sponsored links

Álmosan léptünk talajra és ittuk meg az elsõ frissítõ kávénkat. Nyújtózkodás, pisilés, kutya sétáltatás. Mikor beértünk az elsõ faluba, az autó vize túlmelegedett és hibaüzenetet küldött a sofõrnek. Semmi pánik, töltünk és megyünk tovább. Szerencsére tényleg "csak" ennyi volt a bibi. Most már irány a szállás és végre a csobbanás. Gondoltam. A szállásra megérkezvén, éppen akkor hagyta el az elõttünk lévõ család a parkolót. Természetesen illedelmes köszöntés, majd pár szó eszmecsere. Letaglózva hallgattuk az úriembert, ahogy felvázolta a vadi újnak ismert apartmant. A lényeg egy mondat volt: "Ide többet nem jövünk!" Hm... biztos csak egy hisztis magyar és túlreagálja a dolgokat. Az apartmant éppen takarította egy helyi srác, akinek hát hogy is szólva, nem állt jól a kezében a mûszer. Kérte, hogy kiránduljunk még egy jó órát, addig elkészül a frissítéssel. Egy óra??? Ezt kis lakást én otthont 20 perc alatt puccba vágnám...-gondoltam. Ám legyen, addig bejárjuk a környéket és megnézzük a partot is. No, itt kezdõdött a korábban említett ramazuri. Az 50 méterre leírt part, kiderült, hogy azt légvonalban mérték, és egy hogy egy forgalmas út, valamint közel 100 nehéz lépcsõ választotta el a tengertõl. Elképzeltem, hogy naponta többször, nyakunkban a strand-kellékekkel hogy fogjuk ezt megtenni... Én, konkrétan már ettõl kiborultam. Az hagyján, hogy 100 lépcsõ, de a kislányt ismerve, egész nap cirkált volna, a ház és a part között. Hogy engedjem el egyedül a forgalmas út miatt..., mindegy majd csak lesz valahogy. Végre kész az apartman, lehet lecuccolni a lépcsõkön. Mindent lehordunk, járkáltunk mint a hangyák, hátunkon a cvekkerekkel. Ajtó kinyit, belép, majd áll leesik. Dohos szag, penészes, angol aknás hálószoba, hiányos konyha, semmi ágynemû... Konkrétan így festett az apartman. Persze a fiú máris elporolt a kifizetett összeggel, így csak magunk álltunk leforrázva az apartman kellõs közepén. Máris eldöntöttük, mi sem maradunk itt tovább. Telefonálás haza, intézkedés ezerrel, hogy azonnal vissza pénzt, megyünk innen szélsebesen tovább. Pár perc után a srác visszajött, elnézést kért, majd fele áron kínálta tovább az apartmanját. Viccel öcskös? Még ingyen sem!!! Irány más, mindegy mi, csak innen el! Így indultunk tovább az ismeretlenbe. Nem sokat vaciláltunk, egy összenézés után tudtuk: Irány PAG sziget. Ott még nem csalatkoztunk, tényleg egy gyöngyszem... Boldogan, teli reményekkel tovább indultunk. Csodás út a tenger felett, kék víz, fehér sziklák és izgalmas halász falukon vezetett az utunk. Egyszer csak gyanús zaj a kerekek felõl.... Defekt. Miért is ne? Semmi pánik, kerékcsere... Meg volt. Irány a komp, most már semmi nem állíthat meg! Komp jön, fizet, felszáll, áthajóz. Isteni! Pagon vagyunk, hurrá! Irány Kustici az apró halász-falu. Beérvén a faluba, máris talpra álltunk és keresgélni kezdtünk szabad apartman után. Egy helyi, öreg, ráncos nénike, aki éppen árulta a portékáját a parton, kedvesnek bizonyult, ezért megszólítottuk... Vadul magyarázott horvát nyelven, amibõl azt sejtettük, hogy nagy szerencsénknek kell lennie, ha találunk szabad helyet. Elõkapta a köténye alól az okos telefonját, majd hevesen gesztikulálva hívott valakit. Nyugodtságra intett minket, majd látván, hogy meg vagyunk fáradva, hellyel kínált a paradicsomjai közé... Pár perc elteltével meg is érkezett egy helyi asszony, aki intett, hogy kövessük õt. Mentünk utána, mint kiskutya a rongyocskája után. A szerencse mellénk szegõdött és egy klímával felszerelt kicsiny apartman tudtunk magunkévá a tengertõl kb. 10 méterre. Tudtam, hogy Pag-ba megbízhatok...

És most jöjjön pár fotó...