a porcukrot. Gõz fölött megolvasztjuk a csokit, fél percig hûlni hagyjuk, majd a tojássárgájás keverékhez öntjük. Ezután sorban hozzáadjuk rumaromát, darált mandulát, a lisztet, a kakaóport, végül óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot. utóbbit már csak kézzel dolgozzuk el, az elõzõeket géppel. Sütõpapírral kibélelünk egy közepes méretû tepsit, vagy egy 26 cm -es tortaformát, majd kb. 30 percig sütjük vigyázva, hogy ne szárítsuk túl. Gáztûzhely sütõjében 4-5-ös fokozaton.

Hozzávalók a krémhez:

4-5 tojás
20 dkg cukor
2 csomag vaníliás cukor
10 dkg étcsokoládé (70 %)
2 evõkanál holland kakaópor
20 dkg vaj
mandula aroma (el is maradhat)

Elkészítés:
Az egész tojásokat a cukorral, a vaníliacukorral, egy fém keverõtálba tesszük és gõz fölött habos krémmé fõzzük.( Ez kb. 20-30 percig tart, akkor jó, ha már teljesen világos színû, egészen besûrûsödik, illetve kicsit elkezd összeesni) levéve a tûzrõl hûlni hagyjuk. Egy másik fém tálban megolvasztjuk a csokit, kicsit hûlni hagyjuk, majd a fõzött krémhez keverjük. Ezután hozzáadjuk a kakaóport, géppel összedolgozzuk. ha teljesen kihûlt, hozzáadjuk a vajat, majd géppel habosra keverjük.Végül megkenjük vele a torta/sütemény tetejét. Kakaóporral díszítjük a tetejét.

A nyertes sütemény Kissné Eperjesi Katalin  munkája





Folytats a blogon ... babette-babettefz.blogspot.com/2014/0...

sponsored links

Keres?s