Hamburger Alexa Christitõl

2014-01-08

sponsored links





Azt hiszem, elmondhatom, hogy az egyik kézjegyem a hamburger. Mindenkinek van néhány specialitása, én mindenképpen ide sorolom a hamburgereimet.
Az eddigi legnagyobb nyilvános elismerést a Kiskifli egyik vendégétõl kaptam, aki a Kiskiflinek kölcsönadott receptembõl készült hamburgerre a Facebookon azt írta, hogy jobb, mint amit a debreceni Ikon étteremben evett. Másnap az Ikon étterem tulajdonosi köre a Kiskifliben költötte el az ebédet, majd sorra feltûntek a séfek is ... J

A zsemle és a húspogácsa is saját recept, a többi töltelék pedig mindig a család szavazatainak végeredménye. Semmi pláne, csak friss, kiváló alapanyagok, kellemes fûszerezés és jó kinézet.

A 10 dkg-s zsemlékbe most 12 dkg-s húspogácsák kerültek, így éppen megfelelõ volt a kabát és a gomb egyensúlya.

A hamburger zsemlérõl már megemlékeztem egy külön bejegyzésben:


A húspogácsa pedig az alábbiak szerint készült.

Hozzávalók 4 hamburgerhez:

40 dkg bélszín késsel apróra vágva 
1 kisebb édes olasz hagyma finomra vágva
1 nagyobb fej fokhagyma finomra vágva
1 evõkanál darált házi paprika
frissen õrölt Maldon só és színes bors
kis csokor petrezselyemzöld finomra vágva
néhány (kevés kell bele!) friss rozmaring levél finomra vágva
1/2 teáskanál cayenne bors 
1/2 teáskanál morzsolt korianderlevél
1 evõkanál Dijon mustár (Edmond Fallot)

 A húsmasszát 4 részre osztottam, fánkszaggatóban tömörítettem, majd a gyûrût lehúzva fóliába

csomagoltam és még egy kicsit meglapítottam, mert ahogyan majd sül a hús tömörödik és összehúzódik. 



Néhány órán át hûtõben pihentettem, majd olívaolajjal meglocsoltam és forró kontakt grillben néhány perc alatt megsütöttem. A bélszínnek csak annyi kell, hogy kérget kapjon és rácsos legyen a húspogácsa felszíne, hogy belül szaftos maradjon.
Még a húsok elõtt a félbevágott zsemléket megpirítottam a kontakt grillen, és félretettem.

Jégsalátát, paradicsomot, lila hagymát, kígyóuborkát és csemegeuborkát készítettem elõ, közepesen vékony cheddar szeleteket szeltem. Most kész ropogós hagymát tettem a szendvicsekbe, de itt található az édes-ropogós hagyma receptem.  Az elmaradhatatlan tökéletes bacon pedig így készült:

Route 66 English muffin és tökéletes sült bacon


A kisfiam választotta a szószt, érdekes módon most nem a BBQ, hanem újra a mézes-mustáros szósz lett a befutó:

Házi majonéz és társai: tartármártás, aioli, mézes-mustáros szósz



Végül, de nem utolsó sorban pedig igen, át tudtam harapni a hamburgeremet, igaz, nem a derekánál kezdtem! J




Folytats a blogon ... nemvagyokmesterszakacs.blogspot.com/2...

sponsored links

Keres?s