Külvárosi Kávéház és Étterem ? Csirkemell roston sütve paradicsommal, baconnel, mozzarellával, párolt rizs körettel

2014-05-06

sponsored links

Ezerrel tolják az érettségiket éppen,  aminek elõzménye ugyebár a ballagás, melyet többnyire múlthéten a négy napos hosszú hétvégén rendeztek le a középiskolák. Az igazgatói beszédek alatt cirka másfél milliószor gondol egy átlagos ember az öngyilkosságra, de az egész után rendezett kiadós evés-ivás maraton viszont mindenkiben tartja a lelket.

A sors úgy dobta, hogy nekem is jelenésem volt egyen, aminek a fõ kajálós részét Újpesten a Külvárosi Kávéházban tartották. Maga az étterem Újpest Eau Rouge-ában található, egy viszonylag visszafogott külsõvel csábítja a vendéget. Betérve kicsit megilletõdtem, azért itt nem éppen két kézzel fogják a burgereket falni, ez itt egy rendes étterem. A textilszalvéta és társai nem az én világomat képezik, de ilyen jeles-nemes alkalomból kifolyólag mindent el lehet fogadni.

A kávéház hangulata akkor lenne igazán teljes ha valamilyen élõzenét is nyomnának a háttérben, de a házigazda errõl az igen fontos elemrõl sajnos megfelejtkezett, de kár. Az étlap átlagos és leginkább magyaros fogásokkal van felvértezve, de halak, vadak és szárnyasokból is építkezik. A végsõ szerencsés csirkemell roston sütve paradicsommal, baconnel és mozzarellával, igencsak jól hangzik.

Esztétikai megjelenés: Más kategóriát képez,mint amihez szoktam, de persze burgereket is lehet rendkívül pofásan tálalni. Egy méretes csirkemellszelet amin aranybarnán ragyog a megpirult mozzarella. A bacon és a paradicsom e kettõ elem közé bújt el, de oldalról picit látni mindkettõt. Mellette a rizs, mint köret aminek tetején egy uborka dísz tetszeleg. A köret két oldalát zöldséges szósz határolja, melyet ha összekeverünk a rizzsel máris fûszeresebb hatást eredményez. Láttam már dögösebb tálalást, de ez valahogy egyszerûségével tarolt, nem kell mindenáron egy festményt dobni a tányérra, elõ lehet ezt így tisztán is adni.

Pont: 9/10

Ízvilág: A húsból vágott elsõ falatnál már kiderül, hogy nem vacak alapanyagokból dolgozik a konyha, húson ilyen zamatos és ízletes paradicsommal már régen találkoztam. A hús omlós, nem sült át túlságosan ízre pedig rendes csirke íze van. A sajt a tetején vadítja az egészet, az jelentõsen jobban odapirult, a felsõ rétege kellemes ropogós. A bacon lágyan sózza az összképet, picit ha ez is ropogna akkor bizony már megütné a kiváló szintet. A rizsre egy pici extra sózást dobtam, de ez a jobbik eset nem pedig az mikor agyonsózzák és ehetetlen lesz az egész. A zöldfûszerrel vegyítve sokkal kellemesebb és karakteres ízt ad, önmagában a rizs annyira nem gyõzne meg. Az összkép egy kellemes ízletes fogás, semmi rafináltság nincsen benne elrejtve, így jó ahogy van.

Pont: 9/10


Mennyiség: A képek alapján én sem hinném el, hogy elegendõ lenne egy átlagos fõétkezésre ez az adag, de menet közben pillanatok alatt újraértékeltem. A rizs mintha tömörítve lenne, folyamatos szedés ellenére is csak alig akar olvadni a kupac. A csirkemell hosszúkás és jó vastag, rajta a legalább két csík bacon és három paradicsomkarika pedig tovább fokozza a helyzetet. Mozzarellával is bõkezûen bántak, bõ félcentis réteg került az egészre. Bõséges és kiadós adag, vigyázni kell vele, hogy hagyjunk helyet a desszert-rekeszben a sütiknek mert ugyebár egy ballagás után az is kötelezõ. Bõ négy órás adag megvan, ha gurítunk mellé pár korsó sört akkor lufiként szállhatunk tova a délutáni szellõvel.

Pont: 9/10

Ár/érték: Mivel elõre le kellett adni a rendelést a gördülékenyebb kiszolgálás végett, ezért nem találkoztam az étlappal közvetlenül. A honlapjukon viszont mindent remekül fel lehet kutatni, így azt is, hogy a fogás 2290 forintba kerül tokkal-vonóval együtt. Éttermi viszonylatban teljesen korrekt ár, egyáltalán nincsen elszállva. Az étterem hangulata számomra nehezen emészthetõ, de biztosan vannak akiknek pont ez a világ jelenti a nagy szerelemet, de gondolom inkább kicsit az idõsebb korosztályra jellemzõ. Nem tartom valószínûleg, hogy ismét betérnék egy éven belül az étterembe mivel a rokonságban kifogytak a ballagásra váró egyedek, az étterem tõlem meg távolságra már  igencsak vetekedik a vidék kategóriával. Akik vágynak egy kicsit komolyabb hangulatú vacsorára vagy ebédre azok nyugodtan keressék fel a Külvárosi Kávéházat, az ételek minõségével minden rendben. Az asztaltársaság egy része steaket kért amirõl szintén csatolok egy képet, egészen pofás produktum az is, sõt!

Pont: 9/10

560true thumbnails under 315true true 800http://mitettemma.hu/wp-content/plugins/thethe-image-slider/style/skins/frame-black
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide1
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide2
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide3
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide4
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide5
  • 5000 fade false 60 bottom 30
    Slide6
  • 5000 fade true 60 bottom 30
    Slide7
    Forrás: Az étterem honlapja
 
 
 
 
 
 
 


Folytats a blogon ... mitettemma.hu/kulvarosi-kavehaz-es-et...

sponsored links

Keres?s