Ismerjük meg egymást!

2014-01-30

sponsored links



Egy új játék terjed el pillanatok alatt a blogokon. Mint a neve is mutatja, az a célja, hogy jobban megismerjük azokat, akiknek a blogját nap, mint nap olvassuk. 7 ?titkot? vagy érdekességet kell elárulunk magunkról, majd a stafétát továbbadni másik hét bloggernek. A továbbadás részét kihagyom, mert nagyon sok mindenkihez eljutott már a játék, de a 7 ?titok?-ra fény derül, pedig így ? kérdés nélkül ? elég nehéz belekezdeni. Szerától indult a játék, engem rögtön 4 bloggerina (FromJuciAbroszra valóRendes csajok és a Cheffeleseg írói) is meginvitált rá, ami nagyon jól esett! :) (és így már elbliccelni sem tudtam a dolgot ? ;-) )  



Tehát:

1. Pár nap múlva lesz a blog 3. szülinapja. Kb. egy évig egyetlen ismerõsömnek sem mondtam el, hogy blogot írok. Madárka volt az egyedüli tettestárs. Most sem reklámozom feléjük, de már azért többen tudnak róla.

1



2. Gimiben idegenvezetést tanultam, a fõiskola könnyûipari volt, most pedig emeléstechnikával foglalkozom :)  Ez a kép az elõzõ munkahelyemen készült, azért ruhákkal (fehérnemû beszerzéssel) is foglalkoztam. A képen a legjobban menõ ? és egyben a legproblémásabb ? termékeim láthatóak. Kinek vannak ilyenjei? ? OTTO Katalógus, kb. 10 évvel ezelõtti hálóruha kínálat :)

image



3. Nagyon sokáig hosszú hajam volt, aztán egyszer meguntam és rövidre vágattam. A vélemények megoszlanak, hogy hogy (volt) jobb :)

hajak



4. Másfél éve sikeresen eltörtem a kulcscsontomat egy slackline-ról való leesés következtében. A slackline egyébként saját gyártmányunk volt a munkahelyemen, de az esés nem ennek, hanem a saját bénaságomnak köszönhetõ. Azóta sem strandoltam  pihentem annyit egyszerre, mint utána a betegállomány alatt :D  

slackek



5. Nagyon szeretek biciklizni, bár most erre nincs túl sok lehetõségem, nem tudnám hol tárolni a bringát. Biciklizõs bejegyzés itt!

bringas



6. Nagy macskabarát vagyok, errõl bõvebben itt.

Buksival



7.   Azt hiszem, szerencsés alkat vagyok, egyesek szerint én MINDIG nyerek. Pedig nem is mindig, csak gyakran :)

Pl. Ki nevet a végénben általában elverek bárkit :)

A másik képen egy nyereményátvétel közben (kulcscsonttörés után, azért áll olyan hülyén a vállam :) )

nyerek



Remélem, sikerült ha nem is hasznos, de érdekes információkkal szolgálnom :) Örülök, hogy a többi bloggerrõl is sok mindent megtudhattam.

Aki pedig továbbiakra is kíváncsi rólam, kattintson erre a bejegyzésre, korábban is volt már hasonló játék.



Akinek pedig nem elég, amit itt a blogon talál, like-olja a Facebook oldalamat, oda a recepteken kívül sok minden más is felkerül.




Hasonló bejegyzések:




20120519-002
Fehér ostyaszelet kókuszos-kandírozott narancsos töltelékkel ? VKF! 49. fordulójára


intelligens krémes
Intelligens krémes


GoodFood-028
GoodFood fõzõklub a GastroArt-Elektrolux Élménykonyhában


Fotor12189042
Mézeskalács írókázás ? elsõ próbálkozás


20110827-005
Ostyalapos süti, avagy a csirketorta :)




Folytats a blogon ... konyhalal.cafeblog.hu/2014/01/30/isme...

sponsored links

Keres?s