HETI HÍRMORZSÁK 20.hét

2014-05-17

sponsored links


ÁRVÍZVESZÉLY 

Mintegy 300 kilométernyi folyószakaszon van érvényben árvízvédelmi készültség, ebbõl több mint 60 kilométeren harmadfokú - az Országos Vízügyi Fõigazgatóság közleménye szerint. Az elmúlt napok heves esõzései, és viharai az ország egész területén számos gondot okoztak. Az orkán erejû szél fákat csavart ki, vezetékeket szakított le, házakat rongált meg,  az esõáztatta utakon pedig nagyon sok volt a baleset.

HUNGARIKUM LETT AZ AKÁCFA

Hungarikum lett a magyar akácfa és a magyar akácméz ?jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hungarikum Bizottság döntését. Az akácfa, és az akácméz olyan egyedülálló érték, amelynek mindenképpen meg kell õrizni az utókor számára generációkon át.

CUKORBETEGSÉG: ÚJ IRÁNYZAT A KEZELÉSBEN

A naponta kétszeri étkezés, (a bõséges reggeli és ebéd) , hatékonyabb módja lehet a 2-es típusú cukorbetegség kezelésének, mint a sokszor, de keveset elvére épülõ étrend - állítják a prágai Klinikai és Kísérleti Orvostudományi Intézet kutatói. A kísérletek során bebizonyosodott, hagy azok, akik naponta csak kétszer, bõségesen étkeztek sokkal gyorsabb testsúlycsökkenést értek el, miközben jóllakottnak érezték magukat, a vércukorértékeik pedig sokkal jobbak lettek. Míg a naponta 6 alkalommal étkezõk esetében elmaradt a jóllakottság érzése, és a várt fogyás is lassúbb ütemben zajlott le.

3 MILLIÓ HIPERTÓNIÁS ORSZÁGA

A hipertónia világnapja alkalmából a Magyar Hypertonia Társaság szeretné felhívni a figyelmet a magasvérnyomás-betegség veszélyeire. Nem teszi ezt véletlenül, hiszen hazánkban a becslések szerint mintegy 3 millió ember érintett a betegségben ? sokan anélkül, hogy tudnának a ?néma gyilkos? jelenlétérõl. Leggyakoribb idõs korban, de ma már a középkorúakat is veszélyezteti, ami miatt fontos lenne a megelõzés. Sajnos a betegség gyermekkorban is elõfordul, amiben a hajlamosító tényezõk mellett szerepet játszik a túlsúlyosság is.

INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM: ÁLDÁS VAGY ÁTOK AZ INTERNET?

Május 17-e az ENSZ döntése értelmében 2006 óta az információs társadalom világnapja. Az adat, és az információk birtoklása mára már óriási értékké nõtte ki magát. A technológia fejlõdésének eredményeképpen mára kialakult az ipari társadalom utódja, az információs társadalom. Ennek jelentõs szerepe van a termelésben, a gazdaságban, az oktatásban és általánosságban a társadalom egészének mûködésében.. Az internet mindennapos használata óriási hatást gyakorol a világra ? a legtöbb esetben, pozitív értelemben ? eltûntek a tér- és idõbeli korlátok, bárhol, bármikor elérhetõek vagyunk, a tanulás és a munkavégzés is egyszerûbbé vált. DE bizonyos esetekben elmagányosít, elhatárol, és számtalan visszaélésre ad lehetõséget.

MEGÁLLÍTHATATLAN AZ ANTARKTISZI OLVADÁS

Elindult és valószínûleg visszafordíthatatlan a nyugat-antarktiszi jégtakaró egyes részeinek olvadása és elkerülhetetlen, hogy az óceánba zuhanva több méteres tengerszint emelkedést okozzanak. A kutatók becslései szerint az ott található legnagyobb gleccser 200-1000 év alatt omlik össze teljes egészében, 60 centiméterrel emelve a globális tengerszintet, és instabillá teheti a jégtakaró további részeit is.



Folytats a blogon ... eletrecept.blogspot.com/2014/05/heti-...

sponsored links

Keres?s