HETI HÍRMORZSÁK: 9.hét

2014-03-02

sponsored links


ÚJRA ÖLT A SZÉN-MONOXID

Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 26 éves nõ szombat hajnalban, Debrecenben. A lány szüleinek, akik szintén a lakásban tartózkodtak, nem esett bajuk. A lakásban jelentõs szén-monoxid-koncentrációt mértek a katasztrófavédelmi szakemberek.

STONEHENGE KÕTÖMBJEI

Egy kutatás kiderítette, honnan származnak a Stonehenge-et alkotó kõtömbök. A kövek szerkezetébõl megállapították, hogy a közel száz évvel ezelõtt felfedezett vélt származási helytõl három kilométerre található a titokzatos alkotás kisebb, kék köveinek eredeti lelõhelye. A tanulmány ?felfedi a kövek eredeti származási helyét, kijelölve a régészeknek azokat a területeket, ahol nagyobb eséllyel bukkanhatnak a Stonehenge építésével kapcsolatos tárgyi bizonyítékokra? ? mondta Richard Bevins, a Walesi Nemzeti Múzeum munkatársa, a tanulmány társszerzõje. A kövek szállítását illetõen több elmélet is létezik. Egyesek feltételezések szerint a tenger közelségét kihasználva, tutajokon úsztatták arrébb az esetenként 30 tonnás köveket. Mások úgy gondolják, a sziklatömbök a legutóbbi jégkorszak idején gleccsereknek köszönhetõen kerültek el eredeti helyükrõl.

NEM MINDEN EGÉSZSÉGES, AMIT ANNAK HÍRDETNEK

Az élelmiszeripar több milliárd dollárt költ marketingre azért, hogy azt higgyük, egészséges ételeket eszünk, de ez sokszor megkérdõjelezhetõ. Ugyanis nem biztos, hogy tényleg egészségesek azok az ételeket, amelyeket annak reklámoznak. A Business Insider-en megjelent egy lista, ahol felsorolják, mire érdemes figyelni. Néhány példa: teljes kiõrlésû gabonatermékek és társaik. Étcsokoládé. csak a 70 százalék feletti kakaótartalmú nevezhetõ egészségesnek. "Csak természetes anyagokból készült". Az élelmiszeriparban már évek óta használják a "természetes" kifejezést, hogy ezzel bizonyítsák, ez jobb, mint a termék feldolgozott megfelelõje. Az "igazi gyümölcsbõl készült" szlogen sem biztosítja, hogy valóban valódi összetevõket tartalmaz.

FÉMTÖRVÉNY

Március 1-tõl hatályos a fémtörvény módosítása, amelynek alapján bizonyos fémhulladékok csak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elõzetes vizsgálatával és engedélyével értékesíthetõk. Az új szabályok alapján például vasúti sín, ipari kábel és csatornafedél csak akkor értékesíthetõ, ha azt elõzõleg a NAV-hoz, mint fémkereskedelmi hatósághoz bejelentették, és azt a hivatal visszaigazolta. A bejelentés alól csak a gyártóknál, például autógyáraknál, kábelgyártó cégeknél keletkezett gyártási hulladék jelent kivételt - közölték. A NAV tájékoztatása szerint az elõzetes bejelentés elmulasztása pénzbírság kiszabásával járhat, és a fémkereskedõ is számíthat szankciókra - akár fémkereskedelmi engedélye visszavonására -, ha hatósági visszaigazolás nélkül vesz át olyan fémet, amelyre a szigorúbb szabályok vonatkoznak. A jogszabályváltozástól a fémlopások visszaszorítását várják. Újdonság az is, hogy magánszemélyek ezen túl maximum három köbméter fémhulladékot tárolhatnak az ingatlanukon.

TESZTCSÍKKAL LESZ KIMUTATHATÓ A RÁKOS MEGBETEGEDÉS

A rákot percek alatt kimutató papíralapú tesztet fejlesztettek ki a Massachusettsi Mûszaki Egyetem (MIT) kutatói, akik egereken sikerrel próbálták ki az új eljárást. A rák jelenlétét vizeletmintából kimutató teszt a laterális áramlás elvét felhasználva nagyban hasonlít a gyógyszertárakban és drogériákban kapható terhességi tesztekhez ? derül ki az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányból.

A LEGVONZÓBB MAGYAR TELEPÜLÉSEK
Összesítés készült Magyarország legvonzóbb településeirõl. A legtöbb turista tavaly Budapest mellett Hévízre, Hajdúszoboszlóra, Siófokra és Bükre látogatott.



Folytats a blogon ... eletrecept.blogspot.com/2014/03/heti-...

sponsored links

Keres?s