Kis magyar vajkörkép ? finálé

2014-08-06

sponsored links

Vajteszt

Avasodjatok!Napok, hetek, hónapok múltak ki szép sorjában anélkül, hogy kijöttem volna végre valahára, a nagy dérrel-durral beharangozott vajteszt eredményével. Pedig megvan ám, csak nem jutott eszembe, hogy megírjam.
Most végre törlesztem adósságomat.

Emlékeztetõül: tavaly, egy szép koraõszi vasárnapon indítottam 10 hazai forgalmazású vaj tesztjét. Egy-egy darabkájukat kikockázva kiraktam szobahõmérsékletre avasodni, a maradékot pedig kisütöttem, ill. nyersen kóstoltam.

Nézzük hát az eredményeket, és jussunk el a végsõ következtetésig, azaz, hogy melyik lett tízük közül a díjnyertes. Jöjjenek a versenyzõk, véletlenszerû sorrendben, pontszámokkal, árak nélkül:

LURPAK

LurpakA nagyáruházak elitvaja. Drága és nyugati. 2 hétig bírta szobahõmérsékleten, mire megavasodott. (A házi köpülés 3 nap után már savanyú.) Enyhén sózott verziót sikerült beszereznem. Nem szabadna gyárilag sózni a vajat. Az ásványvizet sem cukrozzák (vagy már igen?). A só miatt alig éreztem ízeket. Neutrális ízvilága a margarinokéra hasonlít. Színe sárgás, hidegen jól kenhetõ, lágy, képlékeny. Ez utóbbi tulajdonsága miatt leveles tésztákba nem ajánlott a használata.
Hevítésre jól reagál, nem vizes, nyákos, szép színt és ízt produkál. Kisütve jobban teljesített mint nyersen.
Pontszám: 7

Fuchs

FuchsAz általam etalonként tisztelt Fuchs Imre féle vaj alig avasodott meg a két hét alatt. Ez nem biztos, hogy jó hír…
A kellemes, édeskés utóízbe betolakodik a nyers fû íze. (Kinek tolakodás ez az íz, kinek szívélyes látogatás.)
Leveles tésztákban szívesen használom, jól dolgozik, vad íze is elsikkad sütés közben.
Hidegen nem kenhetõ, kemény, szilánkosan törik, bár szobahõmérsékleten gyorsan átmelegszik, lágyul. Hevítéskor kevés vizet/savót választ ki magából, nem serceg, gyöngyözõ aranysárga zsiradékká válik.
Pontszám: 8

Magyar vaj

Magyar vajAz Alföld Tej készítménye elég gyengécskén szerepelt tesztemen. 2 hét után is ehetõ volt, alig avasodott meg. Furcsa.
Frissen vízízû, sápatag, beteges színû. Enyhén étolajos utóíze volt. Hidegen kõkemény, nem kenhetõ. Hevítéskor jobbik oldalát mutatta:  kellemes illatot árasztott, kevés vizet tartalmazott, nyák nem maradt vissza.
Pontszám: 6

 

Rochefort

RochefortNagyon megszenvedte a két hét szobahõmérsékletet. Egy hét után már avas, grízes, vizes íze lett. Fogyaszthatatlan. Ez természeses. Jó pont jár érte.
A friss, nyers vajnak kellemes, telt, hosszan lecsengõ íze volt. Színe világos sárga, természetes, állaga fagyottan is lágy, kenhetõ.
Jól bírja a hõkezelést, nem esik szét, nem habzik fel, szépen pirul, nem ég meg, bár illata szerény és nagyon vizes.
Pontszám: 8

Nádudvari teavaj

Nádudvari teavajA hosszú kintlét után erõsen megavasodott, íze-szaga dohos, jó kis romlott vaj lett belõle, jajj de jó.
Frissen is elég kellemetlen jelenség: hófehér, kemény, íze jellegtelen. Utóíze kesernyés, hosszan a számba fészkeli magát. Hevítve habzik, vizes, nincs jó szaga, íze rossz.
Pontszám: 4

 

Erdély kincse

Erdély Kincse vajNem avasodott meg, de íze kellemetlenné vált.
Frissen színe fehér, krémszínû. Íze kellemes, de nem átütû erejû, állagra kemény, vizes.
Enyhén kesernyés fû ízt éreztem utóízként. Jól hevíthetõ, lassan ég meg, nem nyákosodik, illata jellegtelen.
Ha Õ lenne Erdély kincse, legalább csak annyira, mint amilyen bármelyik erdélyi házivaj, amit kint ettem, örömömben magamra kenném. De ez a vaj sajnos nem mond igazat.
Pontszám: 6

Kerrygold

KerrygoldÕ sem bírta a hosszú ejtõzést. Nincs is sok értelme éjszakára kint hagyni a konyhaasztalon, mert hidegen is lágy, kenhetõ állagú. Színe aranysárga, íze telt, karakteres, de a mezõny átlagán nem lép túl, annak ellenére nem, hogy az egyik legdrágább hazai forgalmazású vajunk, ill. sokak szerint prémium márka.
Én ezt a véleményt nem osztom, mivel hevítve sem túl meggyõzõ: nagyon habzik, gyorsan ég, illata nincs. Kár lenne vele locsolgatni a dödöllét.
Pontszám: 7

 Mizo vaj

Mizo vajÍzetlen, kesernyés, mûanyagos utóízû vaj. Színe hófehér, hidegen kemény, de szelhetõ. Nem bûvölt el túlságosan. Egy hétig bírja  hûtõszekrény nélkül, ami bõven elég, elfogy addigra. Bár én nem vennék Mizo vajat. Hevítve is nagyon hervasztó a produkció: õröletesen habzik, nyákos, fehér csapadékot termel, szaga savanyú.
Ebben az árfekvésben vannak százszorta jobb termékek is. Igaz, hogy sajnálatos módon, közöttük alig akad magyar.
Pontszám: 3

 Meggle vaj

Meggle vajNem is értem mit keres a polcokon egy ilyen gyatra minõségû termék. Már az kétségessé teszi vaj mivoltát, hogy extrém 5-6 hónapos szavatossági idõkkel cimkézik. Van ebben még valami tehénen kívül is? Gyanúmat erõsíti, hogy 2 hét után sem avasodott meg.
Frissen színe sárgás, íze jellegtelen, vizes, kesernyés utóízzel. Hevítve gyorsan megég, vizes, illata savanykás.
Pontszám: 2

 Brazzale Gran Moravia

Gran moraviaJól bírta  a szobahõmérsékletet, ízét, állagát mindvégig õrizte. Húsa hófehér, kemény. Hidegen kóstolva ízetlen, kissé vegyszer ízû. Hevítéskor büdõs gázokat ereget, épp ezért ezt a témát itt be is rekesztem.
Pontszám: 3

 

Végítélet

A pontszámok beszédesek. Nagy a szórás. Nincs is miért tovább nyújtani ezt a tésztát.
Bár új, általános érvényû  igazságokra nem jöttem rá, mint például, hogy “vannak jó vajak és rosszak”, azért annyi nyilvánvalóvá vált a több évtizedes konyhai munka során, hogy a minõséget gyakran hazudják. Csak a kóstolás számít. Nem a márka, nem a cimke és nem is az ár.
Én most lekóstoltam 10 vajat, és rájöttem, hogy melyik az a nyolc amit soha nem veszek ezek után.
Hamarosan kipróbálok újabb tízet, és ott is beszûkül majd a skála. Arra biztatok mindenkit, hogy kövesse példámat. Nem kell kilúgozott vajkészítményeken leélni az életünket, ha nem muszály.

(Széljegyzet: múlt héten megtaláltam  a legfinomabb magyar vajat: LOTTI a neve, Szegeden készítik. A Balatonnál ismerkedtünk meg egymással, sajnos Pesten nem találom, kérlek segítsetek! Hol lehet beszerezni a Fõvárosban?)


Folytats a blogon ... www.boldogbrios.hu/kis-magyar-vajkork...

sponsored links

Keres?s