Húsvéti kalács gyerekeknek

2014-04-18

sponsored links







Olyan nagy elánnal kezdtem neki ezeknek a kalácsoknak! Úgy kezdõdött, hogy leteszteltem ezt a díszítési technikát egy kovászos kenyéren, és tök jól mutatott, szóval bevált. Aztán arra gondoltam, legközelebb ezt alkalmazom majd kalács esetében is, és az is kovászos lesz (most nem vadkovászos). Addig minden rendben is ment, amíg a tészta be nem került a sütõbe. Ott aztán borult az én nagy mûvem. Szó szerint borult, ui. majdnem kiborult a belseje, vagy legalábbis kissé szétnyílt a teteje. Fuccs a gyönyörû mintázatnak! El is döntöttem, hogy nem teszem fel a blogra, mert nem szeretek elõnytelen külsejû péksütiket mutogatni. Egyébként nagyon finom volt, igazán könnyû tésztájú és tojás nélküli. A kovászt annál az elsõ próbánál utólag választottam ketté, de az úgy elég macerás volt. Persze nem hagyott nyugodni a dolog, úgy éreztem, igen is helye lehet ennek a kalácsnak a húsvéti asztalon vagy bármikor máskor, és miután a recepten módosítottam egy kicsit, roham tempóban újra próbálkoztam. Azt hiszem, ez az elsõ olyan receptem, ami a készítés napján kerül fel a blogra. :D
Ezúttal a kétféle tésztához való kovászt külön-külön tálakban kevertem be, és tojás is került a tésztába. Az eredmény még finomabb lett, sõt végre olyanra sikerült, mint amilyen kalácsokat még gyerekkoromban ettem. Gyorsan készítettem is hozzá kakaós krémet, hogy fokozzam az élvezeteket. Persze hagyományosan, vajjal megkenve is isteni. Gyerekek és felnõttek egyaránt szeretni fogják.










Hozzávalók 4 kis kalácshoz: 

Kovászokhoz: 
2x25 dkg finomliszt
2x6 g élesztõ
2x1,65 dl víz 

Fehér tésztához: 
az egyik adag kovász
25 dkg finomliszt
4 ek cukor
1 csapott tk só
1 tojás sárgája
6 g élesztõ
kb. 1,5 dl tej
4 dkg olvasztott vaj 

Kakaós tésztához: 
a másik adag kovász
25 dkg finomliszt
1 jó ek cukrozatlan kakaópor
4,5 ek cukor
1 csapott tk só
1 tojás sárgája
6 g élesztõ
kb. 1,5 dl tej
4 dkg olvasztott vaj 

Kenéshez és szóráshoz: 
1 kis tojás sárgája + 2 ek tej
nagy szemû cukor
csokidara 

Kakaós krémhez: 
10 dkg vaj
8 dkg porcukor
2 dkg cukrozatlan kakaópor
2 ek tej

elkészítés:


  1. Elõzõ este külön-külön elkészítjük a kovászokat: az élesztõt feloldjuk a vízben, a lisztet tálba szitáljuk, hozzákeverjük az élesztõs vizet, tésztává dolgozzuk, és letakarva hagyjuk õket szobahõmérsékleten egy éjszakát.
  2. Másnap a fehér tésztához az élesztõt feloldjuk a langyos tejben és villával felverjük benne a tojássárgáját. Az egyik adag kovászhoz szitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a sót és a cukrot, és az élesztõs, tojásos tejjel együtt lágy tésztává dagasztjuk.
  3. A kakaós tésztával ugyanígy járunk el, csak a kakaóport is a liszthez adjuk. Lágy tésztává dagasztjuk.
  4. Mindkét tésztát külön tálakba téve letakarjuk és negyed órát pihentetjük. Ezután újra megdagasztjuk õket, majd megint pihentetjük negyed órát.
  5. Az összesen 8 dkg vajat közben megolvasztjuk, hûlni hagyjuk, majd az egyik felét a fehér tésztába, másik felét pedig a kakaós tésztába dolozzuk. Mindkettõt letakarva 1 órát kelesztjük.
  6. Ha a tészták megkeltek, lisztezett felületre borítjuk, mindkettõt 4-4 egyenlõ részre osztjuk és gombócokká formázzuk.
  7. A fehér és a kakaós gombócok közül kettõt-kettõt egyenként rudakká formázunk, vigyázva, hogy ne szökjenek meg belõlük a légbuborékok.
  8. A maradék 2 fehér, ill. 2 kakaós tésztagombócot pedig egyenként kb. 4 mm vastag téglalap alakúra nyújtjuk.
  9. A 2 fehér tésztarudat a kakaós tésztalapok közepére fektetjük, a 2 kakaós tésztarudat pedig a fehér tésztalapok közepére.
  10. A tésztarúd alsó és felsõ végénél kiegyenesítjük a tésztát, amennyiben kicsit nagyobbra sikerült nyújtanunk (de nem kell egyenesre vágni, csak késsel elegyengetni úgy, hogy a tészta ne nyúljon túl a rúdon). A jobbra és balra esõ tésztaszéleket 1 cm-enként bevágjuk egészen a tésztarúdig.
  11. Fentrõl lefelé haladva a jobb, majd a bal oldali tésztacsíkot lazán ráhajtjuk a tésztarúdra, és amelyik oldalon befejeztük a hajtást, arra hajtjuk rá a következõ tésztacsíkot. Fontos, hogy ne ?fonjuk? szorosra, hogy sütéskor legyen helye növekedni az alatta lévõ tésztarúdnak.
  12. Amikor már majdnem a végére értünk a fonásnak, cserélünk, és lentrõl felfelé hajtjuk végre a fonási mûveletet, amíg eljutunk a megmaradt tésztacsíkokig. Ezt is ráhajtjuk a tésztarúdra, és kicsit aláhajtjuk a tésztának. Így járunk el a többi tésztarúddal is.
  13. Két tepsit kibélelünk sütõpapírral, rátesszük a kalácsokat és letakarva további 20 percig kelesztjük.
  14. Ha megkeltek, lekenjük tojásmázzal, megszórhatjuk nagy szemû cukorral/csokidísszel, és elõmelegített sütõben készre sütjük. Rácson hagyjuk langyosra hûlni.
  15. Közben a krémhez a hozzávalókat fém tálba tesszük és gõz fölött összemelegítjük (nem kell forralni). Ha a krém kihûlt és kissé megdermedt, már kínálhatjuk is a kalács mellé.

sütési hõfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idõ: kb. 25 perc


















Az elkészítés lépései:








Folytats a blogon ... suniskanal.blogspot.com/2014/04/husve...

sponsored links

Keres?s