Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Horvátország két gyerekkel?
sponsored links
Tudom, sokan gondolják azt, hogy 2 kisgyerekkel ijesztõ nekivágni egy több órás útnak, és be sem merik vállalni. Bevallom, én is így gondoltam. És nyár elején még egyáltalán nem gondoltam volna, hogy mégis nekivágunk. De megtettük, és nagyon jól tettük. Nem kell ezt túl stresszelni, vágjatok bele bátran ti is, akik nem mertek. Akik pedig eddig se gondolták hogy ez akkora gond lenne, azok csak ejtsenek el egy ?én ezt már régóta tudom? mosolyt 
Tengerpart vs. Balaton. Kell egyáltalán összehasonlítani a kettõt? Én nem tenném. Van egy ismerõsöm, aki pár éve szó szerint fújjogott azokra, akik a tenger mellé mentek, történetesen Horvátországba, mert szerinte csak nagyzolásból tették, hogy elmondhassák, tenger mellett vannak, és a szomszéd Adria pont kapóra jön ehhez. Nekik pedig a Balaton is tökéletesen megteszi.
Nos, én mindkettõt imádom, és szeretem, mindkettõnek megvan a maga varázsa. Az utóbbi 7 évben, ha eljutottunk nyaralni (mert nem mindig voltunk), akkor a Balatonig mentünk. Így jött ki a lépés, majd a gyerekek születésével ez továbbra is így maradt. Nem voltunk olyan bátrak, hogy bevállaljunk egy 7-8 órás utat. Tudom, sokan megteszik, én nem vágytam rá egy cseppet se. De a tenger hiányzott. És nem azért mert nagyzolni akartam. Hiányzott a kéksége, a fehér sziklák, a zöld fenyõk, a hullámok, a nyüzsgõ, köves, keskeny utcák, a fagyizók, a hajók, és a gasztronómia. Itthon nem eszünk tengeri herkenytûket, halat is elég ritkán fogyasztunk sajnos. Ha mégis, akkor ezeket saját magam készítem el. De sose lesz pont olyan.
Tehát 7 év kihagyás után egy hirtelen ötlettõl fellelkesülve megkerestük kedvenc városunk utazási irodáját, ahova régen bejáratosak voltunk, és kiszemeltünk egy cuki kis apartmant magunknak. 4 felnõtt, 2 gyerek, tehát igen, nem magunk voltunk, sógorom és majdnem sógornõm is velünk tartott. Úgyhogy következzen 10 napos kalandozásunk története képekkel illusztrálva.
A fotók kivétel nélkül, mind saját készítésûek. Ezek felhasználása az engedélyem nélkül TILOS!
Noha volt az elején félsz bennem, hogy úristen, több órás útra vállalkozunk egy mindjárt 6, és egy õsszel 3 éves gyerekkel, akik a 2,5 órás Soproni utat is úgy teszik meg, hogy nagyjából 139-szer kérdezik meg, ott vagyunk már? (Tudjátok, mint a Shrekben?) Meg 2x minimum jelzik hogy na most õk tuti bepisilnek/kakilnak, vagy szimplán hányingerük van. De ahogy közeledett a nap, úgy hessegettem el az aggodalmat, és nyugodt szívvel indultunk útnak hétfõ hajnal 4 órakor. Fél4kor ébresztettem a gyerekeket abban a szent hitben, hogy ha rájuk dobálom a ruhákat és átpakolom õket a kocsiba, vígan alszanak majd tovább. Persze?. B. izgatott volt, egész úton egyetlen percet sem aludt, néha-néha evett, ivott, minden rendben volt. H. viszont szerintem sokkot kapott a hajnali ébresztõtõl, egész úton nem volt hajlandó enni, összesen kb. 2×20 percet aludt, és mire célba értünk, 38 fokos lázat produkált. Hurrá, betegen kezdjük a nyaralást, gondoltam. De másnapra elvágták? Biztos valami utisokk volt
Az utazáshoz tartozik még, hogy sikeresen elindultunk a rekkenõ 30 fokos hõségben, még hajnal 4kor is leizzadtunk, mire bepakoltunk, ellenben a határt átlépve hõmérséklet esés, és az Ucka alagút végéig kísérõ esõ volt az útitársunk. Nincs is szebb annál, amikor így indul az ember nyaralni, ugye?
Összességében egész szerencsések voltunk, noha volt részünk esõben, felhõkben, szélben, de minden nap sikerült bejutnunk a tengerbe legalább egy kis idõre. Az utolsó nap hullámai voltak a legszupibbak, igaz ezt inkább csak a felnõtt férfiak élvezték testközelbõl, nekem megtette a partról szemlélõdés is.
Istria? ? kicsit földhözragadtak vagyunk, de ha valami elsõre szerelem, ahhoz eléggé ragaszkodunk. Így esett ez Istriával is. Immáron harmadszor Porec lett a célpont.
Az a város, ahol 9 évvel ezelõtt Férj (akkor még Pasi) ezzel a gyûrûvel megkérte a kezemet?
Az örökké nyüzsgõ, éjszaka fényesen csillogó köves utcák, a sötét sikátorok, a hangulatos éttermek, a széles választékot kínáló fagylalt árusok, a rengeteg kis üzlet, a zene, a kikötõ?.
?aztán ott a kristálytiszta tenger a fehér sziklákkal, a vörös földek, a zöldellõ fenyõk. Szeretjük. És a gyerekek is megszerették.
Lévén, hogy gasztroblogot vezetek, beszabadultam a város legtutibb cukijába?. na nem cukrászda, hanem szó szerint cukorkák hada sorakozott fel, amit a kalózok gyûjtöttek össze nyilván tengeri csatáik során, és hordókban szállították Porec belvárosába, hogy itt értékesítsék portékájukat. Ki kér egy hordó édességet? Csak azért nem vásároltam össze mindent, mert túl voltunk már a fagyi-palacsinta ?túrán?, és épp kidurranóban voltunk
Ha már palacsinta? Függetlenül attól, hogy imádom, ritkán eszek strandon, vagy ilyen helyeken. De itt az óriás palacsintának soha nem tudtam még ellenállni. Pedig semmi extra.
A desszert nagyjából tényleg ki is merült a palacsinta-fagyi kombinációban. Fagyiból volt gombócos vicces bácsiktól, akiknek az a hobbijuk, hogy mikor a gyerek nyúl a fagyiért, akkor úgy csinálnak, mintha leesne, vagy amikor épp készül megfogni a szalvétával betekert végét, kihúzzák a kezébõl, és csak a szalvéta marad. Az én gyerekem ezt nem értékelte túlzottan, másnap közölte is, hogy keressünk új fagyist, vele ne mókázzon senki, ha fagyit akar enni
Noha Porec utcái zsúfolásig tele vannak szebbnél szebb éttermekkel, mi rutinos turistaként nem ezek közül válogattunk, mert köztudott, hogy itt sose olcsó az étel. Márpedig egy 4 fõs családnak néha ilyenekre is kell ám figyelni. Ettõl függetlenül széles volt a paletta éttermek terén, mutatok néhány fotót, ami nekem nagyon tetszett.
Nézzük, mit ettünk. Nos, ?jó? magyar turistaként felpakoltuk a kocsit mindenfélével. Szerintem épp csak kiskutyát nem vittünk magunkkal. (Leszámítva Hanna alvós kutyáját persze) Ezeknek nagyjából 60%-át haza is hoztuk. Nem vagyunk konzervfogyasztók, de abban biztos voltam, hogy fõzni nem akarok. Hiába apartman, a nyaralás nekem is jár, punktum. Vittünk lesütve húsokat, jó sokat, ez sok ideig kihúzott minket a csávából, vagy kenyérrel fogyasztottuk, vagy felmelegítettük, és rizst fõztünk hozzá. Vittünk fagyasztott milánóit, amihez csak tésztát kellett kifõzni, tehát egész ügyesek voltunk, azt kell mondani, és a rengeteg konzervhalmazhoz egyetlen egyszer nyúltunk, de azt is megbántuk, mert pocsék volt. Összességében kijöttünk úgy, hogy 3x eljutottunk étterembe, és 1x pedig a befizetett hajótúrán volt sült hal.
A hajótúra úgy nézett ki, hogy délelõtt 10 órakor indultunk egy kiránduló hajóval meglátogatni Rovinjt, ami olyan, mint Velence piciben. Meseszép város, hangulatban üti még Porecet is, amit ugye nehéz, de mégis. Itt 2 órás városnézésben volt részünk.
Mondanom se kell, hogy volt 40 fok, szóval mire felértünk a templomhoz már hullák voltunk. És éhesek. Visszatérve a hajóhoz már ebéddel vártak minket. A tenger elkezdett hullámozni, én pedig köztudottan tengeribeteg vagyok. ?Mókás? volt. A tányérok ide-oda csúszkáltak, az üvegek leborultak. A hal viszont zseniálisan finom volt. Gondolván a nem halevõkre volt sült kolbász és saslik is. De a halat tényleg kár lett volna kihagyni.
A hajó ezután Vrsarban kötött ki, ahol már kezdett elég rossz idõ lenni, az idõnk is kevés volt, így pusztán egy fagyikelyhet engedtünk meg magunknak.
Mire itt végeztünk, a tenger iszonyú háborgó lett, az esõ esni kezdett, nálunk pedig semmi ernyõ nem volt. A hajókikötõben közölték, hogy a hajó elment, nem kockáztattak a tengeren nekivágni az útnak, így átkísértek minket a buszmegállóba, tehát caplathattunk 2 ázó-fázó gyerekkel még 10 percet, ahol a buszon tömegnyomor volt, mert nem volt annyi hely, ahány utas. Igazából nem stresszeltünk rá, de nem mindenki fogta fel ilyen pozitívan a helyzetet Végül célba értünk, még ha fél kilométerrel odébb is, mint ahol a hajó kötött volna ki, de túléltük, és hajótörést se szenvedtünk. És hogy milyen az, amikor hullámzik a tenger? Nagyjából ilyen, bár ez a szolidabb verzió? És ugye tudjuk, hogy strandon átvészelni a hullámzást mindig mókásabb, mint tengeren hánykódni egy hajón.
Ha már az Istrián jár az ember, akkor érdemes megnézni Pulát. Maga a város annyira nem nõtt a szívemhez, bár az óvárosi rész fõ utcája hangulatos, de ezt leszámítva az igazi nagy látványossága az Amfiteátrum. Szerintem gyönyörû, és nagyobb, jobb állapotban van, mint az olaszoké.
Történetesen ebben a városban futottunk bele egy nem épp olcsó étterembe, de az idõ sürgetett, mert a csapat másik felének lejáróban volt a parkoló jegye, így a gyakorlatilag ?berángató? pincéreknek engedve betértünk. Nem ez volt életem legjobb gasztronómiai élménye, de azért finom volt. Egy 2 személyes haltálat ettünk Férjjel, ami akkora volt, hogy nem bírtunk vele. De volt rajta némi kagyló és tintahal is.
Pula felé (vagy visszafelé, végülis mindegy) érdemes megállni még a Limski Fjordnál, ami gyönyörû! A Limski fjord Rovinj és Vrsar között található, mint egy patak vájta 12 km hosszú, 600 méter széles és 30 méter mély festõi öböl melyet elöntött a tenger. Ez egyike Horvátország leglátogatottabb természeti jelenségeinek. A kiváló vízminõségnek köszönhetõen osztrigát és kagylót tenyésztenek itt.
Kirándulásból gyakorlatilag ennyi volt részünkrõl, vagyis a fiúk még megnéztek egy cseppkõbarlangot, de oda én már nem akartam lecipelni Hannát, így kihagytuk.
Az óvárosi részt gyakorlatilag tövirõl hegyire bejártuk, majdnem minden utcáján koptattuk a cipõinket. Az idén borsos ára, és kis létszámú csapatunk végett kihagytuk a pasi gasztronómiai csúcspontját, a 120 cm-es pizzát. Viszont mivel 9 éve lesz ami lesz alapon bevállaltuk, így fotóval is tudok szolgálni!
Bár, hogy õszinte legyek, szerintem amit rendeltünk anno, az ?csak? 80 cm-es volt, de a fiúk állítják, hogy 120. A tányérhoz hasonlítva, szerintem nem volt akkora. :-p Egy a lényeg, itt kapható 1 méter feletti pizza!
A bazár soron ugyanúgy találkozhattunk ?made in china? turistacsalogató marhaságokkal, mint bárhol másutt, de zömében nekem bejött a dolog, a legkisebb apróságok iránt is el tudok csábulni. Igaz, én csak egy napszemcsire vágytam, és egy karkötõ nõtt a szívemhez, ezeket Férjtõl meg is kaptam. (Köszi-köszi újra! )
De hosszú ideig nézelõdtem az antik bazárok között is, reméltem, hogy egy cuki evõeszköz kiabál utánam, hogy hozzam haza, de arra nem bukkantam sajnos?
A mini zenélõszerkezetekért Benedek volt oda meg vissza, sorra kellett tekergetnünk mindet, Férj majdnem vett is, majd megkérdeztem, ugyan mire használnánk, így végül lemondtunk róla
Ne feledjük, hogy Horvátországban lépten-nyomon olajfákba botlunk, így nem annyira meglepõ, hogy boltok polcai telis tele vannak különféle olívaolajokkal. De ugyanez vonatkozik a borokra is.
Összességében egy szuper nyaralást tudhatunk a hátunk mögött, szívesen maradtunk volna még. Az összes félelmem szerte foszlott, a gyerekek (leszámítva Hanna elsõ sokkját) nagyon jól bírták, minden nap elfáradtak, de hõsiesen jöttek, nem volt egyetlen nyafi se a bazársoron, hogy nekik minden fittyfene kellene, és sokkal jobban bírták az egész napos energialeszívást, mint mi, felnõttek. Benedekem este 10kor is szó szerint még ugrálva közlekedett? sose értettem, hogy a gyerekek mibõl szerzik a plusz energiáikat
Az utolsó 2 napot helyi specialitásokkal zártuk, panírozott tintahalat, raznijicit, plejskavica-t, cevap-ot ettünk, kivétel nélkül isteni finom volt mind.
A hazaút kalandosra sikerült, iszonyú viharban jöttünk az autópályán közel 100 km-en keresztül, 40-es tempóban, néha felüljáró alatt megállva. A kevésbé bátrak a leállósávban vészvillogóval álldogáltak, éjszakai sötétség volt, és szakadatlan esõ, olykor jégesõ, és széllökések?.
De szerencsésen hazaértünk, és szuper 10 napos nyaralásunk volt, örülök, hogy bevállaltuk, és bízom benne, hogy jövõre is eljutunk?. Záró akkordként két fotó két remekbe szabott gyermekeinkrõl a partról? Köszönöm, ha elolvastátok!
Tengerpart vs. Balaton. Kell egyáltalán összehasonlítani a kettõt? Én nem tenném. Van egy ismerõsöm, aki pár éve szó szerint fújjogott azokra, akik a tenger mellé mentek, történetesen Horvátországba, mert szerinte csak nagyzolásból tették, hogy elmondhassák, tenger mellett vannak, és a szomszéd Adria pont kapóra jön ehhez. Nekik pedig a Balaton is tökéletesen megteszi.
Nos, én mindkettõt imádom, és szeretem, mindkettõnek megvan a maga varázsa. Az utóbbi 7 évben, ha eljutottunk nyaralni (mert nem mindig voltunk), akkor a Balatonig mentünk. Így jött ki a lépés, majd a gyerekek születésével ez továbbra is így maradt. Nem voltunk olyan bátrak, hogy bevállaljunk egy 7-8 órás utat. Tudom, sokan megteszik, én nem vágytam rá egy cseppet se. De a tenger hiányzott. És nem azért mert nagyzolni akartam. Hiányzott a kéksége, a fehér sziklák, a zöld fenyõk, a hullámok, a nyüzsgõ, köves, keskeny utcák, a fagyizók, a hajók, és a gasztronómia. Itthon nem eszünk tengeri herkenytûket, halat is elég ritkán fogyasztunk sajnos. Ha mégis, akkor ezeket saját magam készítem el. De sose lesz pont olyan.
Tehát 7 év kihagyás után egy hirtelen ötlettõl fellelkesülve megkerestük kedvenc városunk utazási irodáját, ahova régen bejáratosak voltunk, és kiszemeltünk egy cuki kis apartmant magunknak. 4 felnõtt, 2 gyerek, tehát igen, nem magunk voltunk, sógorom és majdnem sógornõm is velünk tartott. Úgyhogy következzen 10 napos kalandozásunk története képekkel illusztrálva.
A fotók kivétel nélkül, mind saját készítésûek. Ezek felhasználása az engedélyem nélkül TILOS!
Noha volt az elején félsz bennem, hogy úristen, több órás útra vállalkozunk egy mindjárt 6, és egy õsszel 3 éves gyerekkel, akik a 2,5 órás Soproni utat is úgy teszik meg, hogy nagyjából 139-szer kérdezik meg, ott vagyunk már? (Tudjátok, mint a Shrekben?) Meg 2x minimum jelzik hogy na most õk tuti bepisilnek/kakilnak, vagy szimplán hányingerük van.
De ahogy közeledett a nap, úgy hessegettem el az aggodalmat, és nyugodt szívvel indultunk útnak hétfõ hajnal 4 órakor. Fél4kor ébresztettem a gyerekeket abban a szent hitben, hogy ha rájuk dobálom a ruhákat és átpakolom õket a kocsiba, vígan alszanak majd tovább. Persze?. B. izgatott volt, egész úton egyetlen percet sem aludt, néha-néha evett, ivott, minden rendben volt. H. viszont szerintem sokkot kapott a hajnali ébresztõtõl, egész úton nem volt hajlandó enni, összesen kb. 2×20 percet aludt, és mire célba értünk, 38 fokos lázat produkált. Hurrá, betegen kezdjük a nyaralást, gondoltam. De másnapra elvágták? Biztos valami utisokk volt Az utazáshoz tartozik még, hogy sikeresen elindultunk a rekkenõ 30 fokos hõségben, még hajnal 4kor is leizzadtunk, mire bepakoltunk, ellenben a határt átlépve hõmérséklet esés, és az Ucka alagút végéig kísérõ esõ volt az útitársunk. Nincs is szebb annál, amikor így indul az ember nyaralni, ugye?
Összességében egész szerencsések voltunk, noha volt részünk esõben, felhõkben, szélben, de minden nap sikerült bejutnunk a tengerbe legalább egy kis idõre. Az utolsó nap hullámai voltak a legszupibbak, igaz ezt inkább csak a felnõtt férfiak élvezték testközelbõl, nekem megtette a partról szemlélõdés is.
Istria? ? kicsit földhözragadtak vagyunk, de ha valami elsõre szerelem, ahhoz eléggé ragaszkodunk. Így esett ez Istriával is. Immáron harmadszor Porec lett a célpont.
Az a város, ahol 9 évvel ezelõtt Férj (akkor még Pasi) ezzel a gyûrûvel megkérte a kezemet?
Az örökké nyüzsgõ, éjszaka fényesen csillogó köves utcák, a sötét sikátorok, a hangulatos éttermek, a széles választékot kínáló fagylalt árusok, a rengeteg kis üzlet, a zene, a kikötõ?.
?aztán ott a kristálytiszta tenger a fehér sziklákkal, a vörös földek, a zöldellõ fenyõk. Szeretjük. És a gyerekek is megszerették.
Lévén, hogy gasztroblogot vezetek, beszabadultam a város legtutibb cukijába?. na nem cukrászda, hanem szó szerint cukorkák hada sorakozott fel, amit a kalózok gyûjtöttek össze nyilván tengeri csatáik során, és hordókban szállították Porec belvárosába, hogy itt értékesítsék portékájukat. Ki kér egy hordó édességet? Csak azért nem vásároltam össze mindent, mert túl voltunk már a fagyi-palacsinta ?túrán?, és épp kidurranóban voltunk
Ha már palacsinta? Függetlenül attól, hogy imádom, ritkán eszek strandon, vagy ilyen helyeken. De itt az óriás palacsintának soha nem tudtam még ellenállni. Pedig semmi extra.
A desszert nagyjából tényleg ki is merült a palacsinta-fagyi kombinációban. Fagyiból volt gombócos vicces bácsiktól, akiknek az a hobbijuk, hogy mikor a gyerek nyúl a fagyiért, akkor úgy csinálnak, mintha leesne, vagy amikor épp készül megfogni a szalvétával betekert végét, kihúzzák a kezébõl, és csak a szalvéta marad. Az én gyerekem ezt nem értékelte túlzottan, másnap közölte is, hogy keressünk új fagyist, vele ne mókázzon senki, ha fagyit akar enni
Noha Porec utcái zsúfolásig tele vannak szebbnél szebb éttermekkel, mi rutinos turistaként nem ezek közül válogattunk, mert köztudott, hogy itt sose olcsó az étel. Márpedig egy 4 fõs családnak néha ilyenekre is kell ám figyelni.
Ettõl függetlenül széles volt a paletta éttermek terén, mutatok néhány fotót, ami nekem nagyon tetszett.
Nézzük, mit ettünk. Nos, ?jó? magyar turistaként felpakoltuk a kocsit mindenfélével. Szerintem épp csak kiskutyát nem vittünk magunkkal. (Leszámítva Hanna alvós kutyáját persze) Ezeknek nagyjából 60%-át haza is hoztuk. Nem vagyunk konzervfogyasztók, de abban biztos voltam, hogy fõzni nem akarok. Hiába apartman, a nyaralás nekem is jár, punktum. Vittünk lesütve húsokat, jó sokat, ez sok ideig kihúzott minket a csávából, vagy kenyérrel fogyasztottuk, vagy felmelegítettük, és rizst fõztünk hozzá. Vittünk fagyasztott milánóit, amihez csak tésztát kellett kifõzni, tehát egész ügyesek voltunk, azt kell mondani, és a rengeteg konzervhalmazhoz egyetlen egyszer nyúltunk, de azt is megbántuk, mert pocsék volt.
Összességében kijöttünk úgy, hogy 3x eljutottunk étterembe, és 1x pedig a befizetett hajótúrán volt sült hal.A hajótúra úgy nézett ki, hogy délelõtt 10 órakor indultunk egy kiránduló hajóval meglátogatni Rovinjt, ami olyan, mint Velence piciben. Meseszép város, hangulatban üti még Porecet is, amit ugye nehéz, de mégis. Itt 2 órás városnézésben volt részünk.
Mondanom se kell, hogy volt 40 fok, szóval mire felértünk a templomhoz már hullák voltunk. És éhesek. Visszatérve a hajóhoz már ebéddel vártak minket. A tenger elkezdett hullámozni, én pedig köztudottan tengeribeteg vagyok. ?Mókás? volt. A tányérok ide-oda csúszkáltak, az üvegek leborultak. A hal viszont zseniálisan finom volt. Gondolván a nem halevõkre volt sült kolbász és saslik is. De a halat tényleg kár lett volna kihagyni.
A hajó ezután Vrsarban kötött ki, ahol már kezdett elég rossz idõ lenni, az idõnk is kevés volt, így pusztán egy fagyikelyhet engedtünk meg magunknak.
Mire itt végeztünk, a tenger iszonyú háborgó lett, az esõ esni kezdett, nálunk pedig semmi ernyõ nem volt. A hajókikötõben közölték, hogy a hajó elment, nem kockáztattak a tengeren nekivágni az útnak, így átkísértek minket a buszmegállóba, tehát caplathattunk 2 ázó-fázó gyerekkel még 10 percet, ahol a buszon tömegnyomor volt, mert nem volt annyi hely, ahány utas. Igazából nem stresszeltünk rá, de nem mindenki fogta fel ilyen pozitívan a helyzetet
Végül célba értünk, még ha fél kilométerrel odébb is, mint ahol a hajó kötött volna ki, de túléltük, és hajótörést se szenvedtünk. És hogy milyen az, amikor hullámzik a tenger? Nagyjából ilyen, bár ez a szolidabb verzió? És ugye tudjuk, hogy strandon átvészelni a hullámzást mindig mókásabb, mint tengeren hánykódni egy hajón.
Ha már az Istrián jár az ember, akkor érdemes megnézni Pulát. Maga a város annyira nem nõtt a szívemhez, bár az óvárosi rész fõ utcája hangulatos, de ezt leszámítva az igazi nagy látványossága az Amfiteátrum. Szerintem gyönyörû, és nagyobb, jobb állapotban van, mint az olaszoké.
Történetesen ebben a városban futottunk bele egy nem épp olcsó étterembe, de az idõ sürgetett, mert a csapat másik felének lejáróban volt a parkoló jegye, így a gyakorlatilag ?berángató? pincéreknek engedve betértünk.
Nem ez volt életem legjobb gasztronómiai élménye, de azért finom volt. Egy 2 személyes haltálat ettünk Férjjel, ami akkora volt, hogy nem bírtunk vele. De volt rajta némi kagyló és tintahal is.
Pula felé (vagy visszafelé, végülis mindegy) érdemes megállni még a Limski Fjordnál, ami gyönyörû! A Limski fjord Rovinj és Vrsar között található, mint egy patak vájta 12 km hosszú, 600 méter széles és 30 méter mély festõi öböl melyet elöntött a tenger. Ez egyike Horvátország leglátogatottabb természeti jelenségeinek. A kiváló vízminõségnek köszönhetõen osztrigát és kagylót tenyésztenek itt.
Kirándulásból gyakorlatilag ennyi volt részünkrõl, vagyis a fiúk még megnéztek egy cseppkõbarlangot, de oda én már nem akartam lecipelni Hannát, így kihagytuk.
Az óvárosi részt gyakorlatilag tövirõl hegyire bejártuk, majdnem minden utcáján koptattuk a cipõinket. Az idén borsos ára, és kis létszámú csapatunk végett kihagytuk a pasi gasztronómiai csúcspontját, a 120 cm-es pizzát. Viszont mivel 9 éve lesz ami lesz alapon bevállaltuk, így fotóval is tudok szolgálni!
Bár, hogy õszinte legyek, szerintem amit rendeltünk anno, az ?csak? 80 cm-es volt, de a fiúk állítják, hogy 120. A tányérhoz hasonlítva, szerintem nem volt akkora. :-p Egy a lényeg, itt kapható 1 méter feletti pizza!
A bazár soron ugyanúgy találkozhattunk ?made in china? turistacsalogató marhaságokkal, mint bárhol másutt, de zömében nekem bejött a dolog, a legkisebb apróságok iránt is el tudok csábulni. Igaz, én csak egy napszemcsire vágytam, és egy karkötõ nõtt a szívemhez, ezeket Férjtõl meg is kaptam. (Köszi-köszi újra!
)
De hosszú ideig nézelõdtem az antik bazárok között is, reméltem, hogy egy cuki evõeszköz kiabál utánam, hogy hozzam haza, de arra nem bukkantam sajnos?
A mini zenélõszerkezetekért Benedek volt oda meg vissza, sorra kellett tekergetnünk mindet, Férj majdnem vett is, majd megkérdeztem, ugyan mire használnánk, így végül lemondtunk róla
Ne feledjük, hogy Horvátországban lépten-nyomon olajfákba botlunk, így nem annyira meglepõ, hogy boltok polcai telis tele vannak különféle olívaolajokkal. De ugyanez vonatkozik a borokra is.
Összességében egy szuper nyaralást tudhatunk a hátunk mögött, szívesen maradtunk volna még. Az összes félelmem szerte foszlott, a gyerekek (leszámítva Hanna elsõ sokkját) nagyon jól bírták, minden nap elfáradtak, de hõsiesen jöttek, nem volt egyetlen nyafi se a bazársoron, hogy nekik minden fittyfene kellene, és sokkal jobban bírták az egész napos energialeszívást, mint mi, felnõttek. Benedekem este 10kor is szó szerint még ugrálva közlekedett? sose értettem, hogy a gyerekek mibõl szerzik a plusz energiáikat
Az utolsó 2 napot helyi specialitásokkal zártuk, panírozott tintahalat, raznijicit, plejskavica-t, cevap-ot ettünk, kivétel nélkül isteni finom volt mind.
A hazaút kalandosra sikerült, iszonyú viharban jöttünk az autópályán közel 100 km-en keresztül, 40-es tempóban, néha felüljáró alatt megállva. A kevésbé bátrak a leállósávban vészvillogóval álldogáltak, éjszakai sötétség volt, és szakadatlan esõ, olykor jégesõ, és széllökések?.
De szerencsésen hazaértünk, és szuper 10 napos nyaralásunk volt, örülök, hogy bevállaltuk, és bízom benne, hogy jövõre is eljutunk?. Záró akkordként két fotó két remekbe szabott gyermekeinkrõl a partról?
Köszönöm, ha elolvastátok! 
