Illatos omlós csirke
sponsored links
Mint minden nap ma is a rohanással telt, így viszonylag hamar elkészíthetõ ebédet választottam, amit a család is szívesen megeszik. Így esett a választásom erre a kínai kajára. Mikor a fiam kicsi volt és valahova siettünk, akkor útközben mindig ilyet kért, amit aztán a kocsiban utazás közben gyorsan befalt. Pedig az sokkal gyengébb eresztés volt.
Hozzávalók:
A húshoz:
Pácolni:
A mártáshoz:
Elkészítése:
A csirkemellet 1-2 harapásnyi falatokra szeleteltem. Csak azért pácoltam a fokhagymás kókusztejbe, mert volt bontva kókusztejem és így sokkal lágyabb lett a hús állaga és íze is. Ebben állt, puhult a hús kb. egy órát.
A tojásfehérjében simára elkevertem a keményítõt, sóztam, borsoztam. A kókusztejtõl lecsepegtettem a húst és megmártottam a keményítõs tojásfehérjében, majd a felforrósított olajban mindkét oldalát 2-2 perc alatt aranyszínûre sütöttem.
Közben bõven volt idõm arra, hogy összekeverjem a mártás hozzávalóit, amibe belereszeltem a gyömbért, fokhagymát és az újhagymát kis kockákra vágva.
Igen nagy sikere volt, mert mind elfogyott ebédre. Máskor ekkora adagot kétszerre eszünk meg, de ma szerencsére csak úgy elillant.
Hozzávalók:
A húshoz:
Pácolni:
- 1 dl kókusztej
- 1 kk fokhagyma granulátum
- 1 kk só
- 60 dkg csirkemell filé
- 3 tojás fehérje
- 5 ek étkezési keményítõ
- só
- bors
- 1 kk fokhagyma granulátum / vagy frissen reszelt fokhagyma
- 4-5 dl olaj a sütéshez
A mártáshoz:
- 2 dl ketchup
- 0, dl balzsamecet
- 2 ek méz
- 2 ek édes chiliszósz
- 3 ek szójaszósz
- 2 ek worchestershire szósz
- 1 kk gyömbér
- 1 nagy gerezd fokhagyma
- 1 szál újhagyma
- egy csipet só
Elkészítése:
A csirkemellet 1-2 harapásnyi falatokra szeleteltem. Csak azért pácoltam a fokhagymás kókusztejbe, mert volt bontva kókusztejem és így sokkal lágyabb lett a hús állaga és íze is. Ebben állt, puhult a hús kb. egy órát.
A tojásfehérjében simára elkevertem a keményítõt, sóztam, borsoztam. A kókusztejtõl lecsepegtettem a húst és megmártottam a keményítõs tojásfehérjében, majd a felforrósított olajban mindkét oldalát 2-2 perc alatt aranyszínûre sütöttem.
Közben bõven volt idõm arra, hogy összekeverjem a mártás hozzávalóit, amibe belereszeltem a gyömbért, fokhagymát és az újhagymát kis kockákra vágva.
Igen nagy sikere volt, mert mind elfogyott ebédre. Máskor ekkora adagot kétszerre eszünk meg, de ma szerencsére csak úgy elillant.
A blogban közölt receptjeim, fotóim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetõk más oldalakon. Ez alól kivételt képeznek azok a weboldalak, ahol nem közlik az egész írást, csak elsõ sorait, folytatásért pedig a blogomra kattint az olvasó.