Légy a borsólevesben

2014-01-31

sponsored links


Rendhagyó módon, ma egy novellámmal szeretném felvezetni az aktuális ételemet. A címe alapján akár egy fura recept is lehetne, de nem az!

Légy a borsólevesben


A légy szép nyári napra ébredt. Nyújtózkodott, jól megtornásztatta mind a hat lábát, fejkörzést végzett, átmozgatta a potrohát is. Majd kirepült a konyhába, hogy reggeli után nézzen. Az asztalon morzsát sem talált, a házigazda lefekvés elõtt alaposan kitakarított. A légy pechére, vendégeket vártak, ezért csillogott-villogott minden.

Néhány hónapja költözött új otthonába. Korábbi fõbérlõje egy tisztaságmániás asszony volt. Állandóan fertõtlenített, irtózott a rovaroktól. Ha meglátott egyet, irtószer, vagy légycsapó után nyúlt. ?Kész életveszély volt vele az együttélés? ? panaszkodott a légy egy interjúban. Arról kérdezték, mikor találkozott utoljára a fõbérlõjével, tud-e arról, hogy ellenségei lettek volna. Egy tányér levesbe borulva találták meg a szomszédok. Belefojtották az ételbe. Borsólevest evett, amikor meglepték. Fejét addig nyomták a tányérba, amíg megfulladt. A légy jót vacsorázott az asztalon felejtett levesbõl, amikor a helyszínelõk magára hagyták. Másnap összecsomagolt, és elköltözött. Apróhirdetésben talált szobát. Azt mesélte új fõbérlõjének, zavarta, hogy valaki meghalt elõzõ lakóhelyén, ezért szedte a sátorfáját.
Új fõbérlõje kedves volt. Elsõ találkozásukkor felajánlotta, hogy tegezõdjenek. Teát fõzött a légynek, aprósüteménnyel kínálta. Az meg elégedetten dörzsölte a tenyereit, ismét megfelelõ helyre lelt. A lakbér is elviselhetõnek bizonyult. Jó munkája volt, futotta arra is, hogy jobb környéken béreljen szobát. Ez olyan volt. A közelben a szeméttelep, amit a légy minden nap körberepült. Mindig errõl álmodott. Rohadó maradékok, kidobott tárgyak, melyekbõl mindig lehetett energiát gyûjteni. Jól élt, néhány hónap alatt meghízott. Miután észrevette, hogy tokát eresztett, tornázni kezdett. Minden reggel elvégzett néhány gyakorlatot. Ismerõsei irigyelték boldogságát. Csak egyvalami hiányzott az életébõl, egy társ. Sosem volt házas, leghosszabb kapcsolata sem érte meg egy romantikus film végét. A szenvedély hiányzott az életébõl, együttélésre nem vágyott. Ajánlották neki, hogy menjen kurvázni. Elõször tetszett neki, ám másodjára már sajnálta a kifizetett pénzt. Hirdetéssel próbálkozott. A jelentkezõk vagy nem tetszettek neki, vagy nem legyek voltak, õ pedig magfajtával akart kezdeni. Egyszer beadta a derekét egy darázsnak, csúnya allergia lett a vége. Azóta a mézet is messzirõl elkerülte.
Egyik este a szeméttelep körül repdesett, amikor meglátott egy formás légy hölgyet. Egy beszáradt lekvárosüveg tartalmával küzdött. Õ segítõkészen felajánlotta, ha éhes fáradjon vele, szívesen megkínálja valami harapnivalóval. Akkor este szerelmeskedtek is, és megbeszélték a következõ légyott idõpontját.
Miután a légy semmit nem talált a konyhában, bosszús lett. Csapkodott, káromkodott. Úgy tervezte, hogy a kiadós reggeli után az asztalon hagyott maradékokból valami különlegeset készít szeretõjének. Körbezümmögte a kenyereskosarat, ott sem talált semmit, letakarták. Csak egy almát hagytak szabadon. A légy puffadt a gyümölcsöktõl, az almával nem tudott mit kezdeni.
Megérkezett a fõbérlõje. Piacon volt, két teli kosarat cipelt. Vendégeinek fõzött. Hagymát aprított, aztán borsót vett elõ a zacskóból. A légy szerette a borsólevest. Elmosolyodott. A fõbérlõ ki-be járkált fõzés közben, nem vette észre, hogy a légy dézsmálja az elõkészített alapanyagokat. Hol a húsra ment rá, aztán a tortába evett bele. Leginkább a borsólevest várta, azzal akarta megtömni a hasát. A sok kóstolgatástól elálmosodott, úgy gondolta, alszik, egy keveset. Csörömpölésre ébredt. Fõbérlõje terítés közben összetört egy tányért. Megvágta az ujját. A légy kirepült a konyhába. Az asztalon gõzölgött a friss leves. Szobaadója tesztelni akarta az ételt.
A légy úgy gondolta, amíg az asszony az összetört cserepekkel, meg az elvágott ujjával foglalatoskodik, õ lakmározik a finomságból. Rárepült a tányér szélére. Virágos porcelán volt, a szélén kevés zsír, kicsit csúszott. A légy egyik lábával óvatosan megkapaszkodott a tányér szélében, próbálta elérni a gyöngyözõ levest. Mire megkóstolhatta volna, a fõbérlõ már csapott is a konyharuhával. Szemtelen, piacinak nevezte, mire a légy agya elborult. Nem ehetett, és vérig sértették. Fõbérlõje hajára repült és koncentrált. Erejét megsokszorozta a gyûlölet, már nyomta is az asszony fejét a tányér felé. Az hiába sikoltozott, kapálózott, nem volt menekvés. A légy újfent jóllakott a borsólevesbõl.

A rendõrök sorozatgyilkost keresnek, a légy ismét apróhirdetéseket böngész. Van kiadó szobád?

Brokkolis-kapribogyós saláta



Hozzávalók
? brokkoli
1 közepes cékla
2 lilahagyma, vagy salátába való hagyma
néhány kapribogyó
1 nagyobb paradicsom
kevés méz
balzsamecet

Elkészítése:
1. A zöldségeket kis kockára vágom és olajon megpárolom.
2. A hagymát vékony csíkokra szeletelem.
3. A paradicsomot feldarabolom.
4. A balzsamecetbõl, mézbõl öntetet készítek. A mézet ízlés szerint tegyük bele.
5. A zöldségeket, hagymát, paradicsomot, kapribogyót egymásra halmozom, és kevés öntettel meglocsolom. 

Folytats a blogon ... chiliskave.blogspot.com/2014/01/legy-...

sponsored links

Keres?s